WinMagazin

Nem nagyon akartunk a hét végén írni, de ha ez a hír igaz, akkor sűrű anyázásokra némi mormogásra számíthatunk a Windows Phone 7.5 tulajdonosok soraiból. Hol másutt tűnt volna fel a hír, mint az XDA-nál, ahol egyébként is egy kedvenc a HD2, hiszen arra aztán tényleg portoltak már mindent. Mert lehet rá. Ha valaki nem ismerné, három éve jelent meg, mint a HTC Windows Mobile 6.5-ös csúcskészüléke, ami persze már régen nem az, de akkor az 1GHz-es Snapdragon QSD8250-nel meghajtott, a verziótól függően 512 MB körüli RAM-mal és 512-1024 MB ROM-mal szerelt, és a 480×800-as kijelzőjű telefon némi túlzással megette a konkurenciát reggelire. Egyes vicceskedő vélemények szerint ez portolás a végső bizonyíték arra, amit sokan mondanak rá: hogy sosem fog kihalni.

A831jx-CYAAhDEl-638x1024.jpg

Maga az elkövető is elismeri, hogy jelenleg csak néhány funkció elérhető. Saját bevallása szerint ez csak egy koncepció igazolása volt, de nem tudja, meddig juthat el a project. De ha jól értem, valóban megy NT kernellel, bár pont azért nem megy rajta minden funkció, mert az már nem minden támogat a régi vasból. Az NT kernel méretesebb, mint a CE (naná, hogy), és csak SD kártyáról indul el, amihez három éves benne a hardver, tehát valószínűleg olyan eszeveszett felhasználói élményt nem érdemes várni tőle, ha egyáltalán ki fog kerülni a pár szerencsés, de inkább merész kísérletező kezéből.

Forrás és kép: XDA Developers

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr844941464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Altaïr 2013.04.04. 01:16:51

"Saját bevallása szerint ez csak egy koncepció igazolása volt"

A "proof of concept" kifejezés magyarul esettanulmányt jelent.

#corrections

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter