WinMagazin

Amint azt már mi is megemlítettük, a Windows Phone 8.1-nek nem éppen a legerősebb pontja az új Xbox Music. A linkelt cikkben ígért frissítés, ha némi késéssel is, de azóta megérkezett, ám az alkalmazás továbbra sem tennénk ki az ablakba. Aki hasonlóan érez, vagy egyszerűen csak jobban szereti a jól bevált Music Hub (Music + Videos) alkalmazást, annak eddig sok öröme nem lehetett. Mindezidáig.

3c7f444c-25c1-4aeb-b88e-08cdfff8776d.png 026816ee-851f-4be0-ba72-9e41d934ff3b.png

 

A WMPoweruseren majdnem két hete jelent meg egy értesítés arról, hogy trükkösen mégis elérhető a Music Hub, amit ezek szerint nem töröltek a rendszerből cskak eldugták. Egyben közzétettek egy felhívást is, hogy egy ügyes programozó ugyan oldja már meg ezt, és tegye elérhetővé az elbújtatott appot a nagyközönség számára. Örömmel jelentjük, ez megtörtént, és bárki feltelepítheti. Az appot elindítva (lásd baloldali képünket) lehetőségünk lesz csak elindítani az alkalmazást, vagy kitenni az eredeti Music csempét a Kezdőképernyőre. Aki hajlandó fizetni érte, az az új őrülethez igazodva kiteheti az átlátszó verziót is.

Az alkalmazás letölthető a Windows Phone Áruházból, vagy az alábbi QR-kód segítségével.

image102.pngForrás és illusztráció: WMPoweruser

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr96093670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vacsi 2014.04.28. 09:33:01

Működik, csak a csempe nem lesz élő, de ezt írják is store-ban. A másik apró hibája, hogy a hangerő állításából indítaná el az ember az appot, akkor az Xbox music jön be. De ezek mind eltörpülnek amellett, hogy végre nem csak az aktuális számtól vett 100 dalt randomizálja.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása