WinMagazin

Mondhatnánk úgy is, a Microsoft van mindenütt, és szeretné, ha tudnánk. Két kis filmecske következik, amelyek ugyanabból a vizuális ötletből indulnak ki. Ami egyébként nem is rossz. Azon lehet persze agyalni, hogy elég-e a két két spotra, vagy nem, szerintem ennyit kibír. Persze van benne apró csúsztatás (ne feledjük, nem ismeretterjesztő, hanem reklám), mert az Internet Explorer 10 nem igazán az első érintőképernyőre kihegyezett böngésző – kivéve persze, ha nem vesszük figyelembe a nem pécére készülteket. Hja kérem, úgy könnyű!

w8commer.PNGMivel mindkét spotban elhangzik, nyilván fontos információ, ámbár mindenkinek szíve joga eldönteni, mennyire biztató, hogy még mindig csak a „több, mint 50.000” alkalmazásnál tart a Windows 8 áruház, holott nem hivatalosan március végén ezt már abszolválta. Persze, amilyen iramban ez az egész indult, ez a szám egyelőre nem ad okot aggodalomra. Apropó, már nem csak ígéret, hogy a Binggel a Facebook ismerőseink között is kereshetünk. ki fogom próbálni, amint lehetőségem lesz rá.

Egyeske,az általános
És ketteske az Office-ról

Forrás: WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr455358440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter