WinMagazin

A múltkor bemutatott Series Fan után egy újabb magyar fejlesztésű alkalmazást vennék górcső alá. Ez pediglen a Weather Flow lesz. Egész pontosan annak is a Windows Phoneos verziója. Ennek pedig legjobb apropója, hogy pont ezen sorok írása közben jelent meg a legfrisebb, ráncfelvarrott verzió. Hogy legyen egy kis csavar is a történetben, megpróbálom összevetni a Windows Phoneon kvázi általános Bing..izé...MSN Weatherrel. Érdemes-e egy korsó sör áráért megvenni, vagy nem? Mennyivel másabb vagy több, mint a Microsoft saját megoldása? Lássuk.

Előszóként meg kell említeni, hogy a programnak létezik egy meglehetősen elhanyagolt Androidos verziója is. De! Azt pont annyira nem ajánlom senkinek, mint amennyire a WP-s verziót igen. Míg a Windows Phone-os, illetve a nativ Windows 8-as verzió jó, szép és működik, addig az Androidos egy hányatott sorsú kis valami. Ami konkrétan a fejlesztők weboldalán se szerepel, illetve ~1 éve nem frissült. Ennek megfelelően kell kezelni. Vagy inkább ne. Androidon rengeteg sokkal, de sokkal jobb időjárásjelző alkalamzás létezik. Ellenben a Microsoft mobil rendszerénél ez pont fordítva van. Ott a Weather Flow magasan a legjobb ilyen program. Igaz itt meg lehet jegyezni a szokásos fintorgást, miszerint ezen a platformon annyira kevés a használható alkalmazás, hogy abból nem nehéz kiemelkedni. Ez mondjuk igaz, de ettől eltekintve a Weather Flow (WP) egy sokkal erősebb mezőnyből is magasan kiemelkedne. Ugyan az van vele, mint a Series Fannal. Egyszerűen jó és szép. És működik. Konkrétan a saját platformján olyan magasra helyezte a lécet, amit nehéz megugrani.

wf1.jpg

Ennyi bevezető ömlengés után nézzük a programot kicsit részletesebben. Azt azért tartsuk szem előtt, hogy egy ilyen programnál pont az egyszerűségben rejlik a nagyszerűség, tehát nem fogom oldalakon át mutogatni a beállítási lehetőségeket. Egyrészt, mert a kutya nem kiváncsi rá, másrészt mert a pár alapvető funkciónk kívül nincs is mit állítgatni.

Rögtön telepítés (illetve meglevő felhasználók esetén frissítés) után szembesülünk azzal, hogy a lock screen (aka zárképernyő) kezeléséhez egy különálló alkalmazást kell, természetesen ingyen, letölteni. Ez a Lock screen helper. Akik, mint ezen cikk szerzője is, a lock screenen szeretik látni a részletes időjárási adatokat és a régi verzióban is használták ezt a lehetőséget, azok ezzel a kis programmal fogják tudni elérni a megszokott szolgáltatát. A program fejlesztői szerencsére gondoltak azokra is, akik saját képeket vagy bing véletlenszerűen válogatott háttereit haszáltak idáig a zárképernyőn. Most már az időjárási adatok ezeken is megjelenhetnek.

wf2.jpg

Tehát akkor a beállítások. A szokásos három kis pöttyre pattintva előbukkanó menüből válasszuk a settingset és lássuk miket állítgathatunk. Az első képernyő a display fedőnevet viseli. Itt változtathatjuk meg a program nyelvét, ha nem az alapértelmezett angolt kívánnánk használni. Magyar fejlesztésről van szó, így természetesen a magyar nyelv is a választhatóak között szerepel. Ez alatt található a program egyik legjobb, új szolgáltatása. Ami pédául az MSN Weatherben nincs meg. Ez pediglen az adatszolgálató választásának lehetősége. Az alapértelmezett Weather Undergrond mellett az OpenWeatherMap illetve a forecast.io szolgáltathat meteorológia előrejelzési adatokkal. Ugyancsak ebben a menüben állíthatjuk be, hogy celsius/fahrenheit illetve metrikus/imperial legyen a mértékegységek kijelzése. Illetve váltogathatunk a 12 órás avagy 24 órás időformátumok között.

Jobbra lapozunk egyet és következnek az élő csempékre vonatkozó lehetőségek. Az előző verzióban megismert kétféle stílus (metro avagy leegyszerűsített, illetve rich avagy látványos) továbbra is megmaradt. A közepes csempéknél, ha engedélyezzük a csempe aktív hátoldalát, akkor kétféle addicionális információt tud megjeleníteni ott a program. Az egyik az összehasonlítás, amikor az előző naphoz hasonlít, míg a másik egy, aznapra vonatkozó, zanzásított előrejelzés lehet. A széles csempéknél pedig kétféle előrejelzés lehet (a harmadik lehteőség az nem elprejelzés, csupán az aktuális állapotot mutatja). Lehet 5 órával előre mutató óránkénti, vagy 5 napot előrevetítő naponkénti.

wf3.jpg

Mégeggyet gördítünk jobbra és jöhetnek a zárképernyő beállítása. A Location lehet az aktuális, vagy a programban felvett kedvenc helyek egyike. A háttér a megszokott, az aktuális időjárásra utaló kép, mellett immáron lehet egy, általunk megadott kép avagy képek. Akár a OneDrive tárhelyünk albuma(i) is. Vagy a véletlenszerűen változó Bing hátterek. A rajtuk megjelenő tartalom pedig az aktuális időjárási adatok helyett lehetnek 5 napos vagy 12 órás előrejelzések is.

És, ahogy igértem is, a rövidke beállítási lehetőségek végére is értünk. Viszont van még egy nagyon jópofa lehetőség a programban. Ez pedig az időjárási képernyő testreszabása. Eleve nagyon szép, hogy a ModernUI logikába tökéletesen illeszkedő, csempés felületet használ a program. De ez teljesen személyre is szabható. Pontosan ugy, ahogy a start képernyőnkel is tehetjük. Annyi limitáció van, hogy jelenleg csak kétféle ikonméretet használ a program, úgyismint kicsit és közepest. De ez bőven több, mint elegendő.

wf4.jpg

A helyszinek, legyenek azok a GPS kordináta alapján meghatározott aktuális lokációnk, avagy a képernyő alján levő kis + jellel általunk hozzáadott helyek, strukturáltan tartalmazzák a különféle időjárási adatokat. Az első tömb az aktuális, majd lefele görgetve találkozhatunk a következő napra vonatkozó részletes előrejlzésre. De ugyan így lehetnek napokra avagy csupán órákra előre mutató adatok. Ezek sorrendje, illetve a megjelenítendő adatok, az adott tömb jobb szélén található, hárompettyes menüvel szabályozható. A move up/move down szolgál a csoportok sorrendjánek beállítására, míg az editben a csoporton belüli információk mennyiségét szabályozhatjuk. Hozzáadhatunk alapban nem szereplő adatokat, például látótávolság, felhők mennyisége avagy UV index, vagy törölhetünk olyanokat, amik számunkra adott esetben feleslegesek. Az aktuális csoportban közepes (4*4-es) vagy kicsi (1*1-es) ikonokat használhatunk, míg a hosszabtávú ámde részletes előrejelzéseknél, - ide az óránkánti, illetve több napra előre történő prognózisok tartoznak - 1*7-es csíkok tartoznak. Természetesen itt a sorok sorrendje egyszerű drag-n-drop metódussal változtatható.

wf5.jpg

És ezzel villám gyorsan el is jutottunk a cikk végére, hisz ezen kívül más állítási, konfigurálási lehetőség nincs a programban. Ezek után csak egyszerűen fut és kész. Csinálja amit kell. Szépen, egyszerűen, Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a programot kifejezetten szeretem és bátran ajánlom mindenkinek. Lényegesen szebb és jobb, mint a beépített MSN Weather. De csak és kizárólag a Windows Phone/Windows verziót. Az androidost azt felejtsük el bátran, mert az konkrétan használhatatlan. Ugyan azt tudom mondani, mint a Series Fannál mondtam, ha minden alkalmazás ilyen minőségben készülne a platformra, akkor más rendszerek felhasználói csak csorgathatnák a nyálukat a minőség láttán. Sajnos még nem ez az általános.

Végszó után, a teljesség igénye nélkül, nézzünk pár pozitívumot illetve negatívumot mindkét alkalmazásnál.

Weather Flow:

+ gyors, kényelmesen konfigurálható
+ részletes előrejelzések
+ szép animációk, szép lock screenek
+ személyre szabható megjelenítés
+ több féle adatforrás használata
- nem ingyenes (bár a nevetséges 500 Ft-os árat nem nevezném kiadásnak)
- nem szabályozható a frissítés gyakorisága.

MSN Weather:

+ igyenes
+ gyakori frissítések, integrálva van a teljes MSN ökoszférába
+ szép lock screen
- az élő csempe gyakran elfelejt élőként viselkedni és akár napokkal ezelőtti információt mutatni
- lassú frissülés programon belül
- térképek képminősége gyenge

A program az alábbi linkről tölthető le. Ára 500 Ft, amit bőven megér.

wpstore.png
qrcode.25334024.png

A cikk eredetije a NapiAppon jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr696813703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gsnake 2014.10.21. 15:38:25

Már 800-on megvolt, megvettem a teljes verziót, jó program és még szép is. Sajnos a ráncfelvarrás nem sikerült túl jól, a "leválasztott" Lock screen helper gyakorlatilag nem működik (Lumia 735), gondolom nem véletlen, hogy az áruházban is 2 csillag körül áll az értékelése, szemben az "anyaprogram" közel 5 csillagjához.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.21. 15:58:42

@Gsnake: igen, azt lehet meg fejleszteni, bar nalam kifogastalanul mukodik, ezert nem irtam rola negativumokat. bar tegyuk hozza, hogy az nem egy kulon hasznalhato app, ellenben a meglete kotelezo, hogy lock screenen is tudjon ertesiteni. valoban kicsit szerencsetlen megoldas, de lehet meg ez jobb is.

Csabi77 2014.10.21. 20:52:46

Olvastam a cikket és gondoltam ránézek erre az appra, kicsit megtámogatva a magyar fejlesztőket pénzzel. Szerencsére nem vettem meg előre, csak a próbát töltöttem le, mert elveszett lé lett volna. Annyira jó, hogy mindjárt törlöm is le és rakom vissza az MSN időjárást, az legalább a helyet eltalálja ahol vagyok. Hogy észrevételekkel is szolgáljak a további fejlesztői munkához, megosztok pár tapasztalatot az alkalmazással kapcsolatban.
A program nagyon tetszetős és tényleg rengeteg beállítási lehetőséggel bír! Annyi gond van vele, hogy a zárolási képernyős része 20 percenként frissül, míg a csempe óránként, egymástól teljesen függetlenül. Elég hülyén néz, ha autópályázok és más más városokat mutat a megjelenítő. Ami miatt törlöm az az, hogy most amikor végre frissült mind a kettő, akkor a zárolásin kijelzett városra frissültek le amit 20 perce elhagytam és tőlem legalább 10 km-re van. Kisebb város, mint ahol most vagyok. Az MS appjának az élőcsempéje is jobban néz ki egy hajszálnyival, de ami a lényeg, hogy látványosabb az alkalmankénti pörgésével. Ha már ilyen kevés lehetőség van a WP testre szabására, akkor legalább azt használjuk ki ami van! Azt már csak halkan említem meg, hogy az MSN Weather-t ki tudom tenni a Nokia Glance-ra. További jó munkát a fejlesztőnek!

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.22. 07:26:05

@csokabi: koszi a kiegeszitest. eleg sok igazsag van benne, a nem allithato frissitesi periodusra, mint komoly hianyossagra, en is kitertem. bar az altalad preferalt felhasznalasi mod erzesem szerint elter az atlagostol (ettol meg persze igeny van ra), mert a real time idojarasi adatok figyelese, mint pl az altalad emlitett autopalyazas, nem biztos, hogy minden elorejelzo program szerves reszet kepeznek. konkretan az msn weather is kepes kisse lemaradni (sot, a csempe az igen gyakran "elfelejt" frissulni), mivel az elorejelzes inkabb adott hely/helyek idojarasanak prognosztizalasara szolgal es nem az aktulais ido mutatasara.
a glance abszolute jogos, de azt jelenleg igen keves app tamogatja (nalam ezert van msn weather is (glance) meg weather flow is (live tile) ).

Gsnake 2014.10.28. 15:55:43

@waces: persze az is lehet, hogy csak a 735 sajátossága, hogy nem enged a LockScreennel babrálni, mert ahogy tapasztalom más alkalmazásnál is hiába állítom be, akkor sem jeleníti meg azt a LockScreenen. A WeatherFlownál legalább lecseréli a hátteret :D

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása