WinMagazin

Október elsején jelent meg a Windows 10 Technical Preview, egy nappal azután, hogy egy inkább vállalatokat megcélzó eseményen bejelentették azt. Ehhez képest Joe Belfiore nemrég bejelentette, hogy már mintegy egymillióan csatlakoztak a Windows Insider Programhoz, és eddig kétszázezer visszajelzés érkezett. Két hét alatt.

Windows-10-as-one-700x437.jpgAhogy Belfiore fogalmazott, ez az egymillió regisztrált felhasználó nagy eséllyel mind letöltötte a Windows 10 Technical Preview-t, és közülük kétszázezer már küldött visszajelzést a vele telepített Windows Feedback programocskával, köztük jómagam is, és már láttam másokat is, amint használják, ami Magyarországon elég szokatlan.

A helyzet azonban még ennél is izgalmasabb. Joe bácsi ugyanis egyéb adatokkal is szolgált, többek között elég meglepőkkel is. Nagy kérdés ugyanis, hogy ezek többsége megelégszik-e azzal, hogy feldobja valami virtuális gépre, kicsit szórakozik vele, aztán megunja és törli, vagy esetleg tényleg beáldozza egy eszközét, és hosszasan használja, ne adj isten appokat telepít, talán még használja is azokat.

Tekintve, hogy a Microsoft saját maga sem javasolta az éles telepítést, az eredmény nem feltétlenül az, amit várnánk: a Windows Insider Programhoz csatlakozók kétharmada bevállalós, vagyis élesben feltelepíti a cuccot, majd – újabb apró meglepetés– még használja is. Amire Belfiore úgy reagált, hogy ez nem rossz, mert így a visszajelzések nagy része valószínűleg „középtávú” használaton alapul.

A használatra utaló másik adat, hogy (az éles telepítések arányával erősen egybecsengően) a felhasználók mintegy 68%-a naponta átlagosan több, mint 7 appot indít el. Ráadásul egynegyedük több, mint 26-ot, míg körülbelül 5% átlagosan 69-at, ami végképp nagy szám. Van egy olyan tippem, hogy ez a Windows 8 és 8.1 felhasználók körében sem különb.

A felsorolt adatok alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy mind a Windows Insider Program, mind Windows 10 Technical Preview sikeres eddig. Nagy kérdés persze az, mitől. Az esélyes okok közé sorolhatjuk, hogy már a Windows 8.1 Customer Preview is elég stabil volt, tehát sok félelme nem lehetett azoknak, akik azt kipróbálták. Ugyanakkor a Windows 8-tól és 8.1-től ódzkodók meglepően nagy hányadának megtetszett az új start menü. Hasonló felhasználóktól saját magam is kaptam még akár teljesen elragadtatott visszajelzéseket, persze a várható „miért nem így nézett ki eredetileg”, illetve „mi megmondtuk” reakciókat is. Arról nem beszélve, hogy a csempés felület hívei sem veszítették el a maguk játékszerét, ki-ki maga döntheti el melyik felület az igazán neki való, márpedig az elejétől kezdve az egyik legkomolyabb panasz az volt, hogy „jó, jó, van ez a csempés izé, de miért nem dönthetek úgy, hogy nekem a start menü kell inkább?”

Szerintetek is ezek a siker okai, vagy valami teljesen más?

Forrás és illusztráció: 1800pocketpc

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr496797651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2014.10.16. 11:25:55

Nagyjából ennyi. Nem az a korszak van már az IT világban, amikor le lehet nyomni valamit úgy a felhasználók torkán, hogy az nem egyértelműen jobb, mint ami helyett kapod. Nyilván vannak kivételek, ahol működik ez a "majd mi megmondjuk hogy mi a jó neked" hozzáállás, de azért ott a termék is jó általában mögötte. A win 8/8.1 meg sokunknak egyszerűen nem volt jó és kész, így aztán nem is voltunk hajlandóak váltani rá. Azért nem véletlen hogy az üzleti laptopok jelentős hányada még ma is win7 előtelepítéssel és upgrade joggal érkezik.

Hogy mi tartott ezen a felismerésen eddig, az tényleg érthetetlen, mert már a preview verziókból le lehetett volna vonni azt a következtetést hogy a csempék erőszakolása desktop környezetben nem lesz zajos siker, de a bemutató utáni nagyon negatív sajtó és felhasználói visszhang már végképp meg kellett volna kongassa a vészharangot. A Microsoft termékei mostanában tényleg elég jók, de a fejlesztési tempójuk rettentő sok kívánnivalót hagy maga után a riválisokhoz képest.

Wildhunt 2014.10.16. 19:45:07

Így van. Élesben feltéve, meglepően jól működik. Első dolgom volt külömben visszaállítani a start screent, és nagy bánatom, hogy az appokkal nem úgy dolgozik, mint a 8-as. Nincs pl. default fullscreen mode, de még fixen konfigurálható sem. Az összes alkamazás bezárása után is csak a desktop-ra tér vissza. Remélem, ez idővel helyrejön, mert amúgy ez a flat design bűnronda, a 7-es aero lebutítva is szebb volt. A 7-estől gyorsabb, file- és memóriakezelése már most jobb. Végre nemcsak a munkánál látom értelmét a 4 giga feletti RAM-nak, a rendszer is kiválóan használja.
A kernel kicsit hülyén működik, de ezt a béta számlájára írom. Szóval nincs akkora előrelépés, mint a 7 volt az XP után (abból is bétával kezdtem). A driverkezelése meglepően jó, bár ebben a 7-es béta is jobb volt, mint a végleges. Szóval szerintem felment, marad, és nem lesz visszalépés.

spinat 2014.10.17. 08:28:45

Nahát, hogy valaki ismeri V-T-t! Bár pontosabban: Pincér, még egy doboz gyufát!

lavór 2014.10.17. 08:38:36

Startmenü (jobb is, mint a gyári) van pár fajta a Win 8-hoz. Akiket ez gátolt a használatban, körülnézhettek volna. Kb. 1 perc keresés után megoldást találhattak ingyenes programokkal.

OkoskaTo:rp 2014.10.17. 09:14:36

@Wildhunt: És az éles használatban az nem zavar, hogy MINDEN információt elküld a Microsoftnak? Az összes gombnyomást, minden URL-t, minden programot? Olyanokat csinál, aminek már a feléért is blokkolná az összes malware-védelem.
A Microsoft ugyan "becsszóra" "nagyon" védeni fogja a begyűjtött adataidat, de azért én a bankszámlám adatainál nem lennék annyira nyugodt, hogy harmadik félhez kerül. Szóval számomra a még egy doboz gyufa kifejezetten benzinkutas környezetben értelmezendő.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.17. 09:38:22

@lavór:

Vállalati környezetben ez nehezebb tud lenn, mint gondolnád. Mindenesetre én nem engedném, hogy a júzerek csak úgy telepítgessenek minden vicket-vackot.

@OkoskaTo:rp:

Bizony, a Microsoftról közismert, hogy adatainkat eladja a szervkereskedőknek és a maffiának.

lavór 2014.10.17. 09:40:12

@pushalias:

Vállalati környezetben ott a rendszergazda. Majd telepíti. Már ha ért hozzá, ugye...

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.17. 11:59:32

@lavór:

Nem feltétlenül fogja telepíteni. A magyar rendszergazdák és a W8 közötti olthatatlan szerelmet inkább ne kezdjük el vesézni.

Wildhunt 2014.10.17. 12:02:35

@OkoskaTo:rp: Nem, nem zavar. Egyrészt benne van az EULA-ban, hogy milyen reportokat küld, másrészt be tudod állítani ezek tartalmát. Szóval ha a legújabb vitalitásmérő tervrajzán dolgozol, akkor beállítod, hogy csak a syslog-ot és társait küldje. Még mielőtt naivnak neveznél, a routerem szerint is csak azt küldi el, amit megengedek neki, pedig a ddwrt nem feltétlen az ördögi M$ csinálmánya.

Wildhunt 2014.10.18. 20:08:22

A mai update után megszűnt az idegesítő memóriacímzési hiba leállításnál, és a rendszer már támogatja az avastot.

HighTroller 2014.10.21. 13:39:55

van valakinek tapasztalata macbook pro-ra bootcamp-el telepített win 8.1-el? a 10-est is ki akarom próbálni, de azt csak virtuális gépen merem:)

Cairo Jack 2014.10.21. 16:29:55

Continuum mikor lesz benne, tudja valaki?

Amúgy mi ez a "Pincér, még egy doboz gyufát! " dolog? Érdekelne.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.21. 16:54:33

@Cairo Jack:

Continuum majd egyszercsak lesz, nincs infó

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása