WinMagazin

2012 kifejezetten mozgalmas év volt a Microsoft számára, majd minden piacon, ahol a szoftveróriás versenyez. Gyakorlatilag a teljes termékpaletta megújításra került, legyen szó szerverpiaci termékekről, fejlesztő szoftverekről, mobil vagy pécés operációs rendszerekről.A teljesség igénye nélkül új verzió jelent meg az SQL Serverből, a Windows Serverből, az Exchange Serverből, megújult a Visual Studio és természetesen a legnagyobb érdeklődésre számot tartó Windows is új, radikálisan áttervezett felületű kiadása, a 8-as is megérkezett mind pécére mind mobil eszközökre. Az Office 2013 is itt van a sarkon túl, az előzetes tesztverziókat már hónapok óta le lehet tölteni és ki lehet próbálni.

ms_logo.jpg

2012 egyébként az első év a Microsoft történetében, amikor a szerverpiaci részleg megelőzte a Windows és Live divíziót: előbbi 18,7, míg utóbbi „csak” 18,4 milliárd dollár bevételt produkált. A fenti impresszív számok ellenére ide kívánkozik azonban az az információ, hogy a Microsoft a tőzsdére lépése óta először könyvelt el veszteséget: a 2007es aQuantive felvásárlás leírása közel 6 milliárddal terhelte meg az idei eredményt, és a Windows 8-hoz köthető frissítési akció is nagyjából fél milliárd bevételkiesést okozott. Ezek ugyan egyszeri tételek, tehát nem azt jelzik, hogy a Microsoft rossz irányba tartana, de nyilván ennek a fajta szüzességnek az elvesztése bizonyára nem váltott ki lelkesedést Redmondban (és természetesen a befektetők körében sem). Ezeket a számokat lekövette a piac is, így bár az egész évre vetítve a részvényárfolyam nem mozdult jelentősen, a márciusi 32 dolláros csúcsról 26 dollár közepére esett az év végére, ami jelentős csökkenés.
ms_stock.JPGÉs ha ez nem lenne elég, személyi téren is jelentős veszteségek érték a Microsoftot. A szerveres csapat vezetője, a régi motoros Robert Wahbe elhagyta a céget, az utód az Office részlegről érkező Takeshi Numoto lett, azaz a Microsoft házon belül töltötte fel a pozíciót. Ami viszont talán még nagyobb meglepetést váltott ki, az a Windows és Windows Live területekért eddig felelős Steven Sinofsky hirtelen távozása a cégtől, ráadásul közvetlenül az új verzió bemutatása után. Sinofskyt igen sokan Steve Ballmer lehetséges utódjának tartották, így a távozása mindenképpen érzékeny veszteség a cég számára. Helyére a szintén régen Microsoftos Julie Larson-Green lép, aki egyébként jelentős szerepet kapott mind a Windows 7, mint a Windows 8 fejlesztésében, mostantól viszont minden Windows szoftver és hardver fejlesztés az ő hatáskörébe tartozik majd.

A Microsoft 2010-ben hatalmasat robbantott a Kinect bemutatásával, ami el is hódította a „legjobban fogyó szórakoztatóelektronikai termék” Guiness rekordját, a 60 nap alatt eladott 8 milliós példányszámmal, míg aztán az iPad meg nem előzte. Mivel a termékről hamar kiderült, hogy a játékvezérlés mellett más területeken is nagy hasznát lehetne venni, a Microsoft hamar kiadta a programozásához szükséges programcsomagot, illetve hivatalosan is támogatottá tette a hardvert az Xbox mellett immár Windows platformra is. Idén aztán még nagyobb hozzáférést engedélyezett a szenzorok adataihoz a fejlesztőknek, így valószínű, hogy jövőre egyre több, PCre szánt Kinect fejlesztéssel találkozhatunk majd, és természetesen a fejlesztés sem állt le, már a Kinect 2-ről is érkeztek szórványos információk. 

kinect.png
A – most már bátran kijelenthetjük – post-pécé éra kissé felkészületlenül találta a Microsoftot. Végül megkésve, komoly ellenfelek ellen lépett piacra a Windows Phone 7, és 2012-ben immár a Windows Phone 8 is bemutatásra került, a korábbi verzióhoz hasonlító, fejlesztett felhasználói felülettel, ám a motorháztető alatt minden kicserélődött. Ez egyébként okozott is némi felzúdulást a platformra korábban áttérők körében, ugyanis a korábbi hardverek, így az akkor alig fél éves csúcsmodell Lumia 900 sem kaphatta meg az új verziót. Hogy kicsit édesítse a keserű pirulát, az újfajta, rugalmasabb felületet az átméretezhető csempékkel viszont a napokban hivatalosan is kiadott 7.8-as frissítés elérhetővé tette a korábbi készülékek számára is. Az új telefonokra szánt Windows  Phone 8 viszont immár ugyanazt a rendszermagot használja, mint az asztali számítógépekre és tabletekre készített verzió, komoly perspektívát nyitva meg a fejlesztők előtt, hiszen így jelentősen javul az átjárhatóság a különböző eszközök között. Mivel az új rendszert futtató készülékek csak késő ősszel jutottak el a boltokba, értékelni még korai lenne a platform sikerét, az előjelek mindenesetre bíztatóak, mind a HTC, mind a Nokia új telefonjai iránt élénk kereslet sanghaj2.jpgmutatkozik. Olyannyira, hogy a finn gyártó csúcskészüléke, a Lumia 920 sok piacon hiánycikknek számít, ami hosszú évek óta az első biztató jel a Nokia háza tájáról (és mellesleg azt is jelzi, hogy piszkosul alulbecsülték a keresletet, hiába terel Elop, hogy valójában ezt így akarták.). Az tisztán látszik hogy a Microsoft érzi, nagyjából ez az utolsó dobása, ha nem akarja véglegesen átengedni ezt a szegmenst a jelenleg uralkodó Google-nak, és a kényelmes második pozíciót magáénak tudó Apple-nak. Bár a Windows Phone 8 még mindig rengeteg fájó hiányossággal küzd, úgy is mint a VPN képesség, vagy a rendszerhangerőtől való eltérés lehetősége, a fejlődés szemmel látható, és a fejlesztők is kezdik felfedezni maguknak a platformban rejlő lehetőségeket, a Microsoft piacteréről elérhető appok száma megduplázódott az idén, és a konkurensek 50 legnépszerűbb alkalmazásából 49 már elérhető Windows Phone-ra is.

Az egészen biztos, hogy a Microsoft tanult a telefonpiacon elkövetett hibából, és a tabletboomról már nem akart lemaradni. Bár az iPad már a negyedik generációnál tart, és a Samsung sem tétlenkedik, ez a terület még messze nem annyira telített, mint az okostelefonos piac. A Surface tablet bejelentése mindenképpen megkavarta az állóvizet, a cég stratégiai gyártópartnereinél közel sem aratott osztatlan sikert a Microsoft belépése a hardverpiacra. Bár a vállalat illetékesei igyekeztek elvenni a bejelentés élét a Surface-t referenciakészülékként állítva be, azzal a pletykával karöltve, miszerint a Microsoft a saját okostelefonját is fejleszti a háttérben, ez bizony komoly figyelmeztetés a gyártóknak, és persze azt is jelenti, hogy a Microsoft megirigyelte az Apple sikerét, és szeretne ebből a tortából is egy szeletet. A Surface két bejelentett verziójából a Windows RT-t futtató, ARM processzoros variáns már kapható, noha a komoly reklámkampány ellenére elég langyosan fogadta a piac, a véleményvezér blogok pedig meglehetősen kritikusan álltak az új termékhez. Az igazi nagy dobás, a teljes értékű Windows 8at futtató Surface Pro debütálása még azonban még hátra van, és jelentős várakozás övezi a januári startot. Jelen sorok írója is élénken érdeklődik :) Emellett a Nokia háza tájáról is érkeznek olyan hírek, hogy újraindították az egyszer már leállított, Windows RT-t futtató tabletjük fejlesztését, és 2013 februárjában be is mutatják majd.

surface.jpg
És végül néhány szó az idei év legnagyobb, de legalábbis legtöbbeket érintő dobásáról: októberben elstartolt az asztali operációs rendszer új verziója, a Windows 8. A Microsoft óriási kockázatot vállalt azzal, hogy a legnépszerűbb termékének jól bevált megoldásait egy mozdulattal szabta át valami teljesen másra. A csempék és az érintőkijelzőre optimalizált felület legalábbis megosztja pc használók többségét, ennek ellenére az új operációs rendszerből ha nem is rekordmennyiség, de azért tisztességes 40 millió példány fogyott egy hónap alatt. Hogy az első komolyabb javítócsomaggal aztán a Microsoft visszaadja-e legalább a lehetőségét a desktop felhasználók számára, hogy a régi környezetben dolgozhassanak, vagy meghagyja ezt a területet az olyan külső alkalmazásoknak mint például a fizetős Start8, vagy az ingyenes Win8StartButton, az ki fog derülni jövőre.

Mint a cikk elején megjegyeztük, 2012 kifejezetten mozgalmas év volt, 2013 tehát leginkább arról fog szólni, hogy kiderüljön: a rengeteg újítás vajon segít-e a Microsoftnak megtartani vezető szerepét az általa most is uralt desktop piacon, és felzárkózni a mobil eszközök között a nagy riválisokhoz, vagy lassan ideje lesz elővenni a B terveket Redmondban. És persze ne feledjük, a fejőstehén Office új verziója is januárban kerül a polcokra, úgyhogy biztosan nem fogunk unatkozni jövőre sem.

Illusztráció: Microsoft

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr274989165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása