WinMagazin

Bevásárolna a Foursquare-be a Microsoft

A Bloomberg értesülései szerint két nagy befektető kopogtat a Foursquare háza táján: az American Express és a Microsoft. A két cég nem a közösen, hanem egymással versenyezve szeretne befektetni. A Foursquare egyébként más befektetőkkel is tárgyal, bár a tárgyalások sikere nem…

Bing szövegfelismerés a SkyDrive-on

A Microsoft bejelentette, hogy a SkyDrive-re feltöltött fotóink esetében online szövegfelismerést végezhetünk ezentúl. A cégnél ez nem teljesen új lehetőség, már a Windows Phone-nak is beépített funkciója egyfajta Bing szövegfelismerés, azonban eddig a saját online tartalmakra…

Elop lesz a Microsoft következő vezérigazgatója?

A felszólítást ráadásul szó szerint is lehet venni. Ballmer múlt pénteken bejelentett távozása nem csak az ilyenkor megszokott találgatást indította be azonnal, hanem mostanra már fogadni is lehet, ki lesz az utód. Jelenleg Stephen Elop látszik a legesélyesebb utódnak, de…

Fotók szivárogtak ki a banditáról

Elérkeztünk népszerű sorozatunk a Szivárogtatási Saga (pfej) legújabb epizódjához, ezúttal a Nokia phabletről szivárgott ki egy kis ez meg az. A 6" köré várt jószág egyelőre Bandit fedőnévre hallgat, és ha minden igaz, az AT&T-nél már tesztelik. A most előkerült…

Unod a várakozást? Tedd fel az Amber frissítést saját magad!

Egy mostanság elég passzív szerzőnk (nem haragszunk Laci, a lófej már úton van) megunta, hogy az életben nem jön meg az Amber frissítés a Lumia 920-asára, akárhányszor nézegeti, csak a coming soon felirat fogadja. Némi bingeléssel rátalált az üdvözítő megoldásra, amelynek…

Reklámot csinált a 127 óra paródiájából a Nokia

A Microsoft már két vicces reklámot is megjelentetett, most a Nokia is csatlakozott hozzájuk. Ha esetleg valaki nem ismerné, a 127 óra egy (nincs rá jobb magyar kifejezés) sziklamászóról szól, akinek beszorul a keze, segítséget nem tud hívni, és ezért nemes egyszerűséggel…

A British Airways is az Office 365-öt választotta

A világ egyik legnagyobb légitársaság-csoportja, az International Airlines Group (IAG), mely többek között a British Airways és az Iberia anyavállalata az Office 365-öt, és a Yammer-t választotta üzleti kommunikációs szoftveréül, ezzel 58 ezer  munkavállalója számára téve…

Magyarországon is kapható a Nokia Lumia 925 okostelefon

A Nokia bejelentette, hogy megkezdődött a Nokia Lumia 925 készülék árusítása Magyarországon. A Nokia Lumia 925 okostelefon fémházas dizájnnal és a legfrissebb PureView kamera innovációval rendelkezik, illetve tartalmazza a Nokia Lumia készülékcsaládban hamarosan elérhető új…

Lassan szivárognak az információk a GDR3-as frissítésről

Elvben az idei év utolsó kisebb frissítési csomagja lesz a már rég beharangozott GDR3-as, hogy aztán a jövő év elején érkezzen a Blue. Korábbi értesüléseink alapján a GDR3-as frisssítéssel a Microsoft még nem az új funkciókra, hanem a hardveres lehetőségek bővítésére…

A Microsoft befejezte a Windows 8.1 fejlesztését

Nem tévedés, a sokat emlegetett augusztus vége pénteken elérkezett, Redmondban  elkészült az RTM (gyártásra kész) verzió. A hírt elsők között Paul Thurrott jelentette be a Twitteren, majd nem sokkal később az RTM kiadás úgynevezett build számát is kitwittelte az…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása