WinMagazin

A Microsoft fejest ugrott a mélyvízbe a Windows 8 új felhasználói felületével, de egyre több jel mutat arra, hogy talán túl nagy kockázatot vállalt, mivel a pc felhasználók idegenkednek az inkább tartalomfogyasztásra és tabletes/mobilos felhasználásra készült felülettől. Korábban is szóltak már hírek arról, hogy a Windows 8 eladások a Microsoft saját elvárásainak is alatta maradtak (annak ellenére, hogy a korábbi verzióváltásokkal ellentétben a Windows 8 licenc nem tartalmaz jogosultságot korábbi verzió telepítésére), de most a Microsoft egyik fontos partnere, a Fujitsu fogalmazott meg éles kritikát, a Windows 8-at jelölve meg az akadozó PC eladások okaként. A Bloombergnek adott interjújában Masami Yamamoto, a Fujitsu elnöke a cég tervektől elmaradó eladásaiért is a Windows 8 iránti gyenge keresletet tette felelőssé. Érdekes csavar, hogy korábban kiszivárgott belső feljegyzésekben a Microsoft pontosan a partnereket okolta a Windows 8 langyos fogadtatásáért, most azonban úgy tűnik, hogy a gyártók kezdenek mutogatni Redmondra.

fujitsu_wp8.png

Ugyanakkor a Dell a saját nyilatkozataiban „kifejezetten élénk” érdeklődésről ad számot a Windows 8 kapcsán, így korai lenne levonni bármiféle következtetést a rendszer sikerességét illetően. Az viszont biztosan kijelenthető, hogy a tabletek és az egyre inkább a tablet méretkategóriába nyúló okostelefonok korában a pc gyártók és a Microsoft is komoly kihívások elé néznek.


Forrás: TheVerge

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr604987969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter