WinMagazin

Nem sokkal a Windows 8 megjelenése előtt, 2012. augusztusában a Microsoft elismerte, hogy többé nem fogják használni a Metro megnevezést a Windows Phone és a Windows 8 mindenki által ismert, összetéveszthetetlen felületének és dizájn nyelvének megnevezésére. Bár a Microsoft soha nem ismerte be hivatalosan, ez mögött minden valószínűség szerint a világ egyik legnagyobb cégóriásával a Metro AG-val való aprócska perpatvar állhatott. Azóta nem volt egységes megnevezés rá, ám most történt valami gyanús.

20140105-113033.jpgTermészetesen a váltást követően hivatalosan már nem említették a Metro megnevezést, helyette alkalomszerűn volt mindenféle kifejezés amivel megkerülték annak használatát: volt. aki „magával ragadó”-nak, mások „Windows Store” vagy „Windows 8” nevezték, illetve egy időben leginkább a „Modern” jelzőt használták helyette. Én magam egy percig sem tudtam megszokni, mert valjuk be, egyik bénább a másiknál, talán még az sem elegendő a megkülönböztetésükre, hogy melyik az unalmasabb.

December 28-adikán jelent meg a Neowinen egy hír arról, hogy a Microsoft benyújtotta igényét a Windows Mod, az Office Mod és a Microsoft Office Mod nevek védelmére. Elképzelhető, hogy az Office Mod lesz a négy központi alkalmazása a rég várt metrós Office-nak, ami esetleg az ún. Gemini fedőnevű microsoftos project első, 2014-re várt hulláma lehet. Mary Jo Foley (és mások is) ebből arra tippelnek, hogy esetleg a Mod lesz a Metro új neve. Vagy valami egészen más, mert például Mary Jo egyik forrása szerint a Mod a modul rövidítése csupán, és csak egy programozási segédeszköz lesz még Microsoft-központúbb alkalmazások fejlesztéséhez.

Mary Jo feltette a kérdést a Microsoft illetékeseinek, azonban a Microsofttól „jó szokásuk” szerint semmilyen reakció nem érkezett eddig. Mary Jo elismeri, hogy önmagában az igény nem sokat jelent, hiszen a Microsoft meglehetősen gyakran védet le neveket, ám mint írja, ez az eset akkor is figyelemfelkeltő. Mary Jo jelenleg választ vár, a hírt pedig szép lassan kezdik átvenni tőle. Itt tartunk jelenleg.

Forrás és illusztráció: ZDNet via Mobility Digest

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr975737508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csabi77 2014.01.06. 10:55:33

Az utolsó bekezdést jó lenne átolvasni és szerkeszteni!

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.01.07. 12:36:12

@csokabi:

Köszönöm a jelzést, betettem a hiányzó szót.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása