WinMagazin

Szerintem legtöbb olvasónak leesett már, hogy sorozatunk az örökkévalóságig fog tartani, és addig fogjuk folytatni, amíg valakikben fel nem ébred a humánum, hogy ügydöntő népszavazással harcolják ki az olvasók szándékos untatása formájában elkövetett emberkínzás és egyéb emberi jogaik megsértése bűntettének abbahagyását. Addig azonban nincs mese, itt az újabb epizód, amely arról szól, hogyan tesz pontot a Microsoft egy meglehetősen régóta húzódó folyamat végére.

skydrive-01.jpg
A dolgozó népen élősködő Microsoft-bérencnek természetesen 145 GB tárhelye jut

Bizony, nem tévedés, egy elég hosszú folyamat végéről beszélünk. A SkyDrive szolgáltatás ugyanis pár hét híján éppen hat éve indult el, akkor még csak az Államokban, és csupán a felhasználók fotóinak és videóinak tárolására, vagyis akkoriban a bánat sem gondolta, hogy a mostani SkyDrive nő ki belőle. Hat év ebben az iparban borzasztóan hosszú idő, elég ha arra gondolunk, hogy akkoriban csak egy hangyányival telt el több, mint fél év a Windows Vista tényleges megjelenése után.

A Windows 8.1-es update-ig a Microsoft fiókunkhoz automatikusan járó ingyenes 7 GB tárhely és az eszközünk közötti kapcsolatot egy külön telepítendő, telepítése után az eszközünkön háttérben futó alkalmazás jelentette, amely az eszközünk háttértárolóján általunk kijelölt tárterület tartalmát szinkronizálta többé-kevésbé lassan gyorsan a SkyDrive tárterületünkkel. Ez egy remek szolgáltatás apró hátrányokkal, amelyek abból származnak, hogy két helyen próbáljuk ugyanazt a tartalmat tárolni.

skydrive-03.jpg
A SkyDrive úgy jelenik meg, mint egy közönséges helyi mappa

A Windows 8.1-ben ezt a problémát a világ legegyszerűbb megoldásával oldották meg: a SkyDrive tárhelyünk bekerül az eszközünk mappalistájába. Ezen túl, ha az eszközünk SkyDrive nevű mappájába bedobunk valamit, nem az történik, hogy a valóságban az eszközünkre mentünk, és a háttérben futó alkalmazás majd valamikor felszinkronizálja azt a SkyDrive tárhelyünkre, hanem tényleg közvetlenül a felhőbe kerül a cucc. Persze az eddigi megoldást sem irtották ki teljesen. Aki nincs folyamatosan online, vagy egyéb oka van rá, az választhatja azt, hogy a SkyDrive tárhelyének egy része mégis legyen meg offline az eszközén.

Mit kapunk még a rómaiaktól ebben a szolgáltatásban?

skydrive-02.jpg
Ilyen egyszerűen állítható be, mit akarunk közvetlenül a felhőbe menteni

Választhatjuk azt, hogy a dokumentumaink alapértelmezetten közvetlenül a SkyDrive-ra kerüljenek. Az Outlook 2013 már tartalmaz egy hasonló funkciót, mostantól azonban bármely alkalmazásunkkal készített bármely dokumentumunkra érvényes lesz ez a beállítás. A Windows Phone felhasználók például egy ideje feltölthetik telefonjukkal készített képeiket, mostantól a Windows 8 felhasználóknak is lesz rá lehetőségük.

Beállításaink szinkronizálása. Valószínűleg nem mindenki olyan elvetemült, mint én, hogy október óta tucatszor telepítette újra a Windows 8-at. Ám ha valakinek bármilyen okból mégis szüksége lett rá, az szomorúan tapasztalhatta, hogy minden alkalommal a nulláról kellett indulnia. Újra fel kellett telepítenie a metrós alkalmazásokat, és elölről kezdeni a Kezdőképernyő testreszabását. Amikor az upgrade után kipróbáltam a teljes telepítését is a Windows 8.1-nek, az a kellemes meglepetés ért, hogy miután befejeztem, és bejelentkeztem a fiókommal, automatikusan elkezdtek települni a metrós dolgaim, és a Kezdőképernyőm is a megszokott formájában került elém. Anélkül, hogy ezért a kisujjamat is meg kellett volna mozdítanom.

1052695_358650684238561_1542506101_o.png
Ottan települ egy alkalmazás „magától”.
Rákattintva nagyobb mérteben tekinthető meg a többi, ami hamarosan települ

A Microsoft egyébként azokra is gondolt, akik egyáltalán nem szeretnék adataikat a felhőben tárolni: már a telepítéskor választhatjuk azt, hogy mi ebből nem kérünk.

Lehet azon elmélkedni, mennyire tekinthető eredeti formájában béta produktumnak a Windows 8, és azon is, hogy ez a mostani SkyDrive integráció mennyire számít eget verő újdonságnak az iparban, ez nem változtat azon, hogy a 8.1 egyre jobban hasonlít arra a produktumra, amit valójában szerettünk volna megkapni tavaly év végén.

Forrás, és az illusztrációk többsége: Paul Thurrott

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr655401463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cormorant 2013.07.13. 07:28:29

Érdemes lenne megemlíteni, hogy a felhasználói felület már Win7 alól is tökéletesen szinkronizálható és újratelepíthető SkyDrive-al. Sok-sok éve már ...
A Win8.1 csak automatizálta és integrálta ezt a lehetőséget.
Módszer: a mappa tulajdonságaiban irányítsd át az "Asztal"-t és amilyen mappát csak akarsz a SkyDrive-ra.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.07.13. 09:40:55

@Cormorant:

Olvasd el kérlek még egyszer, miről van itt szó. Ez nem szinkronizálás.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.07.13. 10:55:54

@Cormorant:

Lehet, hogy félreértettelek, mire is gondolsz pontosan?

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter