WinMagazin


Együtt fejleszt Youtube klienst a Google és a Microsoft

A Google múlt hét végén bejelentette, hogy a Microsofttal közösen dolgoznak egy Windows Phone-ra való Youtube alkalmazáson. Azt követően, hogy a két cég között lezajlott egy kis csetepaté a nem hivatalos Youtube alkalmazás miatt, a két fél úgy tűnik, végre megtalálta az utat a…

No time to w8 zsűrizés

Mint azt már hosszú ideje észrevehettétek, a Windows Magazin a Microsoft Windows 8-as alkalmazás-versenyének hivatalos támogatója volt - és ezzel együtt a zsűri egyik tagját is mi jelölhettük ki, így most lehetőségem van beszámolni, miféle alkalmazásokkal találkoztam a verseny…

Hónap közepéig ingyenes az Angry Birds „Classic”

Április elején az Amazing Alex jelent meg Windows Phone-re, és most május elejére is hozott újdonságot a Rovio. Tegnap előtt jött a hír, hogy először Windows Phone 8-ra adták ki az Angry Birds játékot a WP7-esből hiányzó pályákkal együtt, amit ezentúl Angry Birds Classic-nek…

German4All - német nyelvleckék kezdőknek és haladóknak

Mai világunkban az egyik legnagyobb előnyt a nyelvtudás képes biztosítani. Ha több nyelven tudunk beszélni, jobb állásokat is szerezhetünk és akár külföldön is elhelyezkedhetünk vele. A German4All egy olyan program, amely támogat minket a tanulásba, így nem kell feltétlenül…

HangmanTower - az igazi profik akasztófája

Véget érnek unalmas semmittevéssel töltött perceid, ugyanis ezt a játékot biztosan szeretni fogod. Végül is ki ne szeretné az akasztófát? Kevés embert leszámítva mindenki. Ha te is az akasztófát kedvelők oldalán vagy töltsd le és próbáld ki a HangmanTower nevű játékot.…

Semmi sem tökéletes

Nincs legjobb mobil operációs rendszer. Ezt mindenképp érdemes megjegyezni. Adott igényeknek legjobban megfelelő van, adott embernek legjobban tetsző van, de nem érdemes általánosítani. Egyesek azt mondják hogy az Android a legjobb, mert nyílt, mások szerint az iOS, mert mint tudjuk…

Diary Buddy - vigyél színt az emlékeidbe

Szereted lejegyezni gondolataid, élményeid? A szokványos könyvírásos módod viszont már elavultnak, unalmasnak gondolod? Akkor neked a Diary Buddy nevű alkalmazás kell. Egyszerűen használható, kényelmes program, amelybe képeket is illeszthetsz, rajzolhatsz és teljes mértékig…

Amazing Alex Windows Phonera is

A Rovio már ismerősen cseng mindenkinek akinek volt már a kezében okostelefon, hisz az Angry Birds játékukkal rövid idő alatt meghódították a világot, és a sikerük azóta is töretlen. De nem csak ez a játékuk van, hanem az Amazing Alex is, mely nem olyan sikeres, de legalább…

Super Duck - legyél te a kacsák szuperhőse

A régi vágású ügyességi játékok kedvelőinek figyelmébe ajánlanám a Super Duck nevű Windows Phone-os játékot. A játék élményben visszavisz minket Super Mario-s időkbe. Rendkívül jó időtöltés, kényelmesen használható app, ami egy hasonló típusú játékkedvelő…

Breaking News! Viber WP 7.x modellekre is!

Tegnap megjelent cikkünkben örömittasan jelentettük, hogy a Viber (némi Nokiás nyomásra), végre megemberelte magát, és félig kihasználva az új SDK-t (ugye még mindig nem épül be a People HUB-ba), végre egy működő megoldást tett le az asztalra WP8 platformra. Pushalias…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása