WinMagazin

Kedden emlegettük, hogy most aztán igazán mindjárt itt van a várva várt zárképernyő alkalmazás, erre tessék, az éj leple alatt bekúszott a hátsó ajtón. Ebben aztán van egy csipetnyi üröm, meg egy jó adag öröm is. Hogy miért is? Lássuk csak!

Live_Lock_Screen_BETA.jpgAhogy a viccben is van, először essünk túl a kevésbé jó híreken. Ezek szerencsére nem annyira rosszak. Az egyik az, hogy egyelőre nem zökkenőmentes a működése. Nekem a zárgomb lenyomása után fél másodpercig fehér a képernyő mire megjelenik az új zárképernyő, ami egyébként jó lett. Már amelyik téma, de ezt majd megítéli ki-ki magának. A másik probléma az, hogy csak a Windows Phone 8.1-es verziójára elérhető, ám ez annyira mégsem szomorú, hiszen rövidesen minden jelenleg még 8.0-ás verziót futtató készüléken az lesz már.

Live_Lock_Screen_Beta_SCreenshots_0.jpgEzzel kapcslatos a jó hír, mégpedig az, hogy Joe Belfiore első tweetjéhez képest mégis elérhető az 512 MB memóriával szerelt készülékekre is, igaz, azok esetében a már említett késés már másodperces nagyságrendű. Hajrá, lehet letölteni szaporán!

Az alkalmazás letölthető a Windows Phone Áruházból, vagy az alábbi QR-kód segítségével. QR_Live_Lock_Screen.jpg

Forrás és illusztrációk: Neowin
A videót Németh László bocsátotta rendelkezésünkre.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr716545803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dester 2014.07.26. 09:28:01

Nálam nincs fehér képernyő, azonnal bejön a lockscreen, viszont az animáció nem épp "vajszerű". De gondolom majd ezen még optimalizálnak, és jól jönne némi testreszabhatóság is, valamint az értesítési ikonok helyén csak csillagok vannak. (Lumia 1020)

waces · http://blog.waces.hu 2014.07.26. 09:50:44

semmi feher hatter, sot meg azt mondom az animacio is rendben van, de kene, hogy testre szabhato is legyen. az irany jo, most mar csak a fejlesztes van hatra

HPI (törölt) 2014.07.26. 11:00:30

Teljesen hibátlanul fut nálam, thx a tippet! (L820 WP8.1 PfD)

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.07.26. 11:19:28

Az eddigi reakciók alapján teljesen ugyanolyan típusú készülékkel is vegyesek az élmények. :)

¿Qué tapas hay? 2014.07.26. 23:26:13

Mennyivel tud többet ez az app, mint a gyári alap záróképernyő?

thisiswhatklfisabout 2014.07.27. 15:24:27

@¿Qué tapas hay?: Egyelőre - ha jól értelmeztem a különböző forrásokat - csupán egy mintaalkalmazásról van szó, amely további testreszabási lehetőségeket biztosítanak a felhasználóknak, például mint amit a képeken látsz, hogy oldalra dőlten jelenik meg az idő, illetve analóg óra mintájára pöttyök jelzik a pontos időt, illetve amikor felnyitod a készülék zárképernyőjét, az egész animálódik. Azért mintaalkalmazás, mert talán ezután adják közre ezen funkciók kódját (vagy mijét, nem vagyok programozó), amelyet követően bárki készíthet ilyen jellegű alkalmazást.

Én is feltelepítettem, kipróbáltam (HTC 8S) - nem rossz, picit laggolt, dehát még béta és nem is 512 MB RAM-ra lett ez szánva. Nem rossz, de nem éreztem késztetést, hogy megtartsam, úgyhogy visszaállítottam a korábbi zárképernyős alkalmazásomat.

Dester 2014.07.27. 17:38:49

@thisiswhatklfisabout: amire Te gondolsz, az az API. :) (Application Programming Interface)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása