WinMagazin

Eddig olyan nagyon nem folytunk bele ebbe a történetbe. Persze jó, azért írtunk mi erről a Mini dologról párszor, mint például a nagy bejelentés előtt először azt, hogy valószínűleg  lesz, majd rögvest utána, hogy ja mégse, és aztán egy online kézikönyvből is mutattunk részleteket, és persze viccelődtünk is keveset.

surface-mini-2.jpgHa hihetünk forrásainknak, a Microsoft azért tette kicsit jégre a projectet, mert nem igazán voltak biztosak abban, hogy termékük tényleg akkora duranás lenne, olyan igazán kilógna a vetélytársak hasonló termékei közül. Ha netán valaki az eddigi évet barlangban töltötte és csak most áll neki tájékozódni, annak egyelőre annyit érdemes tudnia, hogy egy 7 vagy 8 hüvelykes képátlójú ARM alapú eszközről van itten nagyban szó, ami vagy úgy fog kinézni, mint a fenti illusztrációkon látható valamik, vagy úgy, mint a lentebbin levők. Vagy nem. Már ha egyáltalán megjelenik valaha is. Mostanában olyan határozottak vagyunk.

Aztán odakint egy kicsit felpörögtek az események. Ahogy ilyen microsoftos dolgok esetében mostanság lenni szokott, időről időre valakik elkezdtek jólértesültek lenni, a Microsoft emberei meg éppen ellenkezőleg. Leginkább tengermély csendben lapulnak, de ha véletlenül hivatalosan vagy legalább félhivatalosan valamelyikük elénk tárja az isteni kinyilatkoztatást, akkor pont olyan informatív mint egy közepesen fejlett sütőtök.

surface-mini-1.jpgA források tehát leszűkültek az olyanokra, mint például az @evleaks, amelynek nyomán éppen tegnap írta meg a Microsoft-News.com, hogy lesz Mini még a nyáron, és még pár tulajdonságát is megadták, úgy mint a 7,5 hüvelykes 4:3 képarányú kijelző, 1440×1080 pixeles felbontás, toll támogatás, és hogy nem lesz kickstandje, ellenben ezt majd valami borítóval kompenzálják.

Nem sokáig tartott, hogy a Microsoft-témában egyik legtájékozottabb online újságíró Mary Jo Foley lehűtse a kedélyeket. Belső informátora szerint nem hogy most nyáron nem lesz ebből az égvilágon semmi, de úgy néz ki, idén sem. Majd valamikor 2015-ben.

A fő ok azonban most már nem a Microsoft fejeseinek bizonytalansága. Sokkal prózaibb, és sajnos sokkal kellemetlenebb a Microsoft szempontjából. Miközben ugyanis az Apple eszközeire már tavasszal megjelent az érintőképernyőre optimalizált Office, és a teljes androidos verzió is év végéig meg fog jelenni, aközben a windows-os tabletekre való verzió egyre csak csúszik és csúszik. Most éppen a nagyon precíz 2015 tavasza a céldátum, és ha jól értem, a Minit már azzal szeretnék piacra dobni, ami érthető is, hiszen a mostani Office hiába szép és jó, egy 8 hüvelykes eszközön van akkora gyönyör haszálni, mint sajtreszelővel hogy is hívják, fület mosni.

Forrás és illusztrációk: ZDNet via Microsoft-News.com

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr816483825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása