WinMagazin

2014. január 21-én, tíz év tündöklés után a LogMeIn Free megszűnik létezni mint önálló termék. Vagyis a magyar csodacsapat is elkezd hátat fordítani a freemium modellnek. A héten bevezetett változás beteljesíti azt az irányvonalat, amit egyre több és több ingyenes szolgáltatónál megfigyelhető, vagyis elfordulnak az ilyen típusú ingyenességtől és csak és kizárólag a fizetős ügyfelekre koncentrálnak, mint például a SugarSync és társai).

Freemium1.jpgMi is az a freemium? A szóösszetétel az angol free és premium szavak összeolvasztásából alakult ki. Vagyis az ingyenes termék teljes értékűen, időkorlát és reklámok nélkül használható, de egy vagy több extra szolgáltatásért már fizetni kell (például az SQL Lite-nál a maximális adatabázis méret 10 GB, a Skype freemium verziójából hiányzik a három irányú videóhivás vagy a Spotify ilyen előfizetésénél lejátszási korlát van és még sorolhatnánk). 

A LogMeIn ezt zseniálisan oldotta meg, hisz a Free es Pro verziók ugyan azt a motort használták és az előfizetői accounttól függően engedélyezett vagy tiltott bizonyos szolgáltatásokat. Ha egy gépen bejelentkeztem a saját Free előfizetésemmel, akkor az ahhoz tartozó gépeket láttam és tudtam távvezérelni. Ha ugyan ezen a gépen kiléptem az ingyenes előfizetésemből és beléptem egy Pro-val, máris teljesen más gépek tárultak a szemem elé és más lehetőségeim voltak. Így kényelmesen, a felhasználót abszolúte nem zavarva lehetett váltogatni a lehetőségek között, attól függően, hogy milyen előfizetést választott. 

A mostani lépést megelőzően már volt egy átszervezés, ami azokat a cégeket/előfizetőket érintette, akik 10-nél több Free előfizetést használtak. A lépés jogosságát senki nem is vitatta, hisz valahol az etikátlanság határát feszegette, amikor megoldásszállítók, internetszolgáltatók vagy éppen évi hatalmas nyereséget elkönyvelő cégek a távelérést illetve távoli hibaelhárítást egy ingyenes termékkel oldották meg. Persze nem tiltotta ezt semmi, de a cég úgy döntött, hogy meghúz egy határt ami alatt az otthoni felhasználók vannak, és afelett az elsősorban üzleti partnerek. És ez utóbbiakból szeretett volna pénzt is látni a fejlesztőcsapat. Jogosan.

Tehát az ún. üzleti felhasználók LogMeIn Central előfizetés felel lettek terelgetve, ami egy üzleti felhasználóknak nevetséges éves előfizetésért biztosított sok extra szolgáltatást amellett, hogy korlátlan számú gépet lehetett vele elérni. Vagyis akárhány Free előfizetést bele lehetett integrálni. Akik nem akartak váltani és éves díjat fizetni, azoknak megmaradtak a gépeik az előfizetésük alatt, de csak az első 10 géphez tartozott aktív, használható előfizetés, míg a többi inaktív állapotba került. (És itt volt egy aranyos kis bug, mivel az abc szerint rendezte a weboldal, illetve a BackOffice a gépek nevét, és az első 10 kapott aktív előfizetést.Viszont a gépnevek változtatgatásával ez a sorrend és ezáltal az éppen aktív előfizetések is változtak.) Ekkor hangzott el a tegnap óta gyakran ismételgetett és visszaidézett mondat is, miszerint "While the vast majority of LogMeIn Free users will not be impacted by this change – LogMeIn Free is and will remain free". Ez volt 2013 márciusában.

1510742_10151928943078932_905347225_n.jpg

Most viszont dedikáltan az otthoni/privát felhasználókat érinti a változás. Egy héten belül az ingyenes előfizetésük megszűnik létezni és csak fizetős modell igénybevételével használhatják tovább a LogMeIn termékeit. Jelenleg a legkisebb Pro csomag, ami 2 gépes előfizetést tartalmaz évi 49.99 USD az első évre (utána 99.99 USD lesz). Ha egy átlagos, max 5 felhasználós előfizetőt nézünk, akkor már 249 USD-re módosul az első éves ár. Szerencsére mindkét esetben többet kapunk a pénzünkért, mint idáig, mivel a Pro csomag a következőket foglalja magába:

  • 1-5 (illetve a kisebb csomag esetén 1-2) gép érhető el böngészőből vagy alkalmazásból
  • 1-5 (illetve a kisebb csomag esetén 1-2) mobil alkalmazás (Android vagy iOS, mivel a Windows Phone-os verzió még mindig csak készülget)
  • file műveletek végezhetőek a gépek között
  • van lehetőség távoli nyomtatásra (a távoli gépen levő file-ok nyomtatására egy lokális nyomtatóra)
  • iOS-es alkalmazásnál elérhető az ún Cloud Bank, ami hozzáférést biztosít a populáris felhő alapú tárhelyekhez (LogMeIn Cubby, Dropbox, Skydrive, Box vagy Google Drive)

Kérdés, hogy ezekre valóban égető szüksége van-e azoknak a felhasználóknak, akik idáig elsősorban arra használták a LogMeIn Freet, hogy távsegítséget nyújtsanak a földrajzilag távol levő, esetleg informatikában nem a legjáratosabb szülőnek, nagyszülőnek, barátnak, barátnőnek, távoli ismerősnek. Nekik csak arra volt szükség, hogy "átvegyék" a távoli gép képernyőjét és megoldják a problémát. Mert ilyen módon pár perc alatt telepíthető a hiányzó java update vagy javítható az outlook levélküldési problémája. Ha mindezt telefonon kéne elmagyarázni az órákig tartana. Nem volt szükség filemásolásra, hisz akinek ez napi szinten kellett, az már úgyis előfizetett a prémium szolgáltatásra. Csakúgy, mint akinek a távoli nyomtatás hiányzott.

A LogMeIn elkezdett búcsút mondani a freemium modellnek, bár jelenleg a prezentációs alkalmazásuk, a join.me, illetve a felhő alapú fájlmegosztójuk a Cubby, még ezt a pénzügyi modellt követi, de nem kell hozzá igazán nagy jóstehetség, hogy megtippeljük a hamarosan itt is bekövetkezendő változásokat.

Nyilván a lépés mögött egy jól átgondolt stratégia húzódik, amit a külső szemlélő, az átlag felhasználó nem lát és nem is kell, hogy lásson. Én személy szerint nem látom az okot, amiért fizetős csomagra váltanék és évi 500 USD-t fizetnék azért, hogy a meglevő 10 gépet távolról felügyeljem. Vagy alkalmanként elérjem az otthoni gépem ha kell róla valami. És szerintem sokan gondolják még így. Sajnálom, hogy pont azokat a felhasználókat érinti ez a változás, akik anno naggyá tették a szolgáltatást, hisz rengeteg helyen azért jelent meg a LogMeIn fizetős megoldása, mert ismerték a javaslattevők vagy a döntéshozók az ingyenes terméket és látták, hogy jó és jól használható az üzleti életben is. Az már csak hab a tortán, hogy a 7 napos türelmi idő inkább csak jelzés értékű, de nem egy kulturált, valóban a felhasználó érdekeit szem előtt tartó lépés, viszont a végtelenségig cinikus. Ezt talán lehetett volna kicsit bővebbre hagyni. Főleg az, hogy a felhasználók aznap kapták meg az értesítést, amikor a termék megszűnt. Kíváncsi lennék azon felhasználók arcára, akik mondjuk egy 10 napos vakáció után nem tudják elérni a gépeiket.

Ami azért pozitívumkén mindenképpen megemlítendő, hogy akik megvásárolt iOS-es Ignitionnel rendelkeznek, azok egy fél éves LogMeIn Pro előfizetést kapnak automatikusan.

2014-01-24- 8-38-23.jpg

Ez a lépés jó ok arra, hogy a nem-üzleti, "otthoni" felhasználók kicsit körülnézzenek a konkurencia termékei között, mert szerencsére vannak páran akik többé-kevésbé hasonló megoldásokat ajánlanak. Sőt akad egy olyan kihívó is, aki legalább ilyen minőségű terméket tud felmutatni. Ők a TeamViewer csapata, akiknek a teljes körű és egyéni felhasználók számára ingyenes megoldását hamarosan egy részletes cikkben be is fogjuk a blog hasábjain mutatni. Az tény, hogy a TeamViewer-es srácoknak van humorérzékük és rögtön ráugrottak a kínálkozó lehetőségre: átállási segédlet.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr915774535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kishaver 2014.01.25. 01:04:55

Windows Messenger távvezérlése nem működik már? Vagy az csak MSN/windowslive-ban volt csak?

Kishaver 2014.01.25. 01:13:37

Ó, hogy az is megszűnt az utóbbival, a skype-ban meg csak screen share van, irányítás nélkül. Right.

A munka hőse, minden kommunista őse (törölt) 2014.01.25. 06:10:31

ezek szerint jól tettem, hogy kitartottam a teamviewer mellett. nem kell "visszaállási segédlet".

2014.01.25. 07:52:10

én is megyek át teamviewerre,
vagy kénytelen leszek valami dyndns variánst tenni az ősök router-jére, és mehet a TightVNC...

Naki vagyok kerdojel 2014.01.25. 08:34:27

"LogMeIn Free is and will remain free"
Ez a kijelentés továbbra is igaz. Nyilván úgy kell érteni, hogy addig marad ingyenes, amíg létezik.
A Facebook-ra is ezt mondják, szó szerint láttam leírva: ingyenes, és az is marad.
Nyilván ezt nem lehet majd számonkérni rajtuk akkor, amikor a Facebook majd megszűnik, nemde?

vernon 2014.01.25. 09:16:30

Azért a TeamViewernél is lehetnek meglepetések. Ha sokszor használod kiírja, hogy üzleti használatot érzékelt és utána limitálja a sessionök időtartamát. Ráadásul megvenni sem olcsó, a legolcsóbb licensz 130ezer ft.

Laresz 2014.01.25. 09:27:38

Ott az Ammy, ha valakinek van kedve routerrel szöszölni akkor rdp. A legkényelmesebb, egy hátránya van az ellenoldal nem látja mit csinálsz.

waces · http://blog.waces.hu 2014.01.25. 10:54:44

@Naki vagyok kerdojel: ez ennel kicsit osszetettebb, mert a free tovabbra is letezik, ha central elofizetesed van. viszont mint onallo, ingyenes termek megszunt letezni. (a central eleg draga ,tehat ha igy nezzuk, ahhoz, hogy ingyenes lmi freed legyen, elotte be kell vasarolni egy central elofizetest :) )

waces · http://blog.waces.hu 2014.01.25. 10:56:29

@vernon: koszi, ezt megnezem majd a cikk elott. idaig csak olyannal talalkoztam ,hogy egy azonos gepre/geprol tobb, egyideju session idejen jelzett uzleti felhasznalast. egy geprol egy masikat eseten meg soha.

(nyilvan a fizetos verzio egyiknek se olcso. a teamviewer, ahogy te is irtad 130k okrul mozog, de egy logmein central se sokkal olcsobb)

Naki vagyok kerdojel 2014.01.25. 20:06:54

@waces: Ez technikailag igaz, viszont a lényegen nem változtat.

Te nem a Microsoftnál dolgozol? :)) (Tudom, hogy nem, nyugi.)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása