WinMagazin

A Google tavaly jelentette be, ezzel kissé háborús hangulatot előidézve, hogy szolgáltatásaihoz megszünteti az Exchange ActiveSync (EAS) támogatást. Ez azt jelentette, hogy ugyan az addigi felhasználóknak (de nekik is csak idén júniusig) megmarad a push szolgáltatás és a Google naptár, ám az új Windows Phone felhasználók már nem érhették el. Ami a felhasználók egy részét áttérítette az outlook.com szolgáltatásainak használatára, sokakat azonban elriasztott attól, hogy Windows Phone-t vegyenek. Ennek hamarosan vége.

12013-01-21-029.jpgAz új Lumia 925-öt bemutató Windows Phone Blog bejegyzés végén van egy rész, aminek az a címe, hogy a nyár folyamán Windows Phone frissítés érkezik. Ebben először azt említik, hogy a Lumia 925-ös már eleve ezzel érkezik, ami azt jelenti, hogy elsőként az ezt a készüléket vásárlók élvezhetik ismét a Google szolgáltatásait teljes szépségükben. A frissítés ezen felül elhozza a WP8 felhasználók számára a megjelenésük óta hiányolt FM rádiót, bár nem minden készülékre (erről egyelőre nincs részletes információ), több szolgáltatónál lesz elérhető a DataSense szolgáltatás, bővül az Xbox Music szolgáltatás, és lesz még benne több száz (!) apróbb fejlesztés.

A végére hagyták az igazi nagy durranást. Ezek szerint újra beindul a Google szolgáltatásokkal való igazi együttműködés, mivel az új frissítéshez hozzáadják a Google legfrissebb CalDAV és CardDAV adatszinkronizációs protokolljának támogatását. Szó mi szó, amikor a Google bejelentette az EAS szolgáltatás támogatásának megszüntetését saját termékeire, majd utána egy váratlannak tűnő újabb bejelentéssel júniusig kitolta a használat lehetőségét, titokban bizakodtunk, hogy ez azt jelenti, a Microsoft addigra készül el a CalDAV és CarDAV támogatással. Legnagyobb örömünkre ez teljesült, szép munka volt Microsoft!

Forrás: Windows Phone Blog
Illusztráció: allaboutwindowsphone.com

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr945300948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fecooka · http://www.boorze.com/ 2013.05.16. 16:02:34

Na végre nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása