WinMagazin

Nos, hét ez a nap is elérkezett, hogy ezt roppant elmés viccet sikerült elsütnöm, megígérem, cserébe egy hétig kenyéren és vízen fogok böjtölni, bár úgy sem tartom be. Na de miről is van szó? Lényegében nem újdonság, mert ez eddig is egy lehetőség volt a Windows 8 fejlesztők számára, azonban úgy néz ki, divatba fog jönni. Az angol neve tombstoning, és Allah növessze nagyra a szakállát annak, aki talál rá egy frappáns magyar megnevezést.

Tombstoning.jpgHa tehát az eddig megszokott módon csukjuk be az alkalmazásokat, akkor a rendszer elmenti az állapotukat, és az később elővarázsolható. Ha megnyitjuk a Task managert (Feladatkezelő) és be van kapcsolva a részletek megjelenítése, akkor a menü alatti fülecskék között van egy App history (magyarul talán Alkalmazástörténet). Ha itt megkeressük az alkalmazást, és duplán rákattintunk, ott folytatódik a működése, ahol abbahagytuk. Amennyiben teljesen be akarjuk csukni az alkalmazást, húzzuk a szokott módon a képernyő aljára, és várjuk meg, amíg átfordul. Ha így csukjuk be, és utána indítjuk el az App historyból, már nulláról indul, mert nem lesz elmentve az állapota.

Ugyanakkor, ha jól értelmezem, ennek trükknek nem csak az App historyból kellene működnie, hanem akkor is, ha a Start Screenen (Kezdőképernyő) levő lapkával indítjuk, azonban nekem úgy nem működik az effekt, helyette minden alkalommal teljesen új indulást produkál, és nem az elmentett állapot jön elő. Ha esetleg valakinek mégis így működik, kérem, jelezze hozzászólásában!

Forrás és illusztráció: WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr415386846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2013.07.03. 02:18:58

Jól értem? Ez egy memória-felzabáló feature?

Esetleg a winchesterre ment
és akkor lehet jó ötlet is, mert a következő bekapcsoláskor onnan folytathatjuk...

bunkó · http://bunko.blog.hu 2013.07.03. 02:27:28

Talán meg lehetne oldani bármelyik régebbi alkalmazásnál is,
hogy a lényegi adatok egyszerűen átkerüljenek a RAM-ból egy raktárba a HDD-n és pl minden program indításkor felbukkanna egy figyelmeztetés, hogy van ám a raktárban ehhez három elmentett munkafolyamat...

Rejtélyes 2013.07.03. 06:06:54

Androidon már van ilyen, nem tudom miért olyan nagy "feature" :) Arra való, hogy ha kell még az alkalmazás, akkor ne "előről" kezdje, de másra váltok át pl hívnak, gyors map-nézés, stb. És (androidon legalábbis) azonnal kinyírja a legrégebbi(eke)t, amint nincs elég memória egy épp indított alkalmazáshoz.

Void Bunkoid 2013.07.03. 06:20:53

@Rejtélyes: pont én is a droidot akartam felhozni példának, az már a kezdetek óta ezt műveli, nagyon imádom a kiléphetetlen programokat meg a leállíthatatlan szolgáltatásokat, amik pont jók arra, hogy az okostelefonok amúgy is épp hogy izzadva egy napig dohogó akksiját 5-10 Play áruház látogatás és 2 hét használat után kemény 5-6 órás üzemidejűre csökkentsék :P

Majd kíváncsi leszek, mekkora k*rvaanyázások lesznek a W8.1-es mondjuk ultrabooktulajoknál, amikor feltölti a lapost, elindul vele, bekapcsolja, és 20 perc használat után ordít a windows, hogy lécci dugjááááál be a konnektorba, mert lemerülök :P

Void Bunkoid 2013.07.03. 06:22:47

@Void Bunkoid: illetve droidos telefonnál van két megoldás, 1. rootolsz és felraksz egy jobbféle főzött romot (ezzel viszont rögtön bukod a garanciát, ha új telefont vettél), 2. minden vasárnap este nyóckor factory reseteled a telefont :P

midnight coder 2013.07.03. 06:41:57

@Void Bunkoid: Droidon egy rakás progi van amivel egy mozdulattal ki tudod lőni a futó appokat - amúgy a rendszer is lehetőséget ad rá. Én mondjuk ki is szoktam. Ahogy win8-on is mindig kilövögettem a háttérben futó metrós szutykokat, amíg le nem cseréltem az egészet linuxra. Majd úgy win9 környékén megnézem mire jutottak, addigra remélhetőleg azoknak az utódait is kirúgják akik ezt a metrós buzeranciát elkövették.

Darkcomet 2013.07.03. 06:52:50

@midnight coder: Ja. Aztán a kilőtt appok 90 százaléka rögtön újra is indul. Pl. a telefonnal szállított gyári appok nagy része, meg a Google monstrum szarjai.

Rocko- 2013.07.03. 07:15:53

"Az angol neve tombstoning, és Allah növessze nagyra a szakállát annak, aki talál rá egy frappáns magyar megnevezést."
Halott városozás.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.07.03. 08:18:45

@midnight coder:

"Én mondjuk ki is szoktam. Ahogy win8-on is mindig kilövögettem a háttérben futó metrós szutykokat, amíg le nem cseréltem az egészet linuxra."

Valóban könnyebb lecserélni, mint megérteni. A háttérben futó "metrós szutykok" javarésze eleve nem is fut a háttérben.

@Void Bunkoid:

Nem lesz, ugyanis ez nem Android, hogy az appok a háttérben össze-vissza garázdálkodjanak. Aminek megengeded, az csökkentett üzemmódban csinál valamit a háttérben, a többi app áll.

@Rejtélyes:

Androidon nem erről van szó, ott valóban futnak a háttérben az appok, annak minden (minimális) előnyével, és súlyos hátrányaival együtt.

TheRminator 2013.07.03. 08:36:03

Mindenki elfelejtette az Alt+F4 billkombinációt? Én ezzel lépek ki, és jó.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.07.03. 08:37:19

@TheRminator:

Na de minek kilépni, ha a háttérben levő alkalmazás nem használ erőforrásokat?

Darth Zed 2013.07.03. 09:12:20

Tombstoning=Sírkövezés
Egy korai verzióját láthattuk a Brian életében!!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.07.03. 10:07:51

@pushalias:
"Na de minek kilépni, ha a háttérben levő alkalmazás nem használ erőforrásokat? "

Olyan nincs, hogy nem használ semmit...
Ha más nem, akkor helyet...
És ha feleslegesen teszi, ez akkor is gáz, ha csillió terabájtod van...

ritka, de értékes komment 2013.07.03. 10:11:47

Ha a feature lényege, hogy fontos adatokat őriz meg későbbi felhasználásra/indításhoz hívhatjuk nekrológnak, vagy még jobb: karmának.

makkmarce (törölt) 2013.07.03. 10:25:20

androidnal pontosan ez a rendszer van, nem fut a hatterben, ez hulyeseg, ha futna, akkor az akkumlator menupontban nem a kepernyo meg a wifi/bluetooth zabalna a powert, hanem a hatterben futo appok. Raadasul ez egy pipaval letilthato.
Attol, hogy vannak appok amik nem futnak, hanem be vannak fagyasztva (mint windows-ban volt a teljes rendszer hybernalas), attol meg az az app nem csinal semmitse. Ami csinal valamit, es nem latszik, az a service.
Android akadozasa pedig a garbage collectorra vezetheto vissza (mikor a befagyasztott appokat szabaditja fel, mert elfogy a memoria.)
Ez viszont kiiktathato egy pipaval:
fejlesztoi beallitasok->van olyan pipa is, hogy lepjen ki minden programbol amit elhagysz, egybol zarja. Amint elhagysz egy activity-t az pause state-be kerul (bar a "futo" listaban latszik).

developer.android.com/images/activity_lifecycle.png

makkmarce (törölt) 2013.07.03. 10:28:24

na kicsit zavaros lett, szoval ha benyomod a pipat, hogy egybol zarjon minden alkalmazast kilepeskor, akkor nem hibernalgat mindent a droid se, raadasul lehet limitalni is a hatterben futo appok szamat, (ezt lehet tesztelni pl google play-el, beteszed 1-re, es ha mas csinalsz, kilovi pl az app letoltes/installt, mert az tenyleg a hatterben fut)

NikoBelic 2013.07.03. 11:00:06

Gondoltam szolok, hogy ez mar a WP7-ben is igy volt.

nemecsek ernő áruló 2013.07.03. 12:42:40

"Hogyan zabáltassuk fel a memóriát az operációs rendszerrel" című műsorunkat látták.

Az Androidban is van ilyesmi, ott a Java garbage collector működése miatt kezdetektől rendszerszinten. Utálom is rendesen.

Próbálnak meggyőzni, hogy Windows 8-ra váltsak, de miért kell nap, mint nap olvasnom valamit, ami még jobban elveszi a kedvemet?

A fostalicska csempe 1996-ból kikapcsolható már?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.07.03. 12:48:21

@nemecsek ernő áruló:

Tényleg ennyivel egyszerűbb köpködni, mint gondolkodni és utánajárni? A tombstoned alkalmazás pont, hogy nulla helyet foglal a memóriában, és nulla processzoridőt foglal.

Mészáros Laci 2013.07.03. 13:13:16

Ha a Tombstone alól tér vissza, akkor ez egy zombi.

Don Quixote de la Ferko 2013.07.03. 13:13:25

Popsitörlés még beugrik, mint szükséges befejezés, vagy arra is app figyelmeztet?

gabest1 2013.07.03. 13:36:27

Mindegy hogy használ a háttérben valamit vagy nem, ha a user azt látja, hogy nincs bezárva, akkor az neki olyan mintha futna és zavarja. Ha nem mutatnák, de gigabyteokon ülnének a programok, akkor viszont senkit se.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.07.03. 13:54:21

@gabest1:

Rosszul gondolom, hogy ugyanazt a felhasználót kéne, hogy zavarja, akit nem zavart eddig, hogy az asztali alkalmazások valóban futnak a háttérben és valóban eszik az erőforrásokat?

nyelv-ész 2013.07.03. 13:57:05

Komolyan mondom, a Microsoft megint feltalálta a kanálban a mélyedést.

Nekem sokkal szimpatikusabb a több Linux window managerben is bekapcsolható feature: amelyik progit bezárom, az szépen ki is kerül a memóriából, amit meg nyitva hagyok, az a leállításkor elmentődik, induláskor visszatöltődik. hasonló megoldás, mint a korábbi Windowsok hibernáló funkciója, de itt csak az ablakozó felület által kezelt appok mentődnek el, és nem az oprendszer teljes pillanatnyi állapota.

Ez gyorsabbá teszi az indulást, nem tart tíz percig egy új hálózati környezet felismerése, mert nem kell előbb visszatölteni a régit, stb.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.07.03. 14:05:04

@nyelv-ész:

Esetünkben a rendszer leállításáról, vagy hibernálásáról szó sincs.

nyelv-ész 2013.07.03. 16:28:12

@pushalias: Épp ezért nem szimpatikus a megoldás.

Ádám Pintér 2013.07.04. 11:38:43

Nah jólvan srácok közötök nincs az egészhez az a rossz hírem. A tombstoning a windows phone 7 óta egy működő cucc. Azlehet h azok, akik még életükben nem használtak wp-t, azok az életükre megesküdnek, hogy szar, de én még olyan panaszt nem hallottam wp felhasználótól, hogy elfogyott volna a RAM. Érdekes módon.

A tombstoningról pedig annyit h az ég adta világon semmi nem fut a háttérben, ugyanis deaktiválódik, ha utána folytatod akkor folytatod, ha deaktivált állapotban kinyírja az oprendszer (mert kell az erőforrás) akkor pedig el lehet menteni az állapotot, hogy a következő friss startkor ezt felhasználd. Alapból ilyen egyik programon sincs, ha a fejlesztő úgydönt, hogy leimplementálja, akkor lesz, de az sem erőforrásigényes, pl elmenteni, hogy az áruház app-ban a keresésnél voltál-e, és mit kerestél, vagy hol. Ha csak eldobja az állapotot, ha elmentteti a fejlesztővel, az nem foglal sok memóriát, háttértárat főleg nem, nem izzasztja a procit és nem meríti az akkumulátort. Aki ilyeneket hord össze, annak bizonyára köze nincs a dologhoz, csak szeret okosnak tűnni.

Az androidról meg annyit, hogy ott tényleg minden fut a háttérben. De miért is ne futna, ugyanis ott a Java gc-je, ami felszabadítja a helyet. Mondjuk cseszheti az ember, ha egy hello world 300 mega RAM-ot igényel java-ban, akkor tök mind1 a garbage collection. Persze azért van mindenkinek adroidos telefonja, mert az 1. olcsó, 2. menő. Ha nem futnának az appok a háttérben akkor a telefon még ugyanúgy lassú lenne, csak a küldönbség az lenne, hogy az ember nem tudná, hogy mitől.

Gerilgfx 2013.07.08. 23:04:51

@nemecsek ernő áruló:

software.opensuse.org/123/hu

a 64 bites verziót telepítsd, és teljes installal (ne az alappal).

nemecsek ernő áruló 2013.07.08. 23:07:29

@Gerilgfx: Aham. És ezen megy frankón a Deus Ex: Human Revolution? :P
Jó lesz a windows 7, az tökéletes, nagyjából 2020-ig biztosan lesz támogatása, addigra meg a Steam játékok többsége Linuxot is fog támogatni. A Windows 8.* egészen biztos, hogy kimarad az életemből.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása