WinMagazin

Az utóbbi fél nagyjából fél, de inkább egy év legnagyobb kérdése mifelénk az volt, elfordulnak-e a vásárlók az új Lumiáktól, mert azok úgymond már nem Nokiák többé. Akármennyire is annak tűnik első látásra, ez egy percig sem a Nokia brand erősségéről szólt, hanem egyrészt a Lumiáról, másrészt arról, mennyire sikeresen sikerül a Microsoftnak kommunikálnia a változásokat.

lumiagraph.pngKi ne tudná, hogy a pap úgy jön ki a templomból, mintha mi se történt volna? Valami hasonló látszik itt is kibontakozni Túl sok idő még nem telt el, egyelőre csak egy Microsoft Lumia van forgalomban és az sem kifejezetten mindenütt, de egyelőre úgy tűnik, a Lumia márkanév nem szenvedi meg a patinás név elvesztését, hanem köszöni szépen, és jól érzi magát.

Ha megnézzük a Google keresési érdeklődés fantázianevű mutatóját (aki nem hiszi, járjon utána!), abból kiderül, hogy a felhasználók inkább keresnek mondjuk Lumia 530-ra, mint Noka Lumia 530-ra, holott az még nokiás logóval jelent meg. Ámde itt nem még nagy a különbség. A Lumia 535-öt azonban már szinte senki nem keresi Nokia néven, miközben a fenti grafikonon jól látható, hogy az 535-öt (zöld) már többen keresik, mint az 530-at (piros).

Persze a végső választ nem keresési grafikonok, hanem a száraz következő negyedévi eladási adatok fogják majd kimondani. Annyit azért hadd tegyünk hozzá, hogy a 3. negyedévben, amikor az okostelefon üzletág már a Microsofton belülre került át, a Lumia eladások 8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Ez önmagában még nem jelentene túl sokat, hiszen ez lehetett a korábbi promóciók eredménye is, arról nem is beszélve, hogy akkor még a Nokia felirat nem hiányzott az árusított telefonokról. Talán némi bizakodásra adhat azonban okot a redmondiaknak, hogy Indiában elég pörgősek a Lumia 535 eladások, azért vagy éppen annak ellenére, hogy ott a Nokia márkanév egészen erősnek számít.

Lehetséges, hogy a végén kiderül, a Microsoft egész jól végigmenedzselte az átállást? Előbb-utóbb kiderül

Nektek mi a véleményetek?

Forrás és illusztráció: WMPoweruser

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr966947629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bluemotion 2014.12.01. 15:46:13

Véleményem szerint eddig sem a magáért a névért vásárolták a készülékeket (egyes Nokia hívők állításaival ellentétben), hanem mert sokáig nem volt kézzel fogható alternatíva.

DBT2 2014.12.02. 08:28:17

Hát, ja.
Többször volt Nokia telefonom, még az okostelefonok előtt.
Nagyon szerettem azokat. (3210, 6300). Az érintőképernyős Nokia symbian-al nem nyerte el a tetszésem. (5230). Lumia-t nem a Nokia márkanév miatt vettem, igaz örültem hogy a WP neves gyártő készülékére került fel.

Sinclair 2014.12.02. 09:55:40

Nekem sosem volt Nokiám. Kifejezetten kerültem, mert nem szeretem tápolni a túl nagyra nőtt disznót. Nejemnek lett egy 5230 a, ami sosem tetszett, azután egy androidos samsungot vett, de az sem győzött meg. Öcsém kapott 2-3 éve egy 610 est, akkor vettem egy 800 ast ami azóta is megvan, mellé az összetört 920 helyére vettem egy 930 at, mert a következő nagy dobásra már az lesz írva hogy Microsoft.. Most van 1-1.5 évem megszokni ezt. :)

halaloszto 2014.12.02. 10:08:01

nekem az a velemenyem hogy a penz a penz utan megy. amibol keves van, abba nem megy a penz es nem fejlodik. a microsoft a sok penzevel ezt kepes kicsit ellensulyozni, de nem lehet tudni mikorra er el attorest, es hogy nem adja-e fel elotte. hanyadik generacioba is olte a penzt a jatekkonzolok temaban, mire igazi szereplo lett a piacon? hany evig is tartott?

Vajk

randomuser1 2014.12.02. 10:38:35

a nokia Symbian, a lumia sose volt igazi nokia, bármennyire is igyekeztek az ódon interfészüket ráerőltetni az elején. direkt örülök, hogy végre lekerült a nokia emléke az új kütyükről.

barli 2014.12.02. 10:57:11

A microsoft úgy kommunikálja, hogy nem kommunikálja..

barli 2014.12.02. 11:01:31

Nem tudom egyébként hogy mit kell ennyit rugózni a nokián. A nokia lemaradt az okostelefon vonatról és meghalt (telefongyártóként). Ennyi. Nem most, hanem pár évvel ezelőtt, csak még maradt egy kis lendülete.

cso zsi 2014.12.02. 12:31:21

Jó hardveren normális oprendszer. Ennyi.
Hogy mi a neve a készüléknek, az már mindegy, most is ott készül, ahol eddig.
Lehet venni drágábbat, és lehet venni bloatware-rel teli cuccokat.

vizsla_barat 2014.12.02. 13:16:49

Fel se merulne hogy microsoftos produktumot vegyek.

Vincenzo90 2014.12.07. 04:45:21

Azért vettem, mert Nokia és nem Android. Azért lumiaként kerestem a google-ben, mert más ilyen névvel nem volt, és minek annyit irogatni? Örülök, hogy még Nokia néven jutottam hozzá. Szerintem indult volna a fellendülés a kiábrándult droid tulajok miatt, de a hangzatos név nélkül nehezebb lesz. Ui: a család most vesz másik hármat, de ha nem Nokia lesz a következő, akkor a jó ég tudja, hogy legközelebb is rá esik a választás, vagy sem. A Microsoft önállóan még nem bizonyított.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása