WinMagazin

Még tavaly készült ez a cikk, amely nagy vonalakban bemutatná az otthoni felhasználóknak szánt, felhő alapú, ingyenes tárhelyeket. Mivel bejegyzés mérete túlmutatott a javasolton, így a főszerkesztő úgy döntött, hogy inkább 3 rövidebb cikk legyen belőle, mint egy, az orosz regények terjedelmét feszegető darab.

Az eddigiek után jöjjenek a „nagyok”, vagyis azon megoldások, ahol az operációs rendszer fejlesztői csomagolják a termékükhöz a felhő alapú tárhelyeket.

cloud.jpg

Szintén 2011-ben debütált az Apple iCloud nevű megoldása (korábban iTools, illetve Mobil Me néven futottak azon szolgáltatások, melyek többé-kevésbé beintegrálódtak az iCloudba). Itt, illetve a következő két szolgáltatás esetén, már nem csupán tárhelyekről beszélünk, hanem mély integrációt más termékekkel, szolgáltatásokkal, illetve nagyszámú kiegészítő lehetőségről is.

Az iCloud egyik pillére a mentés/visszaállítás páros, mely lehetőséget biztosít teljes rendszermozgatásokra. Például a felhasználó lementheti az iPhone-ját (nem csak a telefonszámokat vagy sms-eket) és ugyan ezt pár perc alatt visszaállíthatja egy új iPhonre-ra. (Ez természetesen nem csak iPhone-okra, de minden iOS rendszert futtató eszközre igaz). A felhőben tárolja és onnan elérhető a felhasználó levelezése, névjegyzéke, jegyzetei és emlékeztetői. Természetesen a megvásárolt könvek, alkalmazások, multimédia tartalmak is mentődnek, tehát bármikor vissza is állíthatóak. Valamint ide van kivezetve az Apple webes Office megoldása, az iWork for iCloud, a jelenleg még béta állapotban levő Pages (ami a Word megfelelője), Numbers (ami az Excelé) és Keynotes (ami pedig a PowerPointé). Egyszerűen, egy böngésző segítségével készíthetők illetve szerkeszthetők a kompatibilis dokumentumok. Természetesen ezek megoszthatóak és mások által is szerkeszthetőek. Annak ellenére, hogy még fejlesztés alatti verziók, kifogástalanul működnek, még Windowsos gépről nézve is.

Amennyiben a készülékünket elhagytuk vagy ellopták, van lehetőségünk a Find my iPhone segítségével, szintén böngészőből, megkeresni. Illetve a szolgáltatások közé tartozik a PhotoStream, ami automatikusan tárolja 30 napig a felhasználó eszközével készített utolsó 1.000 felvételt, és szinkronizálja az összes olyan mac-jére, ahol a szolgáltatást engedélyezi. A PhotoStream integrálódik az AppleTV szolgáltatásba is, tehát akár tv készülékünkön is megnézhetjük a képeinket.

Az alap szolgáltatás 5 GB ingyenes tárhelyet tartalmaz, ami 10 (évi 4.745 Ft), 20 vagy 50 (évi 23.726 Ft) GB-ra bővíthető. És ez a maximum, tehát egy Apple fiókhoz maximum 50 GB iCloud tárhely kapcsolható, ami az összes olyan eszközről elérhető, amelyre a fiókhoz tartozó paraméterekkel (úgyis, mint Apple ID és jelszó) lépünk be.

A szolgáltatás eléréséhez OSX-es vagy Windowsos számítógépre vagy iOS-t futtató mobil eszközre van szükség.

Aki Apple terméket használ azoknak kvázi kötelező a házi felhőt használniuk, mivel az összes szolgáltatás eredendően az ő operációs rendszerükre, eszközükre van kihegyezve.

icloud_1.jpg

A következő versenyző a Google féle Drive szolgáltatás. Ők kicsivel az iCloud után jelentek meg a piacon, 2012 elején, de az első hírek már 2006-ban felröppentek a szolgáltatásról. A Drive a hagyományos tárhelyszolgáltatás mellett integrálódik többek között a Google online irodai csomagjába a Google Docs-ba, a Gmailbe és a Picasaba.

Az alap, ingyenes tárhely mérete 15 GB, amit közösen használ a Drive, a Gmail és a Google + Photos (egykoron Picasa). Érdekesség, hogy a Drive alkalmazásokkal készített dokumentumok nem csökkentik a tárhelyünket, csakúgy, mint a 2.048 × 2.048 pixelnél kisebb képeink sem. A Gmail fiókunkba érkező levelek és csatolmányaik természetesen igen.

Amennyiben a 15 GB kevésnek bizonyulna 100 GB-tól (12.900 Ft/év) 16 TB-ig (2.068.623 Ft/év) válogathatunk a számunkra megfelelő méretű és árú tárhelycsomagok között.

A hozzáférés böngésző mellett, desktop alkalmazással (OS-X vagy Windows) vagy mobil klienssel (Android és iOS) biztosított. Mivel a legnépszerűbb böngészőt és keresési algoritmust összekalapáló csapat áll a Drive mögött, így talán nem meglepő, hogy a beépített keresővel mindenre lehet keresni a tárhelyünkön.

Több, mint 30 féle fájlt képes előnézetként megjeleníteni a böngészőben legyen az akár HD videó vagy Photoshop/Illustrator dokumentumok, akkor is, ha maga a szoftver nincs telepítve a gépre.

Hasznos szolgáltatás az offline mód, melynek segítségével például hosszú repülőút alatt is szerkeszthetjük a dokumentumainkat, és amikor újra csatlakozunk a hálózathoz, akkor szinkronizálódnak fel a változások. Ehhez Chrome böngésző vagy ChromeOS szükséges.

Nem maradhat ki a csoportmunka támogatás se, főleg, hogy a szolgáltatás integrálódott a Docsba. Egyszerre akár több felhasználó is szerkesztheti a dokumentumokat, közben valós időben társaloghatnak egymással (Google Chat) illetve hagyhatnak megjegyzéseket. Természetesen van verziókövetés is, amely Docs alkalmazások esetén minden változtatást megjegyez és tárol az idők végezetéig, míg egyéb fájlok esetén ez 30 napra van limitálva.

Mindezek mellett rengeteg alkalmazás készült, amely többé vagy kevésbé kihasználja a Drive lehetőségeit, mindenki megtalálhatja azokat a bővítményeket, amivel még többet hozhat ki a Drive és csatolt szolgáltatásaiból.

google.drive_1.jpg

És végül, de messze nem utolsó sorban következzen a Microsoft SkyDrive.

Az egyik legrégebbi szolgáltatás, hisz már 2007-ben is létezett a Windows Live Folder, amit az átnevező-kommandó gyorsan Windows Live SkyDrive-ra módosított. Az ekkor még csak szűk körben, pár országban elérhető szolgáltatás 2008 tavaszára már 62 országban lett elérhető. Az eleinte 5 GB, majd 25 GB tárhelyet biztosító megoldás első extrája a Live Photos volt, majd az évek folyamán egyre több és több funkció került bele és napjainkra már egy, az iCloudhoz vagy a Google Drivehoz hasonlóan szerteágazó eszközkészlet lett.

Tehát alapnak ott van a 7 GB-nyi tárhely, ami igény szerint tovább bővíthető 50 GB-os (5.800 Ft/év), 100 GB-os illetve 200 GB-os (23.000 Ft/év) egységekkel. (Igen, a korábban említett 25 GB-os tárhely átalakult 7 GB-ra a Wave 4 megjelenésekor.)

Az elérés történhet önálló alkalmazáson keresztül (OS-X vagy Windows), böngészővel (szerencsére nem csak az Internet Explorer a támogatott), mobilos alkalmazással (Android, iOS vagy Windows Phone) vagy akár egy Xbox360-al is. Természetesen a Skydrive beágyazódva is megjelenik a Windows rendszerekben. A Windows 8.1-ben dedikált metrós alkalmazás van hozzá, a Windows Phoneban szintén a rendszer része, illetve integrálódott a Microsoft Office 2010 és későbbi verziókba. Itt az Office alkalmazások képesek közvetlenül a Skydrive-unkról megnyitni fájlokat, illetve oda menteni a módosításokat. Az Office Web Apps segítségével egyrészt böngészőben hozhatunk létre teljes értékű Office dokumentumokat (Word, Excel, PowerPoint illetve OneNote) és a csoportmunka támogatás lehetőséget biztosít ezen dokumentumok közös szerkesztésére is. Támogatja a Microsoft Office mellett egyéb, gyakori dokumentumformátumok megjelenítését (például PDF, ODF és társai) valamint ezen dokumentumok beágyazását más weboldalakba.

skydrive_1.jpg

A Skydrive beépült az Outlook.comba (leánykori nevén Hotmail) is, lehetőséget biztosítva nagyméretű fájlok küldésére e-mailben, vagy csatolt dokumentumok közvetlen Skydrive-ra mentésére is.

A közösségi hálózatok egy része, a Facebook, LinkedIn és a Twitter formájában, szintén egybefonódtak a Skydrive-val, lehetőséget adva az itt tárolt dokumentumok, képek, fájlok egy kattintással történő megosztására ismerőseinkkel. A Google Drivehoz hasonlóan, itt is van keresőmotor a tárhelyhez, bár a beépített Bing teljesítménye még messze elmarad a vetélytársétól, egyelőre csak a keresési eredményeket tárolja el a Skydrive-on.

A feltöltött fényképeket „tagelhetjük” és megadhatjuk a hozzá tartozó lokációt (ez már anno a Live Photosban is megvolt), illetve diavetítés formájában lejátszhatjuk őket.

Amennyiben egynél több fájlt töltenénk le a tárhelyről, úgy az automatikusan egy .zip fájlként fog elmentődni, ami kényelmessé és egyszerűvé teszi a fájlműveleteket. A véletlenül törölt dokumentumokat a Lomtárból ugyan úgy visszaállíthatjuk, mint az asztali operációs rendszernél. Itt két limitációra kell figyelnünk. Egyrészt a fájl maximum 30 napig tárolódik a Recycle bin-ben, másrészt a itt tárolt elemek mérete nem csökkenti a rendelkezésre álló tárhelyünket, de amint elérjük az összes tárhelyünk 10%-át, akkor a legrégebbi elemek automatikusan törlődnek, akkor is ha 30 napnál fiatalabbak.

Szerencsére itt is sok külsős alkalmazás készül, ami a Skydrive API-ján keresztül tudja használni a szolgáltatást. A legtöbb Windows Phone-os fejlesztés például alapértelmezésben a Skydrive-ot ajánlja fel adatmentésre.

Windows és főleg Windows Phone felhasználók számára a Skydrive a létező legjobb megoldás, tekintetbe véve az beépített szolgáltatások sokszínűségét és a rendszer szintű integrációt.

skydrive.2_1.jpg

Verdikt? Az most nincs. A mobilos felhasználóknak célszerű az eszközük operációs rendszerét fejlesztő cég megoldását választani, mert a legkényelmesebb és legátfogóbb megoldást ők fogják biztosítani. Tehát egy Windows Phone esetén a Skydrive, míg egy Androidos eszköz esetén a Google Drive a jó megoldás.

A külsős fejlesztéseket nézve a Dropbox megkerülhetetlen az elterjedtsége miatt, bár messze nem a legjobb a cikk elején szereplő szolgáltatások között. A Box.com lényegesen többet nyújt, akár az ingyenes, akár a fizetős megoldásokat nézzük.

Még egy apróság. Aki több tárhelyet is használ egyszerre, azoknak javasolt a RainbowDrive nevű program Windows 8/8.1-re, amivel egyszerre tudjuk kezelni a Box, Dropbox, Google Drive és Skydrive fiókjainkat.

Az ingyenes alkalmazás egy képernyőn mutatja a tárhelyeink tartalmát fájltípusok vagy szolgáltatónkénti bontásban.

rainbowdrive3_1.jpg

rainbowdrive2_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr665738191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burnout syndrome (törölt) 2014.01.22. 17:20:41

Hol találok egy olyan összehasonlító oldalt, ahol látszik, melyik felhős tárhelynél van ilyen-olyan elérés? Mondjuk hogy ftp-n, webdav-val stb. is hozzáférek a cuccokhoz más célkliens vagy alkalmazáson át, nem csak a saját helyi kiensével.

waces · http://blog.waces.hu 2014.01.22. 17:55:28

@burnout syndrome: osszehasonlito oldalt meg nem lattam (persze biztos van, csak elkerultem), de a legtobb szolgaltato (most igy fejbol skydrive, dropbox, box de kicsit korulmenyesebben akar a google drive) tamogatja a webdavos elerest. vagy clouddav, ami fizetos, de lehetpseget biztosit egy nagymarek szolgaltato eleresehez

heliox 2014.01.22. 18:00:22

google:

"compare cloud storage"

and feel lucky

Schopenhauer 2014.01.22. 19:43:30

Úgy tudom adó/áfa terheli a Google Drive szolgáltatását - 100GB-nál mekkorára rúg a tényleges bruttó költség? (Régebben az androidos appok vásárlásánál sem volt adó, most meg nem látok olyat, aminél ne lenne)...

burnout syndrome (törölt) 2014.01.22. 22:55:20

@heliox: ezen túl vagyok párszor, nem kérdeztem volna pont itt ...

@waces: köszi

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása