WinMagazin


Temetésre gyűltünk össze?

Az elmúlt hetekben tette közzé az IDC a szokásos, negyedéves jelentését a mobilpiac aktuális helyzetéről. Pár percel később elárasztották a nívós és kevésbé nívós szakportálokat, blogokat az elemzések. Jó pár helyen hatalmas szalagcímek közölték a Windows Phone…

Túl óvatos volt a Nokia

Nem hiszem, hogy túl sok meglepetést okozott ezzel, de a Nokia végre hivatalosan elismerte azt, hogy Windows Phone üzletáguk növekedését leginkább ellátási problémák hátráltatták. Ennek legfőbb forrása az volt, hogy túl óvatosan becsülték meg a keresletet, és féltek a nagy…

Négyből három Windows Phone Nokia

Kezdenek feledésbe merülni azok az idők, amikor több, mint két éve megjelentek a piacon az első Windows Phone 7-es telefonok. Elég enyhe kifejezés, hogy afféle érdekes színfoltnál többet nem jelentettek. Persze – a haterek kivételével – azt mindenki elismerte, hogy fantasztikus…

A Kantar szerint is nő a Windows Phone piaci részesedése

Megérkezett az egyik nagy globális piackutató cég, a Kantar Worldpanel legfrissebb jelentése az okostelefon piacról. Akit érdekel az általuk kibocsátott brief, az PDF formátumban letöltheti innen. Az oldalukon megjelent összefoglaló az iPhone-nak az Államokban visszaszerzett…

Hivatalosan is megérkezett Európába a Surface

A John Lewis még a múlt héten jelentette be, hogy elkezdi együttműködését a Microsofttal a Surface árusításában. A tegnapi nappal pedig az Egyesült Királyságban elsőként árulni kezdték a Surface-t, és ezzel a Microsoft első saját komplett készüléke hivatalosan is megkezdte…

139 százalékkal nőtt a Windows Phone eladások száma

A Gartner által közzétett 2012 harmadik negyedévi forgalmi adatok alapján a Microsoft rendszere lendületet kapott, mintegy 4,06 millió készülék fogyott. Ha csak önmagukban nézzük, akkor természetesen nem lenyűgöző számok ezek, hiszen akár egyetlen népszerűbb készülékből is…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása