WinMagazin

Az Xbox konzolok immár több, mint egy évtizede vezető címe az idei E3-on új mérföldkőhöz érkezett, hiszen hivatalosan is bejelentettek Xbox One-ra két (azaz öt), régi és új címet. A Halo: The Master Chief Collection és a Halo 5: Guardians teljes valójában (és 1080p/60 fps-ében) elhozza a konzolok történetének talán legütősebb sorozatának eddigi legjobb pillanatait. Ennek kapcsán beszélj a 343 Industries vezetője, Bonnie Ross a Halo-k jövőjéről.

halo-5-guardians.jpg

Gondolkodtatok azon már, hogy a Halo 1, 2, 3 és 4 fő címek után a következő darabnak a címe miért Halo 5: Guardians? Ennek a fő oka, hogy a gyártó be szeretné fejezni a számozást. Sőt a vezető saját bevallása szerint, ha rajta múlt volna, akkor a 2012-ben kiadott Halo 4-et se Halo 4-nek hívták volna. „Ez még mindig egy Master Chief történet. Egyszerűen csak nem szeretnénk egy olyan címhez jutni, mint Halo 17. Mi nem a Final Fantasy vagyunk, mi nem tudnánk ezt megtenni.”

Persze az E3-as bejelentések nem csak a névválasztással kapcsolatban vetnek fel kérdéseket. A 2015 őszére ígért Guardians kifejezetten az Xbox One képességeire épít, így semmi esetre sem fog megjelenni Xbox 360-on. De a Master Chief Collection, ami a 4 korábbi Halo főcímet (és azok Anniversary-ját) kínálja 60 fps-en és egy lemezen (és nem elhanyagolható, hogy egy lemez áráért) is csak Xbox One-ra lesz kiadva. Ez pesze megpecsételi az Xbox 360-os Halo fanok sorsát, mert nagyon valószínű, hogy az idén január 31.-én mgjelent Spartan Assault volt az utolsó játék a konzolra a sorozatból.

Szintén egy jogos kérdés, hogy a november 11.-én megjelenő Master Chief Colectionben miért nem kapott helyet két Halo, a Halo 3: ODST és a Halo: Reach? Erre az alábbi, nem túl lírai válasz érkezett Frank O'Connor-tól: „valahol meg kellett húzni egy határt”. Persze jogos, hiszen ez a két játék nem tartozik a fő vonalba, inkább csak spin-off-ok a SA-hoz hasonlóan.

Tehát idén és jövőre biztos el leszünk látva elegendő mennyiségű Halo-val, aminek biztos minden Halo fan örül, bár a Master Chief Collection a legjobb pillanat egy újonc számára is bekerüljön a játék hatóköre alá. Szerintem érdemes kipróbálni! Tehát Halo-ra fel!

Ti már várjátok valamelyik lemez megjelenését? Melyik volt a kedvenc Halo-tok?

Forrás: The Official Xbox Magazine

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr506300718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása