WinMagazin

2012-04-14 14:00 swGuru Szólj hozzá!

Megjelent a Nokia Autóval, (Drive) alkalmazás 2.0 verziója, együtt a többi térképes alkalmazás 2.0 verziójával. Hamarosan ezeket is bemutatjuk, de most nézzük meg a Drive-ot, mely előnyére változott. Régebben egyszer már teszteltem, ám akkor még nem tett rám nagyobb benyomást, ám ez most változott.

Az első, legjobban szembeötlő változás, a címkeresés offline üzemmódban, melynek köszönhetően akkor is tudunk navigációt indítani, ha éppen nincs elérhető internet kapcsolat. Pont tegnap történt, hogy hazafelé nem tudtam navigálni, mert nem volt beállítva a telefonom mobil adatkapcsolata, és hirtelen pokolba kívántam az egészet. Illetve azt kívántam, bárcsak ez nem lenne probléma. És lőn, ma letölthettem az új verziót, ahol ez már nem jelenthet gondot. Ez persze csak a WP7-es készülékeken változott, úgy tűnik.

Múltkor szintén nehezményeztem az érkezési cím másik utcába helyezését, ma már ezzel sem volt gond. Könnyen és pontosan találta meg a pontos címet utca és házszám alapján az alkalmazás.

Szintén újdonság a sebességkorlátozás jelzése, mely jó szolgálatot tehet a közlekedésben, így elkerülhetjük a bírságokat. Külön beállítható a 80 km/h alatti és feletti tartomány esetén, mekkora túllépésél szeretnénk, ha jelezne, illetve természetesen kikapcsolható a szolgáltatás.

És eddig nagyon fájó pont volt a navigálási előzmények megőrzésének hiánya, ez mostanra szintén megoldódott, és ha valahova sűrűn járunk, nem kell a jövőben minden alkalommal kikeresni a címet. Szintén pozitívum, bár ez már az előző verzióban is működött, hogy objektumokat is könnyedén megtalál, ha pl. beírjuk, hogy Metro Fót, megtalálja a fóti Metro áruházat.

Egy dolog maradt, ami még mindig nem az igazi, hogy nem lehet kiválasztani az útvonalválasztás módját (gyors-rövid), így mindig a nagyobb utakat próbálja igénybe venni. Egy egyszerű út esetében az M3 mellől a Mészáros utcába először a Margit hídon, majd később az Erzsébet hídon próbált meg elhozni, pedig az Andrássy út - Lánchíd útvonal kézenfekvő lenne. Remélem, ezt mielőbb javítják, és akkor ez a program lehet a legprofibb navigációs rendszer. Az alkalmazás természetesen csak Nokia telefonokra érhető el.

Képek:


   
   
   
   
   
   
   

 

Letöltés WP-re:


Rusznyák Gábor


A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr624936059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása