WinMagazin

„A Microsoft stratégiájának két fő pillére a felhő és a mobilitás, amelyek elválaszthatatlanok egymástól. Az a célunk, hogy a robbanásszerűen fejlődő technológiát mindenki számára elérhetővé tegyük, hogy az segítse a munkájukat és a mindennapjaikat” – mondta el Stefan Ropers, a Microsoft közép-kelet-európai Marketing&Operations igazgatója csütörtökön a Microsoft felhőalapú szolgáltatásainak adatbiztonsági garanciáiról tartott sajtóbeszélgetésen.

WP_20141119_11_17_37_Pro.pngA nagy IT cégek közül a Microsoft elsőként, és mind a mai napig egyedüliként kapta meg idén az uniós adatvédelmi hatóságok jóváhagyását, amely szerint felhőalapú nagyvállalati szolgáltatásai megfelelnek az EU legmagasabb szintű elvárásainak – jelentette ki az amerikai Safe Harbour tanúsítást ért közelmúltbeli kritikákra reagálva dr. Simándi Andrea a Microsoft jogi igazgatója.

Kiemelte: a Microsoft olyan garanciákat vállalt az adatbiztonság terén, amelynek köszönhetően az uniós adatvédelmi hatóságok szerint is megfelel  a legmagasabb szintű adatvédelmi elvárásoknak, és hamarosan várható a frissen megjelent, kifejezetten  felhőszolgáltatásokra tervezett ISO 27018 szabvány szerinti tanúsítás is.

A garanciák közé tartozik, hogy a Microsoft az úgynevezett Trust Centeren keresztül teljesen transzparenssé teszi a felhőszolgáltatásait: tájékoztatást nyújt az ügyfeleinek arról, hogy milyen alvállalkozókkal dolgozik együtt, hol és hogyan tárolja az ügyfelek adatait, és ezekhez az ügyfél miként férhet hozzá. A feltételek változása esetén az ügyfél jogosult szerződést bontani. Másfelől a „right to be forgotten” elvet szem előtt tartva, a Microsoft vállalta, hogy az ügyfeleinek felhőben tárolt adatait legkésőbb 180 napon véglegesen törli, amennyiben az ügyfél felmondja a szolgáltatást, vagy az más módon megszüntetésre kerül.

„A Safe Harbourral kapcsolatos adatvédelmi aggályok miatt felértékelődött az Európai Bizottság által kibocsátott úgynevezett EU Modell Szerződések jelentősége” – hangsúlyozta dr. Simándi Andrea. „A Microsoft nemcsak ígér: minden szerződésébe integrálta a legszigorúbb szabványoknak és uniós adatvédelmi elvárásoknak eleget tévő garanciákat. Ez azt jelenti, hogy üzletmenetüket a Microsoft felhőszolgáltatásai – a Microsoft Azure, az Office 365, a Microsoft Dynamics CRM Online, vagy a Windows Intune – segítségével üzemeltető vállalkozások és intézmények akkor is zavartalanul folytathatják majd együttműködésüket az amerikai partnereikkel, ha a Safe Harbour elvek alkalmazását az említett adatvédelmi aggályok miatt esetleg felfüggesztené az EU. Az Azure tehát Európa jelenleg egyik legbiztonságosabb felhőszolgáltatására épül.”

A biztonság mellett a helyben telepített rendszerekhez képest beruházás nélkül kiépíthető és jóval egyszerűbben, olcsóbban üzemeltethető – nem véletlenül választotta a magyar alapítású Graphisoft, az épület-információs modellezés egyik első kifejlesztője, az iparág egyik vezető vállalata a Microsoft Azure szolgáltatását.

A sajtóeseményen részt vett a cég IT és üzleti rendszerek igazgatója, Sárdy Tibor is, aki ismertette a saját, a Microsoft felhő platformjára épülő IT infrastruktúrájuk működését. A világ több mint 100 országában tevékenykedő Graphisoft a Microsoft felhőalapú szolgáltatásainak piaci megjelenése óta egyre nagyobb területen használja az Azure technológiát. Sárdy Tiborelmondta: “Mi a legnagyobb kincsünket bíztuk a Microsoftra: a hardverkulcsainkat. Ebbe a neten keresztül is beprogramozhatjuk a programfrissítéseinket, vagyis a licenckiszolgálás folyamata nálunk az Azure-on keresztül zajlik.”


A GRAPHISOFT-ról:

A magyar alapítású GRAPHISOFT az épület-információs modellezés (Building Information Modeling – BIM) egyik első kifejlesztője, az iparág egyik vezető vállalata. A BIM technológiát elérhetővé tévő ArchiCAD® és BIMcloud® terméke a világ számos országban piacvezető. A GRAPHISOFT az Egyesült Államok-ban, Hong Kong-ban, Japánban, Mexikóban, Nagy-Britanniában és Németországban rendelkezik leányvállalattal, értékesítési hálózata a világ több mint 100 országára terjed ki. A GRAPHISOFT központja Budapesten van, a cég 2007 óta a német Nemetschek-csoport tagja. A vállalat bevételeinek 98 százalékát magyar szellemi termékek exportjával éri el.

Forrás: Microsoft sajtóközlemény
Fotó: WinMagazin

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr886922915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása