WinMagazin

Habár az Xbox 360 9 évvel a bemutatása után már kifutóban van, a Microsoft úgy döntött, még nem hagyja magára az egyébként népes játékosközösséget, ezért bemutatta az új, 500 GB-os merevlemezét a konzolhoz, ami érdekes módon olcsóbbra sikeredett még az eddig kapható 320 GB-os változatnál is!

Természetesen harmadik-feles lehetőségek voltak már korábban is a konzol kapacitásának ily mértékű bővítésére, de semmilyen, akár szivárogtatott információ nem volt egy ilyen, hivatalos Xbox termékről. A 110 dollárért kapható merevlemez (ami egyébként 20 dollárral kevesebbe kerül, mint a 320 GB-os társa) egyik pillanatról a másikra tűnt fel az Xbox.com kínálatában.

A kizárólag Xbox 360 Slim és a 2013-as E3-on bemutatott E verzióban használható hard drive természetesen kezel minden tartalmat, amire szükségünk lehet: játékok, zenék és HD filmek is tárolhatók rajta (nem is kis mennyiségben).

Mit a véleményetek erről a kiegészítőről a konzol megjelenése után 9 évvel? Csak én érzem, hogy ez sokkal korábban is jöhetett volna?

Forrás: Microsoft

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr96623371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása