WinMagazin


A Microsoft felhőjében biztonságban vannak a cégek adatai

„A Microsoft stratégiájának két fő pillére a felhő és a mobilitás, amelyek elválaszthatatlanok egymástól. Az a célunk, hogy a robbanásszerűen fejlődő technológiát mindenki számára elérhetővé tegyük, hogy az segítse a munkájukat és a mindennapjaikat” – mondta el…

Nagyott lépett előre az Azure

Az Amazon nyolc éve elindított felhő szolgáltatása az AWS (Amazon Web Services) körülbelül azóta áll magányos sziklaként, vetélytárs nélkül, amióta létezik. Amikor a Google 2010-ben elindította  saját felhőszolgáltatását, a legtöbben azt hitték, na majd most. Ehhez…

Vállalati felhő megoldások őszi forgataga a Microsoftnál

A Microsoft vállalati termékek és szolgáltatások egész sorát jelentette be, melyek segítségével a cégek kiaknázhatják a felhőben rejlő előnyöket. Ferencz Gyula, a Microsoft Magyarország nagyvállalati üzletágának igazgatója elmondta: „Amint a vállalatok a felhőbe…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása