WinMagazin

Bő egy évtizeddel ezelőtt Robert Scople három év erejéig a Microsoft technológiai  evangélistája volt. Aztán 2006-ban távozott egy másik project kedvéért, majd végül a Rackspace-nél kötött ki, ahol jelenleg a startupokkal való kapcsolatokért felelős, de azóta is árgus szemekkel figyeli mi merre halad a technológia világában.

robert-scoble-glass-shower_story.jpgFiatalabb olvasóink számára úgy lehet ismerős, hogy „ő az a manus, aki Google Glasst viselt a zuhanyozóban”.

Brad Sams a Neowintől 2012-ben már beszélt Scoble-lal, hogy megtudja tőle, mint lelkes iparági megfigyelőtől, a Windows 8-ról és a Microsoft általános stratégiájáról alkotott véleményét. A héten aztán a GeekWire ültette le Scobble-t egy interjúra, amelynek keretében meglehetősen nyíltan fogalmazott amikor szóba került a Microsoft Windows Phone-nal kapcsolatos stratégiája.

„Ez a hajó már elúszott” – mondta. „Az igazi válasz az, hogy hagyjátok a Windows Phone-t és térjetek át Androidra, aztán vegyétek át és bővítsétek, mint annak idején az Internetet. De ezek nem hallgatnak rám.” Benyomásai a cégről nem túl kedvezőek. „A probléma az a Microsofttal, hogy mindenféle bizottságok irányítják. Már nem egy startup, hanem egy bazi nagy cég egy rakat emberrel. És legyünk őszinték, az emberek leginkább azért dolgoznak egy nagyvállalatnál, mert az kényelmes.” Hozzátette, sejtelme sincs, hogy „Satya ezen változtat-e majd. Próbál. Pont ma csinált egy hackathont (kb. programozói gyűlés), ami frankónak tűnt.”

Satya Nadelláról egyébként jó véleménnyel van, vagy legalábbis szerinte már voltak jó húzásai, legfőképpen az Apple-le kötött megállapodás. „Satya most húzott egy nagyon okosat: megegyezett az Apple-lel. A csapata szépen leült az Apple-lel, és azt mondták nekik: «Üzletet fogunk kötni! Ti megszabadultok a Google-tól ezzel az iPhone dologgal kapcsolatban, mi meg rakunk bele Office-t!». Briliáns! Ezzel a Microsoft már be is dugta a kisujját ebbe a frankó iPhone cuccba. Erre talán már tudnak építkezni. Legalább is én erre építenék.”

windows-phone-android_story.jpgA Windows Phone problémája az alacsony piaci részesedés. Scoble szerint ennek az az oka, hogy (meglepetés! meglepetés!) „nincsenek rá alkalmazások, és nem túl pozitívan állnak az alkalmazások fejlesztőihez. [...] A Windows Phone? Nem tudom, hogyan lehetne vele izgalomba hozni a fejlesztőket. Fel nem tudom fogni, hogyan lehetne tűzbe hozni vele a befolyásos embereket .„

Azt is mondta, hogy nem Seattle – aminek a közelében a Microsoft redmondi főhadiszállása van –, hanem San Francisco „a kib***tt világ közepe. Hatezerszer annyi tech cég van San Franciscóban, mint Seattle-ben. Ha ránézel a kockázati alapok térképére, az öszes pénz San Franciscóban van. A píár is San Franciscóban van. Az egész ipar középpontja San Franciscóban van”, és a Microsoft nem tesz eleget azért, hogy ebből tőkét kovácsoljon. „Ha nem nyersz San Franciscóban nem nyersz a tech iparágban sem.”

„Töltsetek el egy kis időt egy hackathonon! De nem ám Seattle-ben, ahol Windows Phone-okat látni, mert az ott a Microsoft felségterülete. Menjetek szépen valahová egészen máshová, ahol van egy hackathon, aztán győzzétek meg őket, hogy használjanak Windows Phone-t. Ha ez megvan, akkor majd másként fogok beszélni a Microsoftról” – fűzte hozzá.

Akit érdekel az teljes interjú, az olvassa el a GeekWire-nál, csak aztán ne felejtesen el visszanézni és elmondani, mi a véleménye róla.

Forrás és illusztrációk: GeekWire via Neowin

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr426561261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádám Tóth 2014.07.31. 13:48:06

Hmm, és ehhez techzseninek kell lenni, hogy ilyen okosságot tudjon mondani, hogy "azért rossz a wp mert kevés az app" meg "térjetek át az androidra" mert az sokkal jobb. Gondolom akkor azt is tudja, hogy az android meg laggos fos tud lenni ha nem 200k-s hardver van alatta.

fingerbangs 2014.07.31. 14:44:42

a wp nagyon gagyi
tök igaza van

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.07.31. 15:09:27

@Ádám Tóth:
attól, hogy a te telefonod gyártója telepakolja minden szarral, nem tudja ráilleszteni rendesen a hardverre (mert nem akarja/szarik rá/így olcsóbb/mittudomén), attól még nem az android szar :)

Ádám Tóth 2014.07.31. 15:19:38

@Hurrá Torpedó:
Igen tudom, rootoljam, keressek rá 30 fórumon napokon keresztül a megfelelő romra, telepítsem újra 10-szer és lesz egy hibátlan rendszerem. Gondolom minden átlagos user ezt csinálja egyből. Köszi de maradok a wp-nél :)

Thomas Dantes 2014.07.31. 15:22:25

Nekem Windows-os mobilom van, szüleimnek androidos. Az enyém sokkal jobb. Láttam hogy múködik az android, és nem kell. Jobb a Win. Nem mintha a Win tökéletes lenne, vagy jó lenne, de jobb. Igaz az android testreszabhatóbb, és szebb. Aláírom.
Sokkal több app. van rá. ÉS? Ezt kit érdekel? Az átlag felhasználó alig használ pár dolgot. Ami kell és fontos, az Win.-re is létezik. Engem például a játékok kapásból nem érdekelnek, de anyámék se játszanak vele, ez tehát nem szempont. Az egyéb app.-ok meg...semmi olyan fontosat nem láttam androidra, ami Win-re nincs és fontos lenne. Az igaz hogy több van, de a nagy része selejt. Letöltöttem pár dolgot nekik andoridra, hát igaz bő a választék egy adott témában, de a legtöbb app. egyszerűen vacak. Inkább kevesebb jobb, mint sok szar.
Konkrétan: nekem alapból van egy nagyon jól működő GPS a mobilomon. Nekik,, mit össze szarakodtam, mire egy minden szempontból megfelelőt találtam. Óh, igen van ám ezer és ezer GPS app. de egyik rosszabb volt mint a másik.
Ezenfelül az android instabilabb , rosszabbul fut.

De persze szebb, meg ahogy néztem andoridos telefonok olcsóbbak.Ez a két előnye van, de más semmi.

RTB 2014.07.31. 15:29:03

@Thomas Dantes: szebb? még ez sem szempont (akinek igen, annak amúgy is droid való)

ZeGa 2014.07.31. 15:33:37

@Hurrá Torpedó: És te azt tudod, hogy egy tök átlagos user, ha azt látja, hogy a telefonja laggol akkor valószínűleg azt mondja, hogy az android fos, amiben némileg igaza is van, mert az android egy alsó-közép kategóriás telefonon sincs normálisan optimalizálva, mert vagy nem lehet, vagy mert a gyártók nem is akarják, de akkor is az jön le, hogy fos. :)

BaT2 2014.07.31. 16:05:59

Ha annyira jó a WP, akkor egy nagy imádó megmondhatná, hogy a rendkívül bonyolult dolgot hogy lehet megoldani WP-n, hogy meg tudjam nézni hívás után (két perccel), hogy mennyit beszélgettem az adott hívásban? Vagy az előző hívásban? Vagy abban, amelyiket 3 nappal ezelőtt folytattam? Mert nagyon nem találtam. Felvillan a beszélgetés végén egyszer, ha akkor nem nézted meg, csak 5 mp múlva jut eszedbe, akkor ezt már szabhatod... Vagy csak vak vagyok?

Prosectura3 2014.07.31. 16:32:00

@BaT2: Én ezt pont androidban nem találom...
Azt nem tudom, WP-on van-e

BaT2 2014.07.31. 16:34:46

@Prosectura3: Android saját Hívás appja (nagy zöld telefon ikonos), Naplók, Rákattintasz a kívánt névre (ami mellett ott van, hogy mikor hívtad utoljára), és a részletezés képernyőn ott van minden hívás mellett/alatt, hogy mennyit beszéltél vele. WP-n fórumokon is olvastam, hogy ilyen funkció nincs, esetleg tegyél egy appot elé, és abból tárcsázz, az majd utána megmondja... na ne már... végtére is egy telefonról beszélünk..

Nprobe 2014.07.31. 17:05:45

@BaT2: Híváslista, megfelelő sor kiválaszt, ujjad rajta tart, részletek. Ennyi

Szolo 2014.07.31. 18:34:34

Egy lényegében kirúgott alkalmazott szidja a korábbi munkaadóját, és dicséri a jelenlegit. Milyen meglepő...

Void Bunkoid 2014.07.31. 19:00:27

Ó, nekem ne papoljon már egy dagadt, szőrös és valószínűleg büdös lúzer geek arról hogy jaj mert nemott van a világ közepe, hanem a hackathonokon.

Meg a hurrátorpedó sem.
A vele szemben úgylátom egyre több elégedett WP felhasználók közé tartozva csak annyit tudok mondani, hogy igen, lehet droiddal sokat varázsolni, de úgy, hogy megveszed, és kirántod a dobozból, úgy egy kalap szar. Persze kivéve, ha egy gémer pécé árát alulról közelítő hardver van alatta.

WPs telefon alsókategóriás is fut, és jólmegy és nem lagol, nem röccen, nem gondolkodik másodpercekig, amikor megnyitod a rohadt telefonkönyvet.

És ez a csákó lehet a világ legokosabb fejlesztője, meg kereshet havi 50 ezer dollárt is, akkor is csak egy dagadt, szőrös és büdös lúzer geek, akit kirúgott az MS és most pampog :)

sziabazsiivagyok 2014.07.31. 19:22:07

tényleg igaza van. persze én sem használnék androidot, mert az ilyen samsung galaxy család félék hulladékok, a referenciatelefonok meg annyira sterilek...nincs benne semmi plusz, nyilván a nokia féle offline navigációra gondolok...amit most eltekintve a warezolástól, súlyos pénzekért vehetnék meg androidra, ha kellene...
a felhasználók szopnak egy csomót ezzel...gondolná bárki is, hogy wp-s facebook alkalmazás 2014-ben nem tud a háttérben futni? :D elkezdem feltölteni a képet, kilépek az appból VAGY simán lezárom a telót, megszakad a feltöltés...most lehet ezen gondolkozni, hogy a fejlesztők vagy a rendszer hiányossága ez?
a Microsoft túl távolságtartó, mindent megszab. jó, hogy senki nem törődik vele. nincs hivatalos youtube alkalmazás, ez is erősen a Microsoft hibája, mégha van is alternatív megoldás...szerintem az ilyen alap dolgok gáz, ha 3th party app-okkal lehet csak megoldani.
Én durván 3 év iPhone-ozás után váltottam kíváncsiságból wp-re(korábban is volt egy samsung omnia 7-esem, kíváncsi voltam, mit fejlődött azóta ez a platform), és az a vicces, hogy wp7-hez képest a 8-8.1 visszafelé fejlődik...kivették a facebook integrációt is, ez is azért rossz csupán, mert a már említett hivatalos alkalmazás ezer sebből vérzik, képfeltöltésre visszatérve, nálam mobilnetről nem is mindig töltődik fel, és alapvetően is rengeteg adatforgalmat generál. Ezzel szemben iOS-es változat összetömöríti a képet, és korlátozott mobilnettel is fél perc alatt fenn volt a kép, még akkor is, ha eléggé meg lett tömörítve, és ez látszott is...
Én még megvárom, tud-e fejlődni esetleg, de valószínű 1 éven belül visszatérek iOS-re...és semmiképp sem androidra :D
Akármennyire is alapvető dolog, hogy egy ember a volt cégét szidja, és a jelenlegit isteníti, a wp jövőjében szerintem is nagy igazságot mond.

cso zsi 2014.07.31. 19:25:37

@BaT2: Előveszed a híváslistát, hosszan nyomod a kívánt nevet, megjelenik egy menü, ahol a "részletek"-et választod. Ott lesz az összes hívás, amit az illetővel folytattál.
Látod, hogy kimenő, vagy bejövő hívás, hogy ha több szám van a névhez tárolva, akkor abból a mobil, a munkahelyi, vagy otthoni, valamint a hívásidőtartam.
Wp 8.1-en így van.
Wp 8-ról nem tudom megmondani, épp a napokban frissült az a készülékem is 8.1-re.

cso zsi 2014.07.31. 19:44:29

@sziabazsiivagyok: "a Microsoft túl távolságtartó, mindent megszab"
IPhonera próbáltál már zenét feltölteni asztali gépről / laptopról?

Wp 8as Nokiára pont úgy lehet, mint anno a symbianosokra, nem kell korlátozó szoftver, csak mappák közti másolás.

Wp 8.1-en beállíthatod, hogy a netkapcsolat függjön e wifi jelenléttől, mennyit fogyasszon az adatból.

"nincs hivatalos youtube alkalmazás"
Beírod a böngészőbe, és kész.
Már nézheted is, amit akarsz. Minek hozzá app? A pc-den hogy nézed a jutúbot?

Androidból is Samsungot vegyél, hogy "érezd a törődést".

sziabazsiivagyok 2014.07.31. 19:54:26

@cso zsi: én a zenéket is jobban szeretem rendszerezve rakosgatni, nem másolgatni. minden id3 tag ki van töltve rendesen, albumborítók is, iPad-emen jó minden, lumián meg néhány kivételével egy csomónál nem ismerte fel a tageket, és ismeretlen előadó...aztán ha esetleg előadó szerint akarom lejátszani bizonyos számokat, akkor szívás. régen ez is jó volt wp7-en, hogy a zune ezt megcsinálta. iTunes-ban is egyszerre kijelölöm az összes rárakandó számot, és rárakja. itt meg most ugráljak a mappákban, van vagy 20 albumom, de nem akarom mindegyikből a teljes albumot...és akkor egyenként kell mappáról mappára szelektálni a zenéket...

a youtube meg szvsz olyan, hogy azért van okostelefonunk, hogy ne böngészőből kelljen youtube-ot nézni, hanem legyen rá alkalmazás. ennyi erővel használhatnék egy régi java-s butatelefont, jó esélyel ott is be tudom írni böngészőbe, és talán elindul.

ap · http://premiumlivesets.hu 2014.07.31. 21:13:25

kis csúsztatással minden wines applefan lett :D

nagyjából ugyanaz történik most mobilfronton mint történt 15-20 éve pc fronton..

akkor volt az apple aki célhardverre cél os-t írt kevés de nagyjából mindent lefedő szoftverpalettával... gyors volt, stabil volt, szegényes szoftverparkkal

meg volt a microsoft, aki megpróbált a világ összes hardverkonfigurációjára os-t írni elterjedt, ömlöttek rá az "appok" cserébe instabil volt, akinek olcsó pc-je volt többet kínlódott a kékhalállal mint az érdemi munkával a gépen

a microsoft tanult

most nála van házon belül a célhardver (nokia) stabil és jó a rendszere, ellenben kevés az app, kicsi a piaci részesedés..

az androidot rá lehet tolni a 2 ft-os samsungtól a 200e ftos htcig ennek megfelelően van ahol jó, van ahol lötykölt hígfos. cserébe van rá kismillió app, de sokszor instabil..

a történelem ismétli önmagát és roppant vicces nézni a ms fanokat (nem feltétlenül itt a kommentekben) gőzerővel magyarázni azt amit másfél évtizeddel laza csuklómozdulattal söpörtek az asztal alá az almásoktól :D

borscsabaimre 2014.07.31. 22:22:02

Egy kommentben már írtam,sokféle telefonom volt eddig.Én is kíváncsiságból váltottam WP-re.Androidból sem gagyi cuccaim voltak (pl. Galaxy S3),de a legtöbb csilli-villi alkalmazás "egy rókáról több bőrt" betegségben szenved.Volt almám is,de semmi rendkívülit nem mutatott,amitől hanyatt estem volna... Leültem és elgondolkoztam sok-sok telefon adásvétel után,mi is a fontos számomra.Sokat böngészek,használom a GPS-t,vállalati- és magánlevelezés,zenehallgatás reggelente munkába menet és néha elkattintok pár képet.Ehhez szerettem volna egy stabil,megbízható és nem utolsó sorban megfizethető készüléket.Igen,én is idegenkedtem a WP-től,de épp lejárt a hűségidőm és magentáéknál-talán a sors akarta így- egy "Lumiás" eladóhoz kerültem.Végül egy L625 mellett döntöttem.Azt kell mondjam, eddig nem bántam meg.Az általam támasztott igényeknek megfelel teljesen.

cso zsi 2014.08.03. 01:54:59

@sziabazsiivagyok: Azért egy év alatt megtaláltad a gyári appot?
ipon.hu/hir/elkeszult_a_hivatalos_youtube_alkalmazas_wp8_ra/26482
Mert a storeban van sok gagyi, de ott a Microsoft terméke is.

sziabazsiivagyok 2014.08.03. 11:11:36

@cso zsi: "Friss:

A YouTube - nem vicc - ismét letiltotta a fent kiemelt alkalmazást. A két vállalat videómegosztót övező násztánca egyre komikusabb képet fest. Ezúttal a Google áll a gonosz szerepében, hiszen többé-kevésbé mondva csinált indok miatt kellett ismét búcsút venni a WP8-ra szabott YouTube klienstől. A Google szerint ez az applikáció nem nyújtotta azt a felhasználói élményt, amit az Anroidra és az iOS-re szánt társaik. A keresőóriás azt kívánja, hogy HTML5 alapokon készüljön el a program. Mindennek leginkább a felhasználók isszák meg a levét, így remélhetőleg hamarosan pont kerül az ügy végére."

Ez a baj. meg kéne állapodniuk, és nem szopatni ezzel a hisztivel a usereket.
a Microsoft féle meg tulajdonképpen egy könyvjelző, ami megnyitja böngészőben a yt-t.

Metrotube-ot használok, talán az az egyetlen olyan, ami mondhatni használható...feltölteni azonban nem lehet, márpedig számomra ez is fontos lenne...úgyhogy nem 100%-os.

cso zsi 2014.08.03. 11:53:26

@sziabazsiivagyok: A héten is, és éjjel a komment írásakor is probléma nélkül letölthető és telepíthető volt. Működik is.

sziabazsiivagyok 2014.08.03. 14:18:07

@cso zsi: akkor linkeld, nekem nem adja ki az áruház...

Void Bunkoid 2014.08.04. 08:49:42

@cso zsi: VOLT nagyon jó WP-s youtube kliens (méghozzá sokkal pöpecebb, mint a droidos). Vajon ki szedette ki az áruházból és cseréltette ki a legutóbbi frissítésnél egy linkre?

Void Bunkoid 2014.08.04. 08:51:59

@Void Bunkoid: ja, és a droidos youtube kliens szintén nem támogatja a html5 szabványt. Ez a gugli részéről sajnos csak egy "ha nincs rajta sapka azért, ha van akkor meg azért" jellegű jellemtelen kötekedés volt.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.08.05. 10:44:36

@cso zsi:

Ez az app tkp. csak egy link. A MS-féle YouTube app, amiről itt szó volt, egy nagy tudású, valódi kliens volt, mindenki imádta.

Auron 2014.08.07. 14:39:53

@ap: Nagyjából stimmel, de ne felejtsük el h az alma akkor is mint most is csak és kizárólag felső (ár)kategóriában létezett/ik
WP már van 26k-ért is.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása