WinMagazin

Lányok az ablakban: Erica Durance

Múlt héten Mrs Superman volt soron, ma is ő, csak a fiatalabb kiadása. A Smallville sorozat női főszereplője, Erica Durance szintén Lois Lane-t alakítja a sorozatban, sokunk nem kis megelégedésére.  Nagy szerencsénkre Erica sem szereti rejtegetni a bájait, így nem volt nehéz jó…

Technikailag alkalmasak a mostani WP8-as készülékek a WP 8.1-re

A Microsoft végre közzétette Joe Belfiore és Nick Parker bejelentésének rövidített verzióját, melyben Joe a Windows Phone új verziójáról beszélt, többek között arról, hogy az új rendszer már futtaható lesz olcsóbb készülékeken is, értve ez alatt az alsó kategóriás…

Áprilisban érkezik a Samsung ATIV SE?

High-end Windows Phone 8 készülékkel újít portfólióján a Samsung – állítja az evleaks. A készülékről nem túl régen kezdtek el hírek kiszivárogni, ám akkor még csak 720p-s kijelzőt jósoltak neki. A WMPoweruser információi szerint elképzelhető, hogy lesz az 1080p is, vagyis…

Nokia X – a redmondi faló

A barcelonai MWC-n a minap bemutatkozott a Nokia androidos (sicc!) X platform köré épített okostelefon családja. Ahogy korábban már megénekeltük, a családnak három tagja van, az X, X+ és az XL. Persze internetszerte beindult az anonim veresegyházi kóristák szabad szakszervezete,…

A Nokia további egymilliárd ember számára kínál megfizethető okostelefonokat

A Nokia a Mobile World Congress első napján megerősítette, hogy öt, új, megfizethető árú készülékével – köztük a Nokia élményt kínáló, Android™ alkalmazásokat és Microsoft szolgáltatásokat futtató Nokia X okostelefon családdal – további egymilliárd felhasználóhoz…

Windows 8.1 bemutató Lumia 920-on és 520-on

Ma reggeli érdekességünk egy kis Windows 8.1 bemutató, ami már egyértelműen nem emuláció, hanem egy készüléken fut, és persze mi máson, mint egy Lumia 920-on. A videó készítője inkább kevesebb, mint több következetességgel, de azért átfut néhány olyan funkción, amit a…

Még több hardvert fog támogatni a WP8.1

Váratlanul erősen kezdi a Microsoft a 2014-es évet. Ha esetleg valaki lemaradt az eseményekről, az nem tudhatja, hogy a Normandy fedőnevű telefonon kívül a Nokia még két androidos készülékkel készül megjelenni, és elterjedtek olyan hírek is, hogy esetleg androidos alkalmazások is…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása