WinMagazin

Az Amazon elkészült népszerű Kindle alkalmazásának Windows Phone készülékekre is elkészített változatának második kiadásával. Sajnos a frissítéshez nem mellékelték a változás-listát,  ráadásul tekintélyes késéssel érkezett, hiszen legutóbb az 1.2-es verzióval találkozhattunk, még tavaly júliusban. Akkor a legnagyobb újdonság a Mango-támogatás, s ezzel a könyvek élő csempéinek megjelenése volt. A mostani kiadás szintén ezen az úton halad, de immár a Windows Phone 8-at tartva szem előtt.

Kindle WP8Final.jpg

A jó hír az a WP8 felhasználóknak, hogy az app már támogat minden felbontást és a duplaszéles csempéket is, köztük azokét a könyvekét, amelyek képe elforgatva jelenik meg. Emellett megjelenítenek pár információt, mint például mit olvastam utoljára és az adott könyvben hol járok éppen.

Az alkalmazás „csak Windows Phone 8-ra” címkével van ellátva, ami azt jelenti, hogy a hetes környezetben csak az 1.2-es verziót tudjuk használni továbbra is, amely nélkülözi az új megjelenést (köztük a duplaszéles csempéket).

Ami az új kinézetet illeti, a kettes verzióban az Amazon egy sokkal egyszerűbb logót használ, de ez csak egy felszíni  változás, amely csak a lapkákon jelenik meg, nem magában az alkalmazásban. Az új logó  narancssárga négyzet, benne a Kindle felirattal, és ennyi: egyszerű, szembeötlő dizájn. Maga az alkalmazás ugyanolyan, mint az 1.2-es verzióban.

KindleStart.png KindleFomenu.png KindleMenu.png

A megjelenés és a duplaszéles csempéken kivül nem sok változás van a korábbi verzióhoz képest. Továbbra sincs keresési lehetőség, nem lehet hangosan felolvastatni a szöveget, így a windows phonos kiadás továbbra is lájtos változata a más platformokon megszokottakhoz képest. Ugyanakkor több használója azt mondja, jópár megnyitási, szinkronizálási probléme megoldásra került, s ezt tekinthetjük biztató előjelnek is a jövőre nézve.

Nekem mindenesetre sikerült minden zökkenő nélkül könyvet vásárolnom, kicsit beleolvastam a telefonomon, majd folytattam az olvasást onnan, ahol abbahagytam a második generációs Kindlemen.

KindleOnLumiaFinal2.png KindleOnKindleFinal3.jpg

Bár még messze van a tökéletestől és van hova fejlődnie, egy próbát megér!

A Windows Phone Áruház-ból innen letölthető, de ha már van például egy Lumiánk kéznél, miért ne a QR-kódot beolvasva töltenénk le? Íme!

qrkindle.PNG

 

Figyelem! Az új verzió telepítése előtt ne feledjük leszedni az esetlegesen korábban már telepített változatot, jobb a békesség! 

Forrás: WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr305050582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása