WinMagazin

Stephen Chapman (a ZDNet keresőkkel, keresőoptimalizálással foglalkozó szerzője) Youtube csatornáján jelent a Microsoft Future Technology Kitchen egy videója. Ez szerint a redmondiak új funkciókkal bővítik a Bing hangvezérléses keresési szolgáltatását. Persze fontos disclaimer, hogy a Microsoftot ismerve magyar nyelven egyhamar ez sem lesz elérhető. De azért legalább lássuk úgymond, hol tart a Microsoft az utóbbi évtized egyik legnagyobb fejlődésén keresztülmenő informatikai ágazatában. Maradjunk annyiban, elég meggyőző.

prototype-bing-app-demonstration-for-windows-phone.pngA videón látható bemutató szerint az új Bing hangkereső pár tizedmásodperccel már önmagában gyorsabb, ha azonban bekapcsoljuk a live streaming funkciót, akkor valóban szinte szavaink elhangzása pillanatában megjelennek a keresőszavak, és alakulnak a keresési eredmények. A másik újítás a zajszűrés, ami a videó alapján igen meggyőző eredményű, és az átlagos, nem feltétlenül steril, zajmentes környezetben végzett keresés során tulajdonképpen fontosabb is lenne, mint az, hogy egy-két másodperccel hamarabb jelennek-e meg a keresési eredmények. Elég nyilvánvaló, hogy a felhasználónak nem lesz mindegy, a kereső a „Starbucks in Washington”, vagy a „sky in washing machine” kifejezésekre keres a Bing.

A demó végén a nálunk is már emlegetett Eric Rudder, a Microsoft műszaki stratégiai vezetője (a videó elején és végén a jobb oldalon üldögélő szemüveges úriember) hozzáteszi, hogy a szófelismerés pontosságának itt bemutatott 12-15 százalékos finomításán felül még másik 10-15 százalék még van tartalékban – legalábbis a Microsoft Research hangfelismeréssel foglalkozó szakemberei szerint, akikkel erről beszélt.

Forrás: MSFT Kitchen via 1800pocketpc

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr785161911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter