WinMagazin

Mark Russinovich első krimijében egy elképzelt, de annál valósághűbb, modern világunkat fenyegető kibertámadás eseményeit írja nekünk le, hátborzongatóan valóságos módon. Informatikusoknak és biztonsági szakembereknek kötelező olvasmány, de mindenki másnak is szívből tudom ajánlani.

Nemrég kaptam a SZAK kiadótól egy recenziós példányt a kiadó gondozásában 2012-ben magyar nyelven megjelent Mark Russinovich első krimijéből, A nulladik napból. Nagyon nagy köszönettel tartozom a SZAK kiadónak és Kallósné Molnár Krisztinának, hogy ezzel a példánnyal segítették munkámat, és nagyban hozzá járultak e cikk megírásához.

mark.jpgSzerintem a legtöbb embernek ismerősen cseng Mark Russinovich neve, de aki mégsem hallott volna még róla: „Mark a Carnegie Mellon Egyetemen szerezte doktori címét. A Microsofthoz akkor lépett be, amikor az felvásárolta a Winternals Software céget, amelyet Mark másokkal együtt 1996-ban alapított.” „Mark Russinovich a Microsoft Windows Azure csapatának fő munkatársa”, „sokak szerint a Windows operációs rendszer legjobb szakértője. Az általa írt segédprogramok világszerte sok vállalatnál és hivatalban futnak: nemcsak az informatikai rendszer működésének biztosítását segítik, hanem a számítógépes események felderítését is.” Mark a szerzője a Windows felügyeletét és diagnosztikáját segítő népszerű Sysinternals programoknak is. Társszerzője a Microsoft Press Windows Internals könyvsorozatának, szerkesztője a TechNet Magazine szaklapnak, és vezető szerkesztője a Windows IT Pro Magazine folyóiratnak is.” Az alábbi felsorolásból is kitűnik, hogy a könyv szerzője személyében egy igazi szakmai „gurut” tisztelhetünk. Ki más is írhatna egy hátborzongatóan valósághű krimit az internetet és minket veszélyeztető kibertámadásról, mint egy Markhoz hasonló hatalmas szaktudással rendelkező szakember? Aki olvasta már első krimijét, A nulladik napot az tudja jól, hogy amellett, hogy remek informatikai szakember, íróként is sikerült valami nagyon nagyot alkotnia. Ha egyszer hátat fordítana az informatika világának, akkor is hasonló vagy még nagyobb szakmai sikereket érhetne el íróként, mint informatikai szakemberként.

“Mark Russinovich olyan kiberbiztonsági szakértő, aki figyelemre méltó tudását rendkívül ijesztő és könnyen hihető regényre váltotta.” - Nelson DeMille, a New York Times bestseller írója

Be kell valljam, hogy nem vagyok egy nagy könyvfaló. Miután befejeztem tanulmányaimat, szakmai könyveken kívül nem is olvastam mást,és iskolai éveim alatt sem volt túl nagy az elolvasott könyvek száma. Ezért kicsit tartottam a könyvtől, hogy mennyire fog tudni lekötni és mennyire jelent majd nagy kihívást számomra. Az előzetes leírások alapján éreztem, hogy A nulladik nap több, min egy átlagos regény, de minden előzetes várakozásomat sikerült felülmúlnia. Olyan szinten sikerült a történetnek magával ragadni, hogy alig bírtam letenni, és amikor csak időm engedte már a kezemben is , és újra olvastam.

nulladik.jpg

„Egy utasszállító gép műszerei váratlanul felmondják a szolgálatot az Atlanti-óceán felett. Egy olajszállító hajó megfeneklik Japán partjainál, miután a navigációs rendszere hirtelen leáll. A kórházaknak le kell mondaniuk számítógépes adatbázisaikról, mert a nyilvántartott adatok alapján több beteg meghal gyógyszer-túladagolás miatt. Az USA közép-nyugati részén egy atomerőműben csaknem bekövetkezik a következő csernobili atomkatasztrófa, amikor a hűtőrendszerek meghibásodnak.

Első pillantásra ezek véletlenszerű eseményeknek tűnhetnek, amelyeket nem lehet egymáshoz kapcsolni. De Jeff Aiken, a volt kormányzati elemző, akit mélységesen felháborítottak a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz vezető súlyos hibák, másként gondolja. Jeff gyanúja szerint egy jóval komolyabb támadás fenyegeti az Egyesült Államok számítógépes infrastruktúráját. Ahogy a világ több pontján egyre vészjóslóbb meghibásodások keletkeznek, amelyek közül néhány halálos áldozatokat is követel, Jeff felismeri, hogy nincs vesztegetni való ideje, ha szeretne megakadályozni egy nemzetközi katasztrófát.

A világszerte elismert kiberbiztonsági szakértő tollából származó A nulladik nap lebilincselő „mi lenne, ha” forgatókönyvet vázol fel, amely a mai, teljes mértékben a technológiára támaszkodó világban bekövetkezhetne – talán küszöbön áll egy világméretű katasztrófa?”

A könyv olvasása közben tényleg nagyon nehéz elképzelni, hogy az egész csak egy kitalált történet. Hátborzongatóan valóságosnak tűnik minden eseménye. Jobban belegondolva nem is tűnik lehetetlennek, hogy a könyvben leírt kibertámadáshoz hasonló események hamarosan megtörténhetnek, de azért bízunk benne, hogy ilyen típusú (és méretű)  támadás soha nem fogja érni a világot.

“Noha Mark könyve csak a képzelet műve, a benne leírt veszélyek hátborzongató módon hasonlítanak a mai fenyegetésekre.” - Howard A. Schmidt, a Fehér Ház kiberbiztonsági koordinátora

A krimi felépítése számomra leginkább a népszerű 24 című filmsorozathoz hasonlít. Egy időben több szálon futnak az események, hogy a végén teljesen összeálljon majd a kép az olvasók fejében. Mark a viszonylag rövid fejezetekben mindig pont annyi információt oszt meg a könyv olvasóival, amennyi szükséges, se többet se kevesebbet, pont annyit amennyi kell ahhoz, hogy az izgalmas események és fordulatok magával ragadják a könyv olvasóját. A folyamatosan kibontakozó történetben megismerkedhetünk a történet szereplőinek múltjával és ezáltal megismerhetjük a motivációjukat is, ami vezeti őket a tetteik és cselekedeteik véghezvitelében.

Ahogy haladunk egyre előrébb a történetben úgy gyorsulnak fel az események. A könyv szereplőivel szinte rögtön azonosulni tudunk, hisz egyik szereplő sem az a kimondott „szuperhős” alkat, inkább bárkire hasonlító átlagemberek, akik rendkívüli szaktudással rendelkeznek.

“Hihetetlenül időszerű. Ezt a fordulatos krimit összeesküvések, árulások, erőszak és az idővel folytatott versenyfutás teszi még izgalmasabbá.” - Kirkus Reviews

Amellett, hogy remek izgalmakkal és fordulatokkal teli olvasmány A nulladik nap, amellett modern számítógépekre és internetre épülő világunkat fenyegető veszélyekre is felhívja a. Modern világunkban egyre nagyobb szerepet töltenek be a számítógépek és az internet. Ez egyrészről egy nagyon jó dolog, hisz a számítógépek és az internet rengeteg szituációban megkönnyítik az életünket és mindennapjainkat. Másrészről ezáltal rengeteg veszélynek és biztonsági kockázatnak vagyunk kitéve. Ezek a veszélyek sajnos egyre fenyegetőbbek, de ennek ellenére sajnos elég keveset foglalkozunk a számítógépes biztonsággal. Mark könyvében a szórakoztató történet mögött ezekre a biztonsági veszélyekre hívja fel a figyelmet. Bemutatja a krimi cselekményén keresztül, hogy milyen könnyen és olcsón lehet számítógépes rendszereket megtámadni, és ezáltal milyen hatalmas károkat lehet okozni.

"Amikor valaki, aki Mark Russinovich technikai tudásával rendelkezik, a technológia kudarcáról ír mesét, a közszektor és a magánszektor vezetőinek jegyzetelniük kellene." -Daniel Suarez, a Daemon szerzője

A könyv olvasása előtt picit tartottam tőle, hogy Mark szakmai tudásától függetlenül szakmai dolgokban kissé túlzásokba fog esni a még izgalmasabb és fordulatosabb történet kedvért. Hála istenek ezen aggodalmam teljesen feleslegesnek bizonyult. A könyvben szereplő szakmai dolgok tökéletesen fedik a valóságot, és emiatt még inkább könnyen hihetővé és hátborzongatóan valóságossá válik a könyv története.

A könyv elolvasása után az olvasó óhatatlanul elgondolkozik azon, hogy mennyire van biztonságban a számítógépe és azon tárolt személyes adatai, és milyen eddig nem használt eszközökkel tudná magát és adatait még nagyobb biztonságban tudni az őt és számítógépét fenyegető veszélyektől.

“Russinovich, a Microsoft számítógépes guruja első regényében figyelmeztető mesét ír az internet megsemmisüléséhez vezető hatalmas kibertámadás fenyegetéseiről, egyben rendkívül izgalmas olvasmány…" - Publishers Weekly

Be kell, hogy valljam, hogy amikor a könyv végére értem egyrészről euforikus érzések kerítettek a hatalmuk alá hiszen szereplőkkel szinte együtt élve sikerült a történet és az események végére érnem, másrészről egyfajta üresség érzése töltötte el azáltal, hogy nincs már mit olvasnom. Valószínűleg amint a családom többi tagja is elolvasta a könyvet ismét el fogom olvasni, hogy újra átélhessem a lenyűgözően izgalmas eseményeket.

Akik még nem olvasták, azoknak elárulom: olvasásához nincs szükség különösebb szakmai jártaságra vagy szakmai tudásra, a felmerülő szakmai kifejezéseket a könyv végében található jegyzetek segítségével az informatikában kevésbé jártas vagy az informatikához egyáltalán nem értő emberek számára könnyen érthető, így mindenki számára egy remek izgalmakkal és fordulatokkal teli lebilincselő olvasmánynak számít.

Akik már elolvasták a könyvet és hozzám hasonló érzéseket éreztek azoknak jó hírrel tudok szolgálni, hiszen A nulladik naphoz hasonlóan a SZAK kiadó gondozásában ősszel (szeptember végén) megjelenik Mark Russinovich második krimije a Trojan Horse (várhatóan A trójai faló címen) magyar nyelven, ahol újra találkozhatunk A nulladik nap szereplőivel és egy újabb izgalmas informatikai krimi eseményeinek részeseivé válhatunk. Én személy szerint már nagyon várom!

 Akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését egy izgalmakkal teli fordulatokban gazdag informatikai krimi iránt, a SZAK kiadó honlapján rendelheti meg a könyvet.

 A cikk eredetileg a TechNetKlub-on található Power User Blog-on jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr215242490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása