WinMagazin

Persze nem olyan nagy újdonság ez: egy finn cég még tavaly novemberben küldött ballonnal egy Lumia 920-ast az űrbe, ami aztán a tengerben landolt. De még csak nem is az volt az első ilyen akció, mert egy 800-as is megjárt már 32 kilométer magasságot amikor brit tudósok felküldték. A Chip magazin török kiadásának munkatársai pedig úgy gondolták, ez nekik is fog menni: barkácsoltak egy dobozt, amit telepakoltak, egy meteorológiai léggömbbel felküldték amilyen magasra csak bírták, és aztán várták, mi lesz.

lumia_in_space.pngA doboz a következőket tartalmazta:

  • egy kamera, amivel a külső Lumia 920-at vették,
  • egy Lumia a dobozon kívülre rögzítve,
  • egy Lumia a dobozban,
  • GPS nyomkövető (hogy tudják, hova érkezik majd vissza a cucc),
  • extra töltők a telefonoknak.

A cuccot április másodikán rákötötték egy ballonra, aztán felengedték. Amikor a ballon elérte a húszezer métert a GPS jel megszakadt, és várni kellett, amíg újra létesült a kapcsolat, addig izgulhattak, mi fog történni. A ballon nagyjából fél óra múlva kipukkadt, és onnan kezdve az egész hóbelevanc elkezdett szabadon esni. A videó tanulsága szerint a Lumiák remekül bírták az extrém körülményeket, pedig igencsak dörögtek odakint a mínuszok, még -70 °C is volt itt-ott, ami azért nem az a tipikus üzemi hőmérséklet.

Persze nyilvánvaló, hogy az átlag Lumia felhasználó nem tervezi, hogy telefonját az űrbe küldi, vagy esetleg magával viszi oda, de az ilyen kísérletek arra azért jók voltak, hogy láthassuk, ezek a készülékek minden kísérlet alkalmával milyen kiválóan viselték a magasból való zuhanást, de még az extra hideget is.

Forrás: WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr715223128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flimo13 2013.04.16. 02:54:47

1. 32 km messze nem űr, ballonnal elérhetetlen.

2. Évek óta csinálnak ilyet más telefonokkal.

3. Ez tényleg az űrben járt:
www.engadget.com/2013/02/26/google-nexus-one-launched-into-space-cubesat-phonesat-strand-1/

midnight coder 2013.04.16. 06:24:02

Azokat kellene kilőni az űrbe, de csak oda, akik ezt az egész winRT-s dolgot kitalálták, mind a szoftver mind a design oldalon.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.04.16. 08:01:50

@flimo13:

„32 km messze nem űr, ballonnal elérhetetlen”

Csak az alcímig kellett volna eljutni: „Vagy legalábbis majdnem odáig” :)

flimo13 2013.04.16. 08:05:50

@pushalias: Nagyszerű, attól még mag a cím, ami például a blogketrecben látszik, hazugság. Mit szólnál egy ilyen index főcímhez:

Megölték Obamát.
Vagy legalábbis csúnyán néztek rá.

Vagy százalékos tévedés alapján kb:

Ezer forint a benzin!
Vagy legalábbis 450.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.04.16. 09:01:59

@flimo13:

Szerintem egy kicsit túl nagy fontosságot tulajdonítasz ennek a dolognak. :)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása