WinMagazin

Van egy régi mondás ami unos-untalan előkerül ebben a szépségesen randa informatikai világban: a Microsoft folyton utolsónak érkezik a buliba, de aztán ő marad a legtovább. Nos híveim, már megint valami hasonló bontakozik ki. Ásítsunk, legyintsünk, nevessünk, ki-ki vérmérséklete szerint. Én a magam részéről ha lehet főznék egy teát, mert az jó.

xboxlogo-e1415904383256.jpgHa már közhellyel kezdtük, folytassuk is azzal. Aki nem barlangban töltötte az utóbbi egy évet, ugyanakkor nem is olyan buta, mint egy tál zsír, az jól tudja, mi folyt itt amikor tavaly év végén a két (nem csak) konzolóriás bejelentette legfrissebb termékét, vagyis a névadási tradíciókba tökéletesen beleillő Play Station 4-est, illetve a névadási mikbe mit is csináló Xbox One-t (jogi tanácsadónk kérésére ettől szigorúan elhatárolódunk). Nem szeretném teljes egészében felidézni a történteket, de nagyjából annyi volt, hogy az Xbox médiacenter funkcióitól mindenki oda volt, ám magasról lesza... (jogi tanácsadónk itt csendben eljájult, első ízben) majd ugyanazzal a lendülettel mondta azt, hogy de a PS4. És már miért is ne mondta volna?

Ilyenkor kerülnek elő unos-untalan az olyan alapvetések, mint hogy a redmondiak szoftveres cég voltak, vannak és lesznek. Hardveres szempontból a PS4 a jobb, az nem vitás, ha viszont a funkciókat nézzük, az Xbox One veri kenterbe riválisát. Olyan apróságokról már nem is beszélve, hogy igen jellemző módon az Xbox One maréknyi országban jelent meg elsőre a PS4-hez képest, és még most sem ideális a helyzete (ez ügyben megkérdeztük jogi tanácsadónkat, de ő azonnal elhatárolódott önmagától, majd sürgősen ismét elájult). Mivel pedig a gamerek játszani akarnak leginkább, vagyis őket nem igazán hatja meg, ha a konzoltól meg lehet kérdezni, hogy KIT keres (jogi képviselőnk itt előbb sírógörcsben tört ki, majd menetrendszerűen ismét elájult), ezért már az indulásnál nyilvánvaló volt, hogy a Sony kapta el jobban a fonalat, érezte meg jobban, mit akar a célközönség.

Idén novemberben ugyanis az Xbox One eladásai minden kétséget kizáróan a PS4 eladásai fölé nőttek a számára legfontosabb két piacon, vagyis az Államokban és a Királyságban. Az Államokban hivatalosan 1,2 millió Xbox és 800 ezer PS4 kelt el, ami azért már egy erős különbség. Ez részben a durva árleszállításoknak köszönhető, részben meg annak, hogy a Microsoft végre megemberelte magát, és exkluzív szoftvereket kezdett akciósan hozzápakolni a konzoljaihoz. A kettő együtt végül megtörte a Sony majdnem egy évig tartó hegemóniját. Persze ne feledjük, hogy számukra ez a hazai pálya, és hogy például az Európai Unióban erre egyhamar esélyük nincs.

Konkrét számokat persze nem tudunk (bár Tom Warren szerint 1,2 millió 750 ezer ellenében), de az biztos, hogy ha a trend folytatódik, akkor az eddigi hangulat megfordul, és az emberek pánikszerűen elkezdenek Xboxokat vásárolni.

South-Park-Console-Wars.pngMondtam már, hogy pont Karácsony van? Meg hogy tavaly majdnem ilyenkor már csámcsogtunk a témán? Sajna a YouTube-ról már lekapták a videókat amiket betettünk a cikkbe, meg kaptunk egy 18+ figyelmeztetést is (amire nagyon büszkék vagyunk) de hát nincsen izé hogyishívják nélkül. Jogi tanácsadónk pedig már két sorral ezelőtt úgyis kiugrott az ablakon, tehát tanácstalanok vagyunk.

Azt hiszem, a tanulságot már le is vontuk.

Forrás: Engadget
Illusztráció CraveOnline

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr186976735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szpájk 2014.12.13. 00:07:16

Várható volt. PS4-re szar se jelenik meg, vagy csak az, és kihagyják a ziccereket, GT, satöbbi, Boxra meg sorra jönnek a használható darabok.
Hiába a jó hardver, ha a szoftvertámogatottság nulla, és mintha csak dilettánsok ülnének a Sonynál, akik tegnap kezdték az ipart.
Mondom ezt úgy, hogy eddig csak PS-t vettem, Boxot meg soha nem fogok, bizonyos hülye elvektől vezérelve.
PS4-et meg a józan érvektől vezérelve nem fogok.

Mikka-Makka 2014.12.13. 07:26:11

milyen használható darabok?lol
mindkét konzolon gta, cod meg hasonlók vezetik az eladási listákat

szerzőt nem is minősítem, winmagazinon majd pont elfogulaltan poszt lesz

azt azért jó lenne már felfogni h az exkluzív játékok rosszak, minden gamernek, függetlenül attól h melyik konzolra jönnek, kiv. azokat az ip-ket amik máskülönben nem jöhettek volna létre, de pl tomb raidernél nehéz elhinni h csak így volt lehetőség egy folytatásra

Lyrán 2014.12.13. 11:40:27

Én PS4-be fektettem, bár a haverok ajánlották, hogy box 1 -esnél kooperálhatnánk az accountjainkkal csökkentve a játék költségeket :)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása