WinMagazin

A tajvani gyártó egyértelműen kudarcnak tekinti a Windows 8-at, és a Google Chrome OS-ben lát inkább fantáziát. Saját bevallásuk szerint az utóbbival szállított két termékük (az AC700 Chromebook és a C7 Chromebook) 5 százalékról 10 százalékra lépett, kár, hogy nem derül ki, milyen piacon és mihez képest. Ráadásul a tesztek (itt, itt és itt) sem voltak túl hízelgők, annak ellenére, hogy mindkét jószágot a 200-250 dolláros kategóriával hasonlították össze, márpedig jelenleg az a legalja a billentyűzettel rendelkező eszközök esetében.

jim_wong.jpg
Jim Wong (forrás: Bloomberg)

Ugyanakkor az Acer az őszi idényig nem tervezi Windows RT alapú tablet megjelentetését, egyelőre csak próbálgatják az ARM alapú rendszert. A társaság elnöke, Jim Wong beszélt erről a Bloombergnek adott interjúban, és nem lehet azt mondani, hogy különösebben mellébeszélt volna. Szerinte a Windows 8 kudarca jól mérhető azon, hogy a pc forgalmazás amúgy is egyre katasztrofálisabb tendenciája nem igazán változott. A pc eladások száma ugyanis annak ellenére zuhant 6,4 százalékot az elmúlt negyedévben, hogy a Microsoft akkor dobta a piacra új operációs rendszerét, ráadásul elég nagy médiafelhajtás kíséretében. Az októberben megjelent Windows 8 decemberig mindössze 1,7 százalékos részesedést ért el, ami nem egy acélos eredmény, hiába állítják azt Redmondban, hogy a maga idejében a Windows 7 sem kezdett különbül.

Forrás: Bloomberg via Microsoft-News.com

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr275050456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter