WinMagazin

A Samsung ma tette ki sajtóoldalára a június huszadikai Samsung Premiere 2013 elnevezésű esemény első beharangozóját, ami tulajdonképpen csak az alábbi grafikából áll. A cím viszont igencsak magáért, beszél, ezek szerint androidos telefon, és valamilyen Windows eszköz lesz a fő attrakció. Utóbbiról egyelőre semmi mást nem tudunk, és azt is csak a neve alapján. Mivel a nevében nem szerepel a bűvös S, és a Samsung egyébként is kicsit hanyagolja a Windows Phone eszközöket, ezért az kevésbé valószínű.

Samsung_Premiere_2013_GALAXY_ATIV_1_medium.pngAz esemény alig egy héttel az Apple június tizedikén kezdődő idei fejlesztői konferenciájának, a WWDC-nek a zárónapja után, és alig egy héttel a Microsoft Build konferenciájának nulladik napja előtt kezdődik, ami elég érdekes időzítés. Úgy is mondhatnánk, a június elég érdekes hónap lesz, pláne, ha még ide vesszük az Apple konferenciájával nagyjából egy időben zajló E3-as kiállítást is, amelyen, mint tudjuk, az Xboxszal kapcsolatban lesz még egy kis bejelenteni valója a Microsoftnak.

Forrás és illusztráció: The Verge

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr25321302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása