WinMagazin

Hölgyeim és uraim, íme a cikk, aminek majdnem a teljes tartalma benne van a címében és az alcímében! Természetesen így nem kerülhet ki a kezeim közül, ezért hozzáteszek egy s mást. Kezdjük azzal, hogy ez azt jelenti, a második egymilliárdig ötször olyan gyorsan jutottunk el, mint az elsőig. Folytassuk azzal, hogy az ember azt hinné, ez az adat azt jelenti, hogy egyre több alkalmazást töltenek le a felhasználók. Hát egy lófügét, azt!

clip_5F00_image006_5F00_5C88379C.pngAmint az a WMPoweruser korábbi cikkéből kiderül, tavaly júliusban egy átlagos felhasználó átlagosan ötven alkalmazást telepített. A helyzet az, hogy ezzel pontosan ugyanígy állunk most is. A látványos növekedés oka tehát nem az, hogy a felhasználók egyre több alkalmazást töltenek le. Sokkal prózaibbb. Az eladott Windows Phone-ok száma nőtt meg ennyivel. Nem is olyan rég még a tízmillió eladott készülék volt az álom, most pedig már körülbelül negyvenmilliónál tartunk. Igen, tudjuk, hogy Androidból havonta fogy ennyi, de aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli.

Forrás és illusztráció: WMPoweruser

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr705449267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barli 2013.08.08. 14:14:23

kamu. Aki nem androidot vesz, az iphonet vesz. A misrosoft meg örüljön, ha nem veszti el a pc-s piacát

VT Man 2013.08.08. 14:47:07

Nekem is gyanúsak a számok és grafikonok.

www.macrumors.com/2013/08/07/android-dominates-nearly-80-of-smartphone-market-ios-drops-to-13-share/

Windows Phone market share: 3,7%

A többi csak duma.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.08.08. 14:55:34

A Windows Phone Áruház ugyanaz, mint a Windows Phone Marketplace, ami egy hétig nem működött júliusban?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.08.08. 17:57:24

Önkritikát gyakoroltam. Van egy szint, ami alatt felesleges szóbaállni valakivel.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.08.08. 18:07:52

@pushalias: Komolyan kérdezem, hogy mi ez a Windows Phone Áruház. Nekem a telefonomon a Windows Phone 7.8 (valójában 7.10 verzió) frissítés előtt és után is Marketplace (Piactér) van és az nem volt elérhető július közepén egy hétig - nem csak az én telefonomon, hanem a környezetemben mások telefonján sem.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása