WinMagazin

A múlt hónapban egy tudományos tanulmányt tettek közzé egy orvosi napilapban, melynek a szerzője azt állítja, a Lumia 1020-as képes forradalmasítani a kórszövettant, és az orvos tudományt világszerte.

Mint tudjuk, a Nokia nem kicsit pörkölt oda a konkurenciának a 41 megapixellel ellátott Lumia 1020-as bemutatásával. Ám ha a megapixelek száma nem is minden, a háromszoros veszteségmentes zoom már csakugyan elismerésre méltó. Ebben látták meg a lehetőséget Dr. Mark Li-cheng Wu és Dr. John Paul Graff, akik nem mellesleg Lumia rajongók is.

Lumia-Microscope-shot.jpg

 A Nokia Blog-on közölt kérdezz-felelekből kiderül, az „új eljárást" valós környezetben, valós betegekkel próbálták ki.

A páciens egy HIV pozitív személy volt, aki később egy bakteriális fertőzést is összeszedett. A diagnózis nagyon nehéz volt, hisz a baktérium mérete kisebb volt a vörösvérsejteknél, alig pár mikron nagyságúak. A Lumia 1020-assal készült képekbe jelentősen bele tudtunk nagyítani, így időben felfedeztük a fertőzést, és megkezdhettük a megfelelő kezelést is.

A cikk írója megkérdezte, hogy miért épp egy ilyen készülék mellett döntöttek, erre rögtön három indokot is kapunk. Egyrészt a megapixelek száma, mely fontos nagyításkor. Másrészt az OIS, vagyis az optikai kép stabilizátor miatt; mellyel könnyedén lehet akár kézből fotózva is éles fényképet készíteni. Harmadszorra pedig magát, a kamera szenzor pixel méreteit említették, mellyel könnyű volt mikroszkopikus képeket készíteni. Pozitívumként említik még magát a hordozhatóságot is, hisz egy mikroszkópot nem vág zsebre az ember csak úgy.

Lumia-Microscope-shot2.jpg

 A cikk második feléből kiderül, hogy lassan tíz hónapja használják a 1020-ast, illetve hogy nehéz visszatérni a használat után egy igaz mikroszkóp készülékhez.

Az utolsó kérdésre adott válaszukból, - hogy mit változtatnának az új eszközükön - az derül ki, hogy szívesen látnák a beépített vezeték nélküli töltést, hosszabb üzemidőt, illetve egy micro-SD foglalatot, hisz a nagyméretű képek tárolására nem mindig elegendő a beépített tárhely.

Forrás, és illusztráció: Nokia Conversations

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr986261452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása