WinMagazin

Nos, ezt is megértük végre, az outlook.comos címeinket IMAP (Internet Message Access Protocol) támogatással is használhatjuk, hurrá! Sokan nem fogják megérteni a lelkesedésemet, de igen hosszú története van ennek. Amiből egy ilyen rövid, látszatra érdektelen hírecske kedvéért hadd legyen elég annyi, hogy az IMAP és a Microsoft kapcsolata eddig hosszú és ellentmondásos volt. Ez az Office Outlook 2013 megjelenésével már javult, most pedig itt az újabb jó hír. Gusztustalan, belterjes szakmai ömlengés következik.

Hogy mi is a baj az eddigi hozzáféréssel? Nagyon egyszerű. A Microsot házon belül az EAS (Exchange Active Sync) nevű megoldást támogatja, ami mára kiforrott lett, és természetesen az Office Outlook egy ideje már azt használja, meg persze az összes Windows Phone is. Vannak azonban olyanok, akik nem akarnak vagy nem tudnak Outlookot használni. Sok kisebb-nagyobb magyar cégnél például nem vásárolnak Office csomagot, illetve vannak, akik ezért vagy azért Linuxot használnak. Számukra eddig  csak a kisebb-nagyobb hátrányokkal járó POP3-as (Post Office Protocol) hozzáférés maradt. Ami bizony eleve nem támogatja az online mappák kezelését, illetve nehézkessé teszi a postafiók egynél több kliensről való elérését. Például az elküldött levelek nem a szerveren levő (IMAP-pel kezelhető) mappába kerülnek, hanem a kliens tárolja azokat, vagyis az egyik kliensünkről eküldött e-mail alapértelmezetten nem lesz elérhető a másik kliensen. Gondoljunk azokra akik például a munkahelyükön és otthon is szeretnének hozzáférni a fiókjukhoz. Számukra eddig ez igen macerás tudott lenni, az otthon elküldött e-mail munkahelyi megtekintése pedig egy rémálom. Hosszú idő után azonban a Microsoft végre meggondolta magát, és a nem Outolook-felhasználóknak is teljes értékű szolgáltatást biztosít.

Ha esetleg valaki máris szeretné beállítani (mondjuk) a Thunderbird levelező kliensén az új szolgáltatást, alább következzenek az Outlook.com IMAP és SMTP kiszolgálóinak adatai.

IMAP

  • Beérkező levelek kiszolgálója: imap-mail.outlook.com
  • Port: 993
  • Titkosítás: SSL

SMTP

  • Kimenő levelek kiszolgálója: smtp-mail.outlook.com
  • Port: 587
  • Titkosítás: TLS

Forrás és illusztráció: Microsoft-News

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr545510278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya Ivanov 2013.09.13. 08:55:26

ha valakinek windowsa van, és nem akar Officet, használni, vagy venni, akkor erre a problémára Windows Live mail nem megoldás? Vagy az egy nagyon fapados és amatőr dolog? Mert meg lehet oldani és működik is, naptárral együtt is.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.09.13. 09:36:23

@Mitya Ivanov:

A WLM tök jó, de csak azoknak, akiknek nincs másik mailboxuk, vagy képesek elfogadni azt, hogy ahhoz külön klienst kell használniuk. Mert annak pont az IMAP része (hogy is mondjam szépen) kihívásokkal küzd.

valaki23 2013.09.13. 09:58:47

@pushalias: az outlook.com maga tud több account-ot kezelni, akár külsős mailbox-ből átszipkázni a leveleket pop3-mal. Én így használom, lehet neked ez nem jó megoldás, csak megemlítettem, hogy ilyen is van.

valaki23 2013.09.13. 09:59:19

oppsz, Mitya-nak ment volna a válasz

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.09.13. 10:08:43

@valaki23:

Sajnos ez még mindig nem megoldás egy csomó esetben. Ha valamiben, hát a vállalati levelelezés (kliens- és szerveroldali) nyűgjeiben van némi tapasztalatom. A végre megérkezett IMAP támogatás nagyon jó dolog, öröm és bódottá, hogy a MS végre rászánta magát.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.09.14. 00:23:45

Én azt szeretném egyszer még megérni, hogy email-támogatást biztosítson az internet. És azon az email-szolgáltatók. Igen. Hogy ne akadjon fenn egy levél egy SMTP-szerveren, ha meghaladja a 6 mega (!) terjedelmet. Hogy ha fennakad, akkor azonnal kapjak róla értesítést. Ha kézbesíthetetlen, akkor is azonnal kapjak róla értesítést, ne 48 óra leteltével (UPC). Hogy ne szűnjenek meg az SMTP-szerverek és a POP3 szolgáltatások, mondván, hogy lehet portálon is. Hogy ne legyen olyan, hogy egyes domainekre szóló levelek eltűnnek, jobb esetben visszajönnek, mert az egyik szolgáltató nem szereti a másikat. Esetleg ráfogja, hogy onnan vírusos levelek szoktak jönni (???!) így feketelistára került, amelyről majd lekerül, egyszer, ha eszükbe jut még. Hogy ne legyen olyan, hogy a Gmailtől az először elküldött levél jön meg másodszorra, egy órával a második után. És egyáltalán, ha egy tetves e-mailt elküldök, akkor halálbiztosan tudhassam, hogy az oda is ér, perceken belül.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.09.16. 06:35:12

@Androsz:

Már csak vacsorát kéne, hogy hozzon mindennap a zinternet. Meg megszűrhetné a spameket is. Meg a hazug tartalmakat. Meg a pornót. Ó, drága internet, kérlek, ha létezel valahol, adj választ...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.09.16. 15:37:59

@pushalias: Vacsorát rendelni már tudunk az interneten, de abban te sem lehetsz biztos, hogy az e-mailed célba ért-e. Azt sem tudod, hogy a kommented azért nem jelenik-e meg, mert a moderátor kidobta vagy csak hazament, esetleg valami csúnya szavakra szűrő program önkényesen bezúzta-e. Vagy, ami gyakori: hiába írja ki a felület, hogy még 483 karaktert írhatsz még, a program hibája miatt a már leírtak túllépik a mértéket (ez a 2000 karakteres beviteli modellnél rendszeres, nem itt), és egyszerűen lenyeli, anélkül, hogy böffentene valamit. Esetleg elakadt a pufferében, és csak akkor jelenik meg, amikor még egyszer írsz valamit, például azt, hogy "Motor!". De lehet, hogy el sem ért oda, pillanatyni túlterhelődés miatt, esetleg a böngésződ jelzi is, hogy bocs, és ha frissíted elküldöd még egyszer a kommentedet, vagy éppen egyszer sem küldöd el. (Firefoxosok használják a Lazarus bűvítményt.) Szóval ha egy ilyen egyszerű kis művelet sincs tisztán lerendezve, akkor nem világos, hogy miért is olyan büszke a világ az internet csodájára. Tényleg csoda, de én nem örülök egy olyan csodámasinának, amely leporolja a szekrények tetejét és tisztába teszi a papagájt, laborkörülményeket teremt a perem alatt is és percek alatt varázsol versenygyőztes habostortát, csak éppen néha nyitva felejti a gázt. Bocs, a kedves júzer letöltheti majd az új, javított verziójú firmware-t, miután beköltözhető lett a lakása.

Az e-mailt 40 éve lett kitalálva. Alig van olyan kívánalom, amely azóta született vele kapcsolatban. Annyit várok csak, hogy ha arra kattintok, hogy "Küldés és fogadás", akkor két perc múlva megtudjam, hogy minden célba ért-e. És ha nem, akkor miért vesz ki a szolgáltató mellékleteket önkényesen – én kétségbeesetten próbáltam egy exe fájlt elküldeni valakinek, aki ott ült a drót túlsó végén, a beszart rendszerrel –, miért bojkottál a tudtom nélkül szolgáltatókat vagy címeket, és miért kell SMTP szolgáltatókra vadásznom azért, hogy ha az egyik szar, vagy éppen meghalt, akkor találhassak másikat. Ezek létező, általam megismert helyzetek, és sok más, lelkesen propagált képességnél fontosabb szolgáltatás lenne.

Spamszűrés már van. Néha olyankor is, amikor nem tudok róla. Néha fel kell mennem a fiók honlapjára, hogy újra (!) kikapcsoljam a spamszűrést. És ha nem érkezik meg nekem egy levél, amiről nem is tudok, akkor a küldő értesít arról, hogy már meg kellett volna jönnie tegnapelőtt, és akkor nekem kell felmennem a portálra, megnézni, hogy a szolgáltató – előzékenységből – nem vágta-e be a spamkukába. Biztos, hogy ez az elérhető maximális gördülékenység egy ősrégi alapszolgáltatásnál?

Az IMAP hasznos dolog, nyilván sokan igénylik, bár közülük sokan valószínűleg már a Gmail (néhány értelmes funkciós sajnos sokáig mellőző) portálját tartották nyitva. A Microsoftnak lassú az észjárása, tudjuk, és most jöttek rá, hogy el vannak maradva a Google mögött. De ha már az IMAP-ot sikerült évtizedekkel a feltalálása után működésbe hozni, visszatérhetnének az e-mail fogalmának elejére, és átgondolni újra, mit is csesztünk el egy nagyon egyszerű és nagyon jó alapötletből.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.09.16. 23:26:21

Androsz igen hosszú és igen értelmetlen hozzászólása elrettentő célzattal itt marad.

IamTwo 2014.11.30. 12:28:20

Miért értelmetlen az, amit leírt vagy elvár?
Az email egy nem garantált szolgáltatás és bizony nem egyszer felmerült már kérdés, hogy "megkaptad az emailt?". Azért mert ez mindig is így volt, nem kellene ilyennek maradnia.
Bár létezik a delivery és a read confirmation, de az kb annyira megbízható, mint maga az email, hiszen ugyanazon a csatornán jön vissza.
A szolgáltatói tartalomszűrésért én is haragszom. Elég zavaró tud lenni néha, hogy hiába vagyok megbízható feladó a címzettnél, el sem jut a(z egyébként digitális aláírással bíró) levelem hozzá, mert a szolgáltató úgy dönt, hogy nem is kézbesíti neki.
Mindez különösen akkor fájó, ha az ember címzettje olyan szolgáltatóknál bír postafiókkal, mint a freemail, citromail és egyéb szörnyszülöttek.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.11.30. 15:02:35

Ez egy baromi hosszú történet. Kiragadnám egy nagyon kis szeletét, hátha leesik belőle, hogy nem feltétlenül helyes a "nekem márpedig igényem van, kerül amibe kerül" szemlélet. Még így is borzalmasan hosszú lesz, az a baj.

Nézzük, mi kellene ahhoz, hogy az SMTP szolgáltatás globálisan egységes lehessen, és meg lehessen előzni az ilyen piti kis hibákat.

- A Zinternet kizárólag tökéletes hálózati eszközökkel lenne kiépítve. Az SMTP szerverek és az MTA-k is. Mi az, hogy a BUX-ból korlátozott a sávszél Észak-Amerikába? Mi az, hogy majdnem egy másodperc a latencym a faluban? Mi az, hogy a router firmware-je nem tökéletes? Mi az, hogy akármilyen hibája lehet egy szervernek?

- Egy darab atomórához lenne bekötve az összes SMTP, POP, IMAP ... szerver és persze az MTA-k is. Természetesen a fénysebességnél valamivel gyorsabb, végtelen sávszélességű vezetékkel, nehogy véletlenül az smtp.valahol.itt.hu SMTP szerveren még csak óra 5 és fél perc legyen, amikor az smtp.somewhere.far.f r.away.com-on már rég 5 óra 6 perc van. Vagy 7, juj. Jó, persze, ez tökéletes órajel generátorokkal is kiküszöbölhető.

- Egy darab végtelen teljesítményű DNS szerverhez lenne bekötve az összes, pont pont pont.

- Minden SMTP szervert ugyanannak a cégnek kellene üzemeltetnie, vagy pedig a világ legszigorúbb franchise rendszerébe kellene belépni, ha SMTP szervert szeretnél üzemeltetni. Másként nem elkerülhető, hogy se a queue-kezelés, se a memória, és tárhely kezelés, akár egyelen egy ACL, vagy hogy a spam előszűrés és spamszűrés ne függjön ezer és egy millió dologtól.
- Az egységes és tökéletes hardvert már említettem.
- Minden új szolgáltató kapna egy pontosan ugyanolyan programcsomagot, az üzemeltetőknek az alap IT végzettség felett Global SMTP Master üzemeltetői alapvizsgát és időszaki vizsgákat kellene letenniük, egységes lenne az ACL, a queue, a spam és spamlista kezelés.
- Ehey képest az üzemeltetők valódi rendszerfelügyeletet nem végeznének, minden szabály az egész világon központilag lenne meghatározva. Adott időközönként lejönne az ACL frissítése egy tökéletes, végtelen teljesítményű, és a többi szerverről, hiszen a központban mindent jobban tudnak.

- Minden levelező szevernél mesterséges inteligencia teljesítene, nagyjából végtelen szövegelemző képességekkel a világ öszes létező nyelvén, hogy esetenként kideríthesse, az adott emailben szereplő Calvin Klein szó csak azért szerepel, mert egyik haver ajánl a másiknak egy puccos gatyót, vagy azért, vagy mert ez egy hírlevél amire a címzett feliratkozott, vagy szimpla elírás, vagy egy közös haverjukat hívják Calvin Kleinnek, vagy esetleg éppen a Vissza a jövőbe című filmből idézett a feladó, vagy pedig tényleg spam.

- Vagy tegyünk az egész spam szűrésre jó magasról, az ügyfél van olyan ügyes, hogy azt a napi pár ezer spamet leválogassa, ami eddig el sem jutott hozzá.

- Minden levelező szervernek legalábbis hozzáférése kellene, hogy legyen a világ összes direct mail adatbázisához. Lehetetlennek kellene lennie, hogy az ügyfél fel-, de legfőképpen a leiratkozása közben megszakadjon a kapcsolat és ne vegye észre.
- Vagy pedig globálisan megtiltanák a csoportos email küldést. Igaz, ekkor olyan bagatell problémába ütköznének, hány címzettől számít valami csoportos emailnek.

Hátra van a legfontosabb.

- Minden cégnek és magánszemélynek pontosan ugyanazok kellenének, hogy legyenek az igényei. Vagy mindenki azt akarná, hogy fogadni és küldeni tudjon a levelező szervereket totál fölöslegesen terhelő cukiságos, összeesküvés-elméletes, és "20 forinttal olcsóbb a tudod mi a tudod hol" tartalmú emaleket, vagy senki sem akarná. Mindenkit ugyanannak kellene érdekelnie, mindenki ugyanazt tartaná spamnek.

És még csak a tartalomtól volt szó. A méret még sehol. Remek dolog nem korlátozni a méretet, de aztán majd nem kell sírni, ha a jövő legrettegettebb támadása az lesz, hogy terabájtos levekkel bombázzuk az áldozat SMTP-jét, és emiatt persze nem csak az ő, hanem a többi oda csatlakozó ügyfél levelezése is elakad. Így jártak.

A levelek megérkezésének sorrendje. Nos, ehhez alapjaitól újra kellene írni minimum a TCP/IP szabványt, hiszen az arra épít, hogy tökéletes eszzközök híján az adattovábbítás nem lesz tökéletes, időről időre történik valami hiba, ezért megengedi, hogy az egyes csomagok ne kötelezően egy útvonalon ketesztül érkezzenek be, ami bizony nem várt időkülönbségeket is eredményezhet. Valamint ismét csak a tökéletes hardvereken tökéletes és egységes szoftverekkel bíró egységes mail szervereknél tartunk, hiszen ehhez a mail queue-t is egységesen kellene kezelni, sőt a mail queue-hibák kezelését is. Már megint ott tartunk, hogy minden mail szervernek egyszerűen tökéletesnek kellene lennie.

Én meg tökéletes hozzásólókat várok. :)

Végül: a Zinternet a büdös életben soha senkinek nem fog email támogatást adni. Majd ha lesz neki egy darab tulajdonosa. Talán akkor.

IamTwo 2014.11.30. 20:29:57

Én most csak alkalmazás szintről beszélek. Nem érdekel, hogy mi van alatta. Csak ismételni tudom: azért mert ez mindig is így volt, nem kellene ilyennek maradnia.
Ellenkező esetben még mindig lóháton járnánk és New Yorkot már elborította volna a lócitrom.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása