WinMagazin

2013-02-11 08:00 pushalias Szólj hozzá!

A WPCentral cikke nyomán szavazást indítottunk, mi hiányzik nektek a Windows Phone rendszerből. Nos, majdnem háromszázan (288 fő) válaszolt kérdésünkre, amivel rövid történetünk második legsikeresebb felmérése volt. Azt kell mondanom, nagyjából a várt eredményt hozta. Ha valaki nem emlékezne, mindenki három választ választhatott magának, és volt egy válaszadási lehetőség azoknak, akik úgy érezték, a felsorolt opciókon túl is tudnának valamit tanácsolni a Microsoft fejlesztőinek.

mobile-survey.pngA legnépszerűbb válasz (várakozásaimnak megfelelően) az, amiben az Android legerősebb, vagyis az értesítési központ, illetve a mindig felemlegetett külön hangerő szabályozás lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig az alkalmazások egy mozdulattal történő bezárhatósága került. A nemzetközi trendekhez képest meglehetősen rosszul szerepelt az Instagram hiánya, illetve az a tény, hogy sajnos nagyon régiófüggők az Xbox Music (született Zune Password) keretein belül elérhető szolgáltatások – konkrétan a magyar Microsoft.fiók jelentős hátránnyal bír. Nézzük akkor a százalékos eredményeket!

Neked mi hiányzik a Windows Phone-ból?

Értesítési központ 53.48%
Univerzális keresés 23.10%
Instagram 10.76%
Egy mozdulattal bezárható alkalmazások 42.41%
Jobb Xbox Gaming-integráció 4.11%
Mappák, csoportosítás 24.05%
Külön hangerő és profilok 48.10%
Xbox Music és Videos mindenkinek 12.66%
Egyéb, mégpedig: (alább részletezve) 8.86%

Akkor lássuk az egyéb válaszokat, mert tanulságosak azok is, ugyanakkor ne feledjétek, hogy a szavazásnál nem választottuk ketté a WP7.x-es és a WP8-as rendszert, tehát szépen kérek mindenkit, ne írjon olyan hozzászólásokat, hogy „de hiszen ez a WP8-ban már megoldott”. Az beérkezett válaszokat módosítás nélkül tesszük közzé, tehát az előző kérést kiegészíteném azzal, hogy amennyiben lehetséges, nyelvtannáci hajlamotokat se itt éljétek ki, a tartalom fontosabb ennél, és bizony vannak itt jogos igények. És igen, van olyan kérés, ami másképpen megfogalmazva többször is fel lesz sorolva, és olyan is, ami más okostelefonokra sem lesz soha, de kérek mindenkit, hogy ne ezekkel foglalkozzon.

  • A magyar helyesírás és javaslat szótárt a wp7.8-ba, mint a wp8-ba!
  • hagyományos fm rádió, nem net kapcsolattól függő
  • Data Sense
  • Company Name kiírása bejövő hívásnál
  • MHTML támogatása
  • rádió
  • Normális keresőfelület (olyan mint az USA beállításokkal)
  • a névjegyeknél a kiválasztás "email kliens" szerű pipázással. (több sms, csoportok...stb)
  • Ami a SYMBIAN-ban alap volt. Pl: kijelzővédő óra, symbianos tárcsázó, plusz főképernyő
  • egyéni sms- és e-mailhang
  • Viber voicecall minden wp készülékre/ vagy legalább egy működő skype
  • Kikapcsolt állapotban ébresztés, pl.: symbian os-ben
  • Egy rendes naptár app, ami több bejegyzést is mutat a csempén.
  • skype a háttérben, működő push
  • Orientation lock
  • jobb zenelejátszó
  • Ne csak Nokiára legyen használható NAVI
  • 1) Riasztas funkcio a naptarba; 2a) Kapcsolatok csoport alapu listas nezete; 2b) Korlatok nelkuli (min 50) nev-telefonszam-szamtipus kapcsolatok; 3) Opcio kapcsolatok, jegyzetek, ... szinkronizaciojanak kikapcsolasahoz
  • videocodec és teljes videolejátszás, esetleg felirattal és hálózati eszközökről(nas, dlna,samba)
  • magyar helyesírás ellenörző ami wp8ban van az kéne a wp7.8ba is!
  • 1. Tobb elem kijelolese, peldaul email csatolmany hozzaadasanal. 2. Recent Contacts elemeinek eltavolitasa az utoljara megnezett kontaktok listajarol
  • sd kártya telepíthetőség
  • lejátszási listák szinkronizálása
  • profibb zenelejátszó,háttérben futattható alkalmazások,
  • Hivás Idők Összegzése illetve megjelenítése
  • Alkalmazások telepítése SD kártyára.
  • Skype teljes intergrálása!!!

Végezetül szeretném szerzőtársaim nevében is megköszönni a válaszokat, és nagyon remélem, hogy lesz még hasonló sikerű közvélemény kutatásunk! Aki esetleg lemaradt róla, annak azt javaslom, hozzászólásában jelezze, szerinte mi maradt ki, már ha kimaradt valami egyáltalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr425073600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása