WinMagazin

A Microsoft egyelőre az eszközökre koncentrál a GDR2-vel

A technológia egy olyan terület, ahol nehéz kielégíteni a közönséget. Manapság ugyanis a közönség a folyamatos és egyre gyakoribb frissítésekre nem egyszerűen vágyakozik, hanem már elvárja, akár hardverről, akár szoftverről van szó. Aztán persze ez az elvárás hol…

Leap Motion – A teszt

A Leap Motion 2012. májusában mutatkozott be egy Kickstarter projekt keretében. Már akkor is nagyon ígéretesnek tűnt, hiszen az eszköz egy teljesen egyedi interakciós környezetet hoz létre, amely segítségével eddig soha nem látott módon irányíthatjuk operációs rendszerünket. Az…

Egy ultrabook története

Egy csodás hétfői reggel beültem a kocsiba és elmentem a T-Mobile-ba, hogy veszek magamnak valamilyen vasat. Hónapokkal ezelőtt kinéztem magamnak egy Sony Vaio E15/2 notebookot. Odaértem, öröm-boldogság. Sorra kerültem és hatalmas vigyorral közöltem, hogy mit is szeretnék.…

A kedves Windows Phone Store – újratöltve

Lehet, hogy már unalmas gyötrődésem a Windows Store-ral, de a teljesség kedvéért hadd osszak meg veletek még egy kalandomat. Mint egyik előző posztomban utaltam rá, voltak némi gondjaim az Adobe Readerrel, de mint sejtettem, a hiba bennem volt (meg az elvárásaimban), a…

Itt az update, hol az update

Amióta igazán elterjedtek az okostelefonok, azóta téma a frissítések kezelése. Az iOS-nél nincs kérdés, 2-3 főverziót mindig megkap az aktuális csúcskészülék. Az Android már érdekesebb, hiszen rengeteg különböző készüléken kéne futnia alapjaiban a rendszernek. Ezt…

Az Amazon lépett egyet

Szép lassan kezdik felfedezni a szolgáltatók az új Windows Áruház és a Windows Phone által behatárolt piacot. Nem kapkodták el, de most éppen az eddig leginkább az Ubuntut támogató Amazon az ablakos temékek számára is elérhetővé tett egy fejlesztési környezetet, az Amazon AWS…

97 éves, majdnem vak és Painttel alkot

Már akkor megfogott a sztori, amikor először megnéztem a videót. Valahol tipikusan amerikai az egész, ugyanakkor van benne egy hihetetlen üzenet. Egy felénk nem túl gyakori életszemlélet tükröződik belőle. Hiszen mit is csinálna nálunk egy 97 éves, hivatalosan…

Joe Belfiore igyekezett megnyugtatni mindenkit

Érdekes történet, a Windows Phone UserVoice fórumán Tùng Hà (a WinphoneViet-től) indított egy topikot arról, hogy drága Microsoft, ugyan figyelj már az elképzeléseinkre, és valósítsd meg azokat. Bármerre is nézünk, ez egy gyakori téma, sok felhasználónak vannak olyan…

Szórakoztató, gyors és megfizethető: Itt a Nokia Lumia 625 okostelefon

A Nokia ma bejelentette a Nokia Lumia 625 4G sebességre képes, elérhető árú okostelefont, hogy a felhasználók még többet lássanak abból, amit szeretnek. A Nokia Lumia 625 készülék gyorsan elérhető szórakozási lehetőségekkel, 4.7 inches, szuper-érzékeny LCD kijelzővel és 4G…

Nokia 625 – Közepesen átsütve

A tegnap kiszivárgott információknak megfelelően, ma a Nokia bejelentette a 620-as ráncfelvarrt variánsát (mit ráncfelvarrt, dupla D-s szilikonimplantátum ez kérem, nem ráncfelvarrás) Nokia Lumia 625-ös néven. Első ránézésre a sokszínűségén kívül egy dolog mindenkit megragad:…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása