WinMagazin

Nemrég Paul Thurrott nyomán indított sorozatunk következő epizódjának főszereplői úgynevezett hasznos alkalmazások (informatikai szlengben utilityk) lesznek. A tablet felhasználók számára apró kellemetlenséget jelenhetett eddig, hogy pár hasznos bigyónak nem volt metrós verziója, így az asztali változatot volt kénytelen használni, már ha elérhető volt. A 8.1-es verzó valamelyest enyhít ezeken a gondokon, ugyanis például metrós számológépet, cikkgyűjteményt, szkenner alkalmazást és hangfelvevőt kínál a rászorulóknak.

Calculator (számológép)

calc-01.jpgA számológép metrós verziója valójában nem csak számológép, hanem mértékegység átváltó is. Az alkalamzás felülete ismerős lesz mindazoknak, akik használták a Windows Phone-os számológépet. Mivel még nem használtam tableten, ezért nem tudom, hogy az ottani legnagyobb jóság, vagyis a forgatással elérhető különböző nézetek ebben is benne vannak, bár félek, hogy nem. Ettől függetlenül elég jól használható, bár szerintem nem a legjobban megválasztott nézetei vannak. Viszont egyszer szükségem lett rá, hogy osztott képernyőn használjam, és akkor minden előnye kijött. A klasszikus asztali számológépet használni, és közben egy dokumentumot szerkeszteni az remek lehetőség agyérgörcs elkapására. A metrós felületen viszont a számológép és akár két dokumentum is szépen elfért egymás mellett úgy, hogy nem kellett minduntalan visszaváltani a számológépre, mert jaj, mi is jött ki az előbb. Királyság!

calc-02.jpgHelp & Tips

help-tips.jpgAminek hatására elő akar jönni a rosszabbik énem, de visszafogom. Fogjuk rá, hogy ez még csak az előnézeti verziója a 8.1-nek, whatever, (iróniaméter bekapcsol) ne akarjunk mindent egyszerre (iróniaméter bekapcsolva hagy). Mindenesetre ez így csak egy jelzés (művelt zambiaiaknak: placeholder), hogy majd valamikor lesz itt valami. Tessék dolgozni rajta!

Reading list (olvasnivalók)

reading-list.jpgA nevében is benne van, összeszedegethetünk mindenféle hasznos, érdekes, vagy efféle olvasnivalót más alkalmazásokból, és egy kupacban tudjuk olvasgatni ezeket offline állapotban is. Nem érzem forradalminak, de hasznos lehet, ha a metrón kell böngészgetni valami nagyon olyan információt, amit előzőleg hirtelenjében behajítottunk az alkalmazás tárolójába, mondjuk az Internet Explorerből. Belegondolva nekem már lett volna rá szükségem, és nincs túlzottan agyon reklámozva, én is csak most szereztem róla tudomást.

Scan

scan-app.jpgNem hinném, hogy túlzottan el kellene magyaráznom, mi a répát is tudhat ez a kis alkalmazás. A Windows 8 nyomatókat, egereket, USB háttértárakat, kamerákat és efféléket tartalmazó központi eszközlistája végre kibővül a szkennerekkel, ezekhez pedig érkezett ez az egyszerű kis alkalmazás, amellyel használni is tudjuk azokat. Nyilván nem tud sokat, viszont a rendszer része, nem kell keresgélni, megvásárolni és telepíteni, mindig kéznél van.

Sound Recorder (hangfelvevő)

sound-recorder.jpgHa az előzőt nem kellett agyonragozni, nyilván ezt sem. Az asztali verzió megfelelője, rendkívül egyszerű a használata, és alapvető szerkesztési lehetőségeket is biztosít.

Disclaimer

Minden bizonnyal sokaknak lesz a reakciója az: hogy ez eddig, spanyolviasz, Androidban, iOS-ben. Részben igazuk van, részben meg igazuk van ugyan, de. Ne feledjük, sokadszor ismétlem, hogy a Windows 8 bizonyos szempontból hiányosan jelent meg, amiért a én a túlzottan komolyan vett tavaly októberi megjelenést tartom felelősnek. Ezek a kis alkalmazások olyan funkciókat kínálnak, amelyeket egyéb módon eddig is elérhettünk, ha akarhattunk, csak éppen kényelmesebb, ha alapértelmezetten a rendelkezésünkre állnak.

Forrás és illusztrációk: Paul Thurrott

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr255388933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása