WinMagazin


Infók a Microsoft új böngészőjéről – FRISSÍTVE!

Pár nappal ezelőtt jöttek az első információk, hogy a Microsoft a Windows 10-ben új böngészőt szeretne látni. Ennek a kódneve pedig a Spartan. Az eddig kiszivárgott információk alapján nem az Internet Explorer 12-t új nevéről, vagy az azt helyettestő új böngészőről van szó,…

A NORAD már az Internet Explorer segítségével követi a mikulást

Az Észak-Amerikai Légvédelmi Parancsnokság, a NORAD szuper-radarrendszereit karácsony éjszakáján az interkontinentális ballisztikus rakéták helyett a télapó szánjának hőlenyomatára kalibrálják, a parancsnokságot hívva bárki tájékozódhat a mikulás aktuális…

Elérhető az Internet Explorer 11 Windows 7-re

November 7-én több száz millió ember számára teszi elérhetővé a Microsoft böngészőjének 11-es verzióját, vagyis az Internet Explorer 11-et Windows 7 operációs rendszeren. Az IE11 minden korábbi verziójánál gyorsabb, miközben a biztonság terén is új mércét állít…

Letölthető az IE 10 Preview Windows 7-re – videóval

Ahogy azt korábban előre jeleztük, tegnaptól végre letölthető az Internet Explorer 10 bemutató verziója a Windows 8 felhasználók számára is. A letöltés persze egyelőre csak a bátrabbaknak javasolható tiszta szívvel. A letöltés az alábbi képre kattintva érhető el. Ehhez…

Holnap érkezik az Internet Explorer 10 Preview Windows 7-re

Még a múlt hónapban ígérte a Microsoft. hogy novemberben érkezik a Windows 7-re is az Internet Explorer 10-es verziója. Egy kínai bemutatón Roger Capriotti a termék marketingigazgatója bejekentette, hogy a bemutató verzió holnaptól tölthető le. A redmondi cég azt reméli, hogy ezzel…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter