WinMagazin

A karácsony az egyik, ha nem a legfontosabb, ünnep Magyarországon: együtt van a család, a családtagok kiszakadnak az év közbeni rohanásból és természetesen ajándékokkal lepik meg egymást. Az Intel Európa tíz országában végzett kutatást arról, hogy az egyes területeken mi jellemzi a karácsonyi ajándékvásárlást. (király infografika a cikk végén)

image002.png

Mint az Intel nemrégiben végzett felméréséből kiderül, a legtöbb megkérdezett azt találja a legnehezebbnek a karácsonyi előkészületekben, hogy megtalálja a megfelelő ajándékot szeretteinek. Érdekes megállapítása a kutatásnak, hogy nagyon sokan szívesen látnának a fa alatt technológiai kütyüt vagy más eszközt.

Karácsonyi vásárlás: dilemma a költekezés és a spórolás között

A karácsony hatalmas anyagi ráfordítással jár az ajándékozás és a vendégségek miatt, így nem meglepő hogy a felmérésben, a megkérdezettek 71% mondta azt, hogy előre meghatározza mennyit fog költeni. Ez különösen a németekre jellemző, akiknek 86%-a előre megtervezi a karácsonyi ajándékokra szánt összeg keretét, míg a legkevésbé a svédek próbálják költekezésüket kordában tartani (42%). Az összes megkérdezett harmada azonban mégis rendszeresen túllépi az előre eltervezett keretét. Ez a „könnyelműség” leginkább az olaszokra jellemző (41%).

Nemek felosztásában az derült ki, hogy a férfiak hajlamosabbak nagyobb költségekbe verni magukat: 30%-uk 91 ezer forint fölött költ ajándékra, míg a nők csupán ötöde veri ekkora költségbe magát. A férfiak által vásárolt legdrágább ajándék átlagosan közel 40 ezer forinttal kerül többe, mint amennyit a nők áldoznak a legdrágább ajándékra. Továbbá az európai férfiak többsége (52%) a legtöbb pénzt partnerére szánja, míg nők esetében a szeretet ilyenfajta kifejezése megoszlik partnerük (39%) és gyermekeik (33%) között.

Annak érdekében, hogy megtalálja a legjobb ár-érték arányt kínáló terméket, a többség (65%) figyeli az akciókat és sokan (56%) kupont illetve ajándékkártyát használnak fel spórolás gyanánt. Ebben különösen a britek járnak élen: összesen 82%-a keresi az akciókat és a leárazásokat. Nemeket tekintetében a nők majdnem háromnegyede figyeli az akciókat, míg a férfiaknak 58%-a tartja szem előtt, hogy a legjobb ár-érték arányú terméket találja meg.

A többség decemberben veszi meg az ajándékokat

Az egyik sarkalatos pontja a karácsonyi készülődésnek kétségtelenül az, mennyire hagyjuk az utolsó pillanatra az ajándékok megvásárlását. A felmérés szerint az európaiak többsége (62%) decemberben veszi meg az ajándékokat, 28% az utolsó napokban és 2% december 24-ére hagyja az ajándékvásárlást. A válaszadók 12%-a ugyanakkor egész évben készül a karácsonyra és szépen sorjában veszi meg az ajándékokat. A németek azok, akikre leginkább jellemező, hogy a karácsonyi ajándékvásárlást egész évre felosztják (18%), miközben az oroszok 15%-a hagyja ezt az utolsó napra.

Az ideális az lenne, ha a szeretteinknek szánt meglepetések megvásárlása kellemes időtöltés volna, de az igazság az, hogy sokszor jár stresszel. Így nem meglepő, hogy a megkérdezettek 42%-a mondta azt, hogy az ajándékok megvásárlásra feladatként tekintenek. Ebből következik, hogy sokan, összesen 35%, rendel ajándékokat online is, és 38%-uk mondta azt, hogy a rendelést mobilon vagy táblagépen keresztül adja le. Az online rendelés Európában a felmérés szerint a britek között a legnépszerűbb (53%), akiket a németek követnek (43%). A felmérésből az is kiderült, hogy minél fiatalabb a válaszadó, annál valószínűbb, hogy szívesen rendel online ajándékot: a ’80-as évek után születtek 38%-a rendel az internetről, de az idősebb generáció (az 1925-45 között születtek 22%-a) is szívesen használja ezt a csatornát ajándékvásárlásra.

Nem jó ötlet partnerünkkel együtt intézni a vásárlást

A karácsony a szeretetről szól, ennek ellenére a felmérés rámutatott arra is, hogy közös vásárlások során sokan idegesek lesznek partnerüktől. A megkérdezett férfiak 76% válaszolta azt, hogy felbosszantja őt partnere vásárlás közben. 38%-uk fő indokként a túlságosan elhúzódó bevásárlást jelölték meg, 34% pedig arra panaszkodott, hogy párjuk nehezen hoz döntést illetve. A nők más miatt panaszkodtak férfi partnerükre: 32% azon hőbörög, hogy a férfiak túl hamar elunják a vásárlást, 18%-ot pedig az idegesít, hogy a párja az első kezébe kerülő dolgot megvásárolja. A britek és a spanyolok negyede pedig azt is bevallotta, hogy karácsonyi bevásárlás során már vitatkozott össze partnerével. A spanyolok nagy többségét (87%) idegesíti fel partnere vásárlás közben, míg úgy tűnik a hollandok a legtürelmesebbek a másik iránt (57%).

Intel Core M processzorral szerelt ultra-mobil készülékek karácsonyra

Bár a felmérés rámutat arra, hogy sokaknak okoz problémát a megfelelő ajándék kiválasztása, a felmérés egyben ajándékötletek formájában segítséget is nyújt. Ugyanis az is kiderült, hogy 2014-ben a leginkább vágyott ajándékok a technológiai kütyük és eszközök, ezt sorban követik az ajándékutalványok, valamint ruházati és kozmetikai termékek. Nemek tekintetében a férfiak vágynak leginkább technológiai kütyükre és eszközökre, míg a nők kozmetikai termékekre, és csupán 18%-uk válaszolta azt, hogy leginkább valamilyen technológiai kütyüt vagy eszközt szeretne karácsonyra. Kiderült az is, hogy minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy valamilyen kütyüt szeretne ajándékba kapni. Ugyanakkor összesítve a válaszadók harmada mondta azt, hogy örülne egy táblagépnek a karácsonyfa alatt.

A notebook-ként és táblagépként is használható 2 az 1-ben termékek kitűnő választásnak bizonyulhatnak karácsonyra. Ezek már a legújabb az Intel Core M processzort használják, amit kifejezetten úgy terveztek meg, hogy a mobilitás és a teljesítmény optimális egyensúlyát nyújtsa. Az Intel Core M processzor a legvékonyabb készülékekben is remek teljesítményre képes, miközben üzemideje akár a duplája is lehet egy 4 évvel korábbi modellhez képest.

„Több éve azon dolgozunk, hogy mindenben megfeleljünk a végfelhasználói igényeknek, és átalakítsuk a mobil számítástechnika világát. A Core M bemutatása egy fontos mérföldkövet jelent ezen törekvésünkben” – mondta Horváth Richárd, az Intel Magyarország kiskereskedelmi marketing-menedzsere.

Az Intel Core M akár 50 százalékkal nagyobb teljesítményt és 40 százalékkal jobb grafikai teljesítményt nyújthat a korábbi negyedik generációs Core processzorokhoz képest.

Az Intel Core M processzorral rendelkező készülékek közül Magyarországon már kapható az Acer Aspire Switch 12, amely 12,5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzővel, egyedi kitámasztóval és mágneses billentyűzettel van felszerelve. Szintén kereskedelmi forgalomban kapható a Lenovo IdeaPad Yoga 3 Pro 2 az 1-ben készüléke, mely 1,19 kg-os és 12,8 mm vastag házzal, és 13,3 hüvelykes Gorilla Glass üveggel védett kijelzővel rendelkezik.

Karácsonyi Vasárlási Szokasok Intel felmérés_Infografika.jpg

Forrás: Intel sajtóközlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr516938351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása