WinMagazin

2012-07-05 16:00 swGuru Szólj hozzá!

A kérdés érdekes, ezen megy a vita régóta, és mindenki káromkodik, vagy épp elfogadja a tényt, hogy a régebbi telefonokon csak a WP 7.8 frissítés lesz, és nincs tovább. Sőt, az is csak év végén lesz elérhető, mert most mindenki a Tango-t várja, és az se nagyon akar eljönni. Annak idején 2010-ben is nagy volt a felháborodás, mikor bejelntették, hogy a Windows Mobile készülékek tulajdonosai nem tudnak váltani Windows Phone-ra. Sőt, 2003-ban is ez történt, mikor bejelentették, hogy a Windows Mobile 2003 tulajdonosok nem válthatnak Windows Mobile 5-re.

Ha belegondolunk az Android történetébe, láthatjuk, hogy ott is elérnek a készülékek egy kort, amitől nem kapnak frissítést, ám ekkor lép képbe a hacker közösség, akik egészen komoly fejlesztéseket végeznek, és végül telefonok tuvatjai kaphatják meg a legújabb verziót. Ez történt a mi ZTE Blade-ünkkel is, ami végül megkapta az ICS-t. Sőt, pontosan tudjuk, hogy a HTC HD2-re is telepíthető lett a WP7, így sok tulaj élhetett a frissítéssel.

Az is köztudomású, hogy a Microsoft tesztelte a most forgalomban lévő telefonokon a WP8-at, és ezek a ROM-ok valószínűleg véletlenül kikerülnek majd a köztudatba, nem lesznek eléggé megsemmisítve.

Miután a 480 x 800 pixeles képernyőfelbontást támogatni fogja a WP8, biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan megjelenik az új operációs rendszer a régebbi készülékeken, persze a frissítés igényel majd némi szakértelmet. Természetesen a hardverfüggő újításokat (HD képernyő, NFC, stb...) nem fogja tudni majd kezelni, ám futni fognak rajta az új alkalmazások, és talán még az OTA frissítések is megérkeznek rá.

Képek:


   
   

 

Rusznyák Gábor


A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr794936197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása